Mémeket magyarázni a legnagyobb hülyeség. Aki 2018-ban még nem találkozott a Redditen, a 4chanen, 9gagen vagy a Tumblren őshonos, de ma már a Facebookon, az idősebbek kommentjeiben is fellelhető, virálisan terjedő, általában humoros, de legalábbis humoros célzattal létrehozott képekkel, gifekkel és egyéb képződményekkel, az egészen biztosan egy analóg burokban töltötte ezt az évtizedet.

Talán már az is köztudott, hogy maga a kifejezés Richard Dawkins 1976-ban megjelent könyvében, Az önző génben íródott le először, amelynek egyik fejezetében a híres evolucionista az ember kulturális információkat tartalmazó csomagjainak (ezek lennének a mémek) reprodukciójáról és továbbörökítéséről szóló teóriáról értekezik. Eszerint a mémek utánzás útján másolódnak egyik ember agyából a másikéba, céljuk pedig az, hogy minél több agyban megragadjanak, és elérjék, hogy másolódjanak. Így ide sorolhatók a divatirányzatok, a fülbemászó zenék vagy a vallási tanítások is.

E

Innen persze csak nagy áttételekkel jutunk el az internetes mémekhez, amelyek szabad felhasználása és terjedése most veszélybe került, miután az Európai Parlament szerdán megszavazta az új szerzői jogi irányelveket.

Az internetes mémek Dawkins szerint is az eredeti elméletben tárgyalt mémek elfajzásai, mivel az emberi kreativitás hozzáadott értékével rendelkeznek, a szimpla darwini replikációval és az organikus mutálódással szemben. Lényeg a lényeg, ma ott tartunk, hogy bármilyen, tömeg- vagy szubkulturálisan fontos esemény vagy viralitásfaktort rejtegető pillanat után beindulnak a mémgyárak, kiöntenek a mémeskutak, sülnek a mémes krémesek.

És akkor most – elnézést a fiatalabbaktól, hogy a nyilvánvalót magyarázzuk – abba ne is menjünk bele, hogy mi a különbség a normie és a dank mémek között. Mindenesetre néhány év alatt a ma már őskorinak tűnő trollface-rickrolling-Scumbag Steve-tengelytől Pepe békán keresztül eljutottunk oda, hogy a Markiplier nevű youtuber arcát a Shrekből ismert Farquaad nagyúr fejére és Mark Zuckerberg testére illesztik, túlfilterezik (lásd még: deep fried mémek), aláírnak egy E betűt (persze a normie mémek felé mutatott iróniából Impact betűtípussal), majd ezt a világ legtöbb Youtube-feliratkozójával rendelkező PewDiePie kielemzi egy Meme Review-videóban.

Emellett már a tudomány sem mehet el szó nélkül

Legutóbb az a tanulmány futott nagyot, amelyben a Ciprusi Műszaki Egyetem, a londoni University College és a birminghami Alabamai Egyetem kutatói 2,6 milliárd posztot és 160 millió képet elemeztek ki mémkutatás céljából, négy fórumról: a Twitterről, a Redditről, a 4chan /pol/ (vagyis politikailag inkorrekt) nevű aloldaláról, valamint a Gab nevű, magát a szólásszabadság közösségi médiájának nevező, az alt-righthoz kötődő oldalról.

A 2016 júliusától fogva egy éven át végzett kutatásból nemcsak az derült ki, hogy mind a négy felületen Donald Trump volt a mémgyártók legkedveltebb alanya, vagy hogy míg a /pol/ a legtermékenyebb mémközösség, addig a mainstream felé terjesztésért vagy továbbörökítésért leginkább a Reddit felel, hanem a mémek evoluciós taktikájára is rámutattak. Eszerint nem elég erős mémet alkotni, azt a lehető legtöbb helyre posztolni kell, és biztosítani, hogy minél több utódja legyen – a számtalan Pepe-klón erre jó példa.

Az ártalmatlan rajzfigurából az alt-right rasszista és antiszemita zászlóvivőjévé és Donald Trump elnökké választásának egyik indirekt okozójává váló Pepe (akit több mint egy éve eltemetett az alkotója) története azt is jól mutatja, hogyan lehet egy internetes mémet fegyverként használni. A képlet egyszerű: a népszerű mémek rengeteg emberhez eljutnak, így a megfelelő módon felhasználva kampányértékkel bírnak.

Az Egyesült Államokban már több kezdeményezés indult arra, hogyan lehetne megnyerni a globális mémháborút. Amikor az Iszlám Állam mémeken keresztül terjesztette a dzsihadista propagandát, az amerikai külügy ellenkampányt indított, de az ijesztő szándékú kormányzati videók és a rövid, ütős üzenetekkel operáló képek optimista hangok szerint nem értek el semmilyen hatást. Mások szerint pedig egyenesen kontraproduktívnak bizonyultak, ugyanis a kommentelhetőség miatt csak a dzsihadisták és a velük szimpatizálók táborának összezárására volt jó a kampány.

Amikor a mémek életet mentenek

Hiába rendelkeznek a legnagyobb hírértékkel azok az esetek, amikor például gyűlölködő mémek körül kialakult közösségek a való életre is kiterjesztik az ideológiát (gondoljunk például a saját mémeket is kitermelő charlottesville-i eseményekre), az internetes mémek közösségkovácsoló ereje nemcsak a szélsőségekre korlátozódik.

Egy társadalmi csoport vagy közösség befolyásos tagjai által posztolt, úgynevezett „leszivárgó” mémek például segíteni tudnak a csoport alsóbb szintjén elhelyezkedő tagoknak, hogy alkalmazkodjanak a csoport normáihoz, ezáltal jobban tudjanak asszimilálódni – olvasható a Human Technology című folyóiratban 2015-ben megjelent tanulmányban.

Ez tapasztalható az elmúlt néhány évben egyre nagyobb teret kapó depressziós mémek esetében is. Ryan Whitcomb például a már 915 ezer követővel rendelkező, Emotional Club nevű Instagram-oldalán oszt meg depresszív, melankolikus mémeket, ezzel is segítve követőinek felismerni, ha betegséggel küzdenek, így eltérítve őket az önpusztító, ártalmas következményektől.

“Nehéz az emberekkel depresszióról beszélni. Néha úgy érzem, hogy ha felhozom az én depressziómat, akkor az másokat a sajátjukéra emlékeztet. Ha mutatok valamit, ami szerintem vicces, és szerintük is az, akkor valószínűleg ugyanazt érezzük, így nem kell kellemetlen beszélgetéssel indítanunk” – mondta a Verge-nek Whitcomb. Szerinte a mémeken keresztül az emberek olyan mély érzelmeket tudnak felszabadítani, amelyek nélkülözhetetlenek a mentális egészség szempontjából – anélkül, hogy szemtől szembe kellene lefolytatniuk egy kellemetlen beszélgetést.

De hasonló funkciói lehetnek az Evil Kermit-mémeknek is, amelyek az egyik újabb Muppets-film jelenetére épülnek, amelyben Kermit (régi magyar fordításában Breki) találkozik a saját, gonosz másával. Ezt a képet olyan helyzetek bemutatására használják, amikor tudjuk, mi a helyes döntés, de mégsem tudunk ellenállni a másik útnak.

A Verge szerzője szerint az Evil Kermit mém arra is jó, hogy az emberek – miután látnak egy olyan változatot, amellyel tudnak azonosulni – nevessenek a rossz szokásaikon, de legalább felismerjék, felvállalják azokat. Ha valamilyen káros következményű cselekvésről van szó, akkor arra ösztönözhet, hogy változtassunk rajta, ha viszont egy ártalmatlan rossz szokásról, akkor az legalább viccesebb lesz a jövőben.

Amerikában tanítják, az EU-ban betiltják

Az elmúlt években két nívós amerikai egyetem is úgy döntött, hogy akadémiailag is felkarolja a mémeket. A providence-i Brown Egyetemen idén tavasszal indult el A mémek és az internet nyelve című kurzus, ahol a sillabusz szerint a mémeknek a modern társadalomban betöltött politikai és kulturális hatásairól lehet majd tanulni, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetemen pedig 2016 végén indult el John W. Du Bois nyelvészprofesszor kurzusa, a Mémek: amikor a nyelv és a kultúra virálissá válik. De van olyan politikatudomány-oktató is, aki saját mémek alkotására való buzdítással neveli kritikus gondolkodásra a hallgatóit.

A héten megszavazott európai uniós szerzői jogi irányelv 13. cikkelye viszont komoly korlátozásokat vetít előre: kimondja, hogy az irányelvek hatályba lépése után az internetes platformoknak felelősséget kell vállalniuk minden, a felhasználóik által feltöltött tartalomért. Ez azt jelentené, hogy a videó- és fotómegosztó, valamint a közösségi oldalak előzetes, algoritmusokra épülő szűrőket lesznek kénytelenek telepíteni, amelyeken ugyan tényleg fennakadnak majd a jogvédett tartalmak, de velük együtt óriási mennyiségű, jogvédett képeket is felhasználó tartalom is – erre pedig a mémek jelentik a legjobb példát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: