„Cenzúragép” és „linkadó”: a szabad internetet fenyegeti az EU szerzői jogi reformtervezete

„A szerzőijog-reform helyrehozhatatlan károkat okozna az alapvető jogok és szabadságok, a gazdaság és versenyképesség, az oktatás és a kutatás, az innováció és a verseny, a kreativitás és a kultúra területén”. Ezt a reformot kezdeményező Európai Bizottságnak írt nyílt levelében fogalmazta meg a 80 aláíró szervezet, amely közt az emberi és digitális jogok, a sajtó, a tudományok, az oktatás és a technológia területén működő intézmények is vannak.

Az Európai Unió digitális egységes piaci stratégiája részeként felvázolt szerzőijog-irányelveket nem csak ők találják aggályosnak, de amíg annak támogatói próbálják fű alatt intézni a dolgot, egyelőre nem kaptak túl nagy nyilvánosságot a médiában az ellenzői sem.

A nyomtatott sajtóban is érdekelt médiavállalatok, különösen a digitális cégekkel szemben gyakran felszólaló Axel Springer nyomására az EB az elmúlt két évben több javaslatot is tett az EU-s szerzői jogok modernizálására, de a 2016 szeptemberében benyújtott tervezetet több vitatott pontja miatt még mindig nem tudták elfogadtatni. Ezek közül a két legnagyobb port kavart javaslat a nyomtatott sajtótermékek kiadóit extra szerzői joggal védő 11. cikkely és a felhasználói tartalmakat közlő platformokat a szerzői jogsértéseket megelőző intézkedésekre kötelező 13. cikkely.

Ezek értelmében a Google News például nem közölhetné újságcikkek címeit és ajánlóit (úgynevezett snippetek, 11. cikkely); a Youtube-nak, a Facebooknak vagy az Instagramnak pedig még a felhasználók által feltöltött szövegek, képek, videók megjelenése előtt ki kellene szűrnie azokat az anyagokat, amelyek szerzői jogokat sértenek (13. cikkely). 

A démonizált EP-képviselő, aki a sajtószabadság harcosának tartja magát

Axel Voss, az Európai Néppárt német kereszténydemokrata képviselője és a szerzői jogi irányelvekért felelős jelentéstevő szerint a reform „a felelősségvállalás új szintjét vezetné be az internetes platformoknál, és biztosítaná a sajtó anyagi függetlenségét ezektől a platformoktól”. Voss hangsúlyozza, hogy a jelenlegi irányelveket 2001-ben fektették le, amikor még nem léteztek olyan platformok, ahol a felhasználók saját maguk közölhettek és terjeszthettek különböző tartalmakat, de ma már ezeken a felületeken történik a legtöbb szerzői jogsértés.

A tervezet két főszereplője: Axel Voss és Günther OettingerFotó: Facebook / Axel Voss

A képviselő fontosnak tartja, hogy csökkentsék a tartalmakat valójában előállító, az online terjesztésért semmit sem kereső felek és az újraközlésre üzleti modellt építő platformok közt tátongó űrt. Voss szerint nem fair, hogy a jogtulajdonosoknak kell fáradozniuk a szerzői jogsértések felkutatásán, miközben a felelősség száz százalékig a jogsértő platformoké kellene, hogy legyen. A cenzúrát kiáltó véleményeket határozottan visszautasítja: „a véleménynyilvánítás szabadsága nem sérül, mert az nem védi a szerzői jogsértéseket”.

A felhasználói tartalmak és az azokat megjelentető felületek felelősségi kérdése ismerős lehet a két évvel ezelőtt csúcsosodó nagy kommentvitából. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) még 2015-ben marasztalt el egy észt portált egy cikk alatti komment miatt, majd egyből Magyarországra vetődött a netes szólásszabadságért aggódók tekintete: miután 2011-től kezdődően több magyar bíróság is elítélte az Index.hu-t, amiért az ingatlanos oldalak visszaéléseiről szóló cikke alatt gyalázkodó kommentek jelentek meg, 2016-ban Strasbourgban védte meg magát a lap. Az EJEB akkori indoklása szerint a portáloktól nem várható el több annál, hogy jelenthetővé tegyék a kommenteket, és ha tényleg jogsértés történt, akkor azokat távolítsák el – a lényeg, hogy a felhasználók által feltöltött tartalmak jogszerűségét előzetesen nem kell ellenőrizniük.

Axel Voss a szerzőijog-irányelveket támadók véleményével szemben a sajtószabadság jövőjét látja a javaslatokban: „A sajtónak nemcsak az államoktól, de az online platformoktól is anyagilag függetlennek kellene lennie. Mivel a kiadók adnak keretet az újságírói publikációknak, őket illet minden jogi és pénzügyi felelősség”. A hagyományos sajtó ilyen szintű anyagi, ebből következően egyben minőségi megerősítésével szerinte fel lehetne venni a harcot demokratikus berendezkedést fenyegető álhírekkel is.

Az internetes humor és a streamelés halála

A jelenlegi gyakorlat szerint a jogtulajdonosok utólag jelenthetik a platformoknak a szerzői jogsértést, amit ők kivizsgálnak, és ha valóban annak találják, eltávolítják a kérdéses tartalmat. A tervezet 13. cikkelye, amely reformellenes körökben csak „cenzúragépezetek” néven fut, ezzel szemben azt mondja ki, hogy a nagy mennyiségű, felhasználók által feltöltött tartalomnak helyet adó internetes platformok, mint a Youtube, az Instagram vagy a Facebook, kötelesek a tartalmakat még azok közzététele előtt ellenőrizni, hogy megállapítsák és megelőzzék a szerzői jogsértést. Vagyis a platform lenne a felelős a felhasználók viselkedéséért.

Mindez elsősorban a zeneipar és a Youtube konfliktusából ered. A reformot leghangosabban ellenző német EP-képviselő, Julia Reda (Zöldek) szerint a zeneipari szereplők keveslik azt a pénzt, amit a Google a tartalmaikat felhasználó videók alatt futó hirdetések bevételeiből megoszt velük. Még úgy is, hogy alapból a Google ajánlotta fel nekik a lehetőséget, hogy a például egy zenét tartalmazó felhasználói videó hirdetési bevételeit megossza velük ahelyett, hogy szerzői jogsértés miatt töröljék őket.

Egy ilyen törvény a gyakorlatban azt jelentené, hogy a Youtube-nak vagy a Vimeónak minden videót, az Instagramnak vagy a Flickrnek minden fotót előzetesen szűrnie kell, esetleges jogsértések után kutatva. Mivel ezekben az esetekben napi több millió képről és videóról beszélünk, az emberi munkaerőt kizárhatjuk, így automatizált technológiára kellene bízni a piszkos munkát, amely számos hibát rejt magában, például az olyan jogi kivételek, mint a paródiák fel nem ismerését. Ha a kész tartalmak szűrése ekkora gonddal jár, akkor képzeljük el, mit jelentene ez a szabály a felhasználói streaming szolgáltatók vagy éppen a Facebook Live esetében.

És igen, a mémeket is kinyírhatja egy ilyen intézkedés. Ha például a 20th Century Fox Television szerzői jogi pereskedését megelőzve az automata szűrő úgy dönt, hogy a Futurama sorozat miden egyes kockájának feltöltését megakadályozza, akkor egyszerre inthetnénk búcsút egy rakás népszerű mémnek.

Nagy kérdés, hogy egy ilyen intézkedést egyáltalán be lehet-e tartani: a kapacitással és a technológiára költhető forrással rendelkező óriásvállalatok a nagy tartalommennyiség miatt, a kisebb cégek pedig a forráshiány miatt bukhatnak bele a 13. cikkely követelményeibe. Előbbi azt is jelentené, hogy a cégek mellett azok több millió vagy akár milliárd felhasználója is veszteséget szenved, utóbbi pedig azt, hogy az önmagát startup-nagyhatalomként pozicionáló EU szabályosan elüldözné az innovatív digitális vállalkozásokat.

A linkelést is megadóztatnák

A másik vitatott cikkely a 11. sorszámú, amelyet hiperlinkadónak is csúfolnak – e szerint az újságírói tartalmak snippetjeinek (általában cím, ajánló és egy kép) online platformokon való közlése a kiadótól megvásárolt licenszhez lenne kötve, a megjelenéstől számított 20 évig. Ilyen snippeteknek számítanak a Google hírei és keresőtalálatai, valamint a Facebookon vagy Twitteren megosztott cikkek előnézetei is.

Google News, Twitter- és Facebook-hírmegosztás: az ilyen snippetekért kéne fizetni

„A javaslat mindenkinek ártana, aki híreket ír, olvas vagy oszt meg” – írta a Google egy közleményben, de a reformért lobbizó kiadók a Google Hírek szolgáltatásában látják a sajtó legnagyobb ellenségét. A cég szerint viszont nemcsak, hogy a Hírek linkjeivel nem keresnek semmit (a felületen nem futnak hirdetések), de még a kiadók bevételeit növelik azzal, hogy forgalmat irányítanak az oldalukra. A híraggregátorok ellehetetlenítését persze megint a kicsik szenvednék el, hiszen az ismertebb híroldalakra maguktól is ellátogatnak az emberek, míg a kisebb szereplők rá vannak utalva az ilyen közvetítőkre.

Ez az intézkedés ráadásul Axel Voss állítólagos rémálmának, az álhírek terjedésének is kedvezne, hiszen ha valakik, akkor a propagandisták és a kattintásvadász szennyoldalak biztosan nem kérnének pénzt a snippetek felhasználásáért, így nagyobb teret kapnának a közösségi médiában.

Egy maroknyi német a világ ellen

Egy, az ügyben a technológiai szektor oldalán érdekelt forrásunk szerint a reform tökéletes példája lehet annak, hogy egy kisebb, de eltökélt érdekcsoport (jelen esetben a nyomtatott sajtóban érdekelt kiadók) hogyan tud keresztülvinni egy tervezetet a digitális világ kihívásait nem teljesen értő politikusokon, ezzel együtt pedig a teljes európai törvényhozáson.

A németek befolyása a reformra egyértelmű: Axel Voss részvétele mellett ott van a javaslatot elővezető, korábban a digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos, Günther Oettinger, valamint az ügyben többször felszólaló Mathias Döpfner, a német politikára nagy befolyással bíró Axel Springer (a Bild és a Die Welt kiadója) elnök-vezérigazgatója, aki egyben a német lapkiadók szövetségének is az elnöke. „Ha nincs biztosítva a szellemi tulajdon védelme, akkor a kiadóknak nincs helyük a digitális jövőben. És bárki, aki az ellenkezőjét állítja, és azt üzeni a kiadóknak, hogy legyenek kreatívabbak és fejlesszenek ki új üzleti modelleket, az vagy hazudik, vagy mellébeszél” – jelentette ki Döpfner januárban.

Mathias DöpfnerFotó: KAY NIETFELD/dpa Picture-Alliance/AFP

És Németország volt az egyik a két olyan állam közül, ahol néhány éve törvénybe iktatták a kiadók extra szerzői jogait. A Google végül azzal játszotta ki a rendszert, hogy csak azon kiadók híreit jelenítette meg, amelyek külön beleegyeztek, hogy az oldal felhasználhatja a tartalmaik rövid változatát – az eleinte ellenálló kiadók a jelentős forgalomkiesés után hamar megadták magukat a cégnek. A Politico elemzése szerint a kiadók a kudarcként megélt német példa miatt is fordultak az egységes, európai szintű törvényhozás felé.

Spanyolországban már keményebben számon kérték a Google-t, amely 2014 decemberében be is szüntette a helyi híraggregátorát, annak ellenére, hogy a hasonló szolgáltatások az 5 legnagyobb spanyol híroldal forgalmának 8-21 százalékát generálták. A bukást talán az jelzi a legjobban, hogy 2017-ben, amikor már az európai szabályozásról folyt a vita, az ország legnagyobb példányszámban eladott lapja, az El País szerkesztőségi véleménycikkben utasította el a linkadót: „Az új digitális technológiáknak köszönhetően olyan emberek milliót érhetjük el, akiket a régi, hagyományos print módszerekkel nem tudtunk volna”.

A tudományos világ is tiltakozik

„A szerzőijog-törvény nem gátolhatja a nyitott tudományt. Az EU jelentős intézkedéseket tett azért, hogy az európai állampolgárok által kutatások szabadon hozzáférhetőek legyenek, a javasolt új szabályok azonban egyértelműen akadályoznák a haladást, az európai kutatások láthatóságát veszélyeztetve” – mondta a Nature folyóiratnak Vanessa Proudman, a Tudományos Publikációk és Akadémiai Források Szövetségének (SPARC) európai igazgatója.

A tudományos szervezetek leginkább a 11. cikkely ellen tiltakoznak, amelyet elsősorban azért vettek be a javaslatcsomagba, hogy a hagyományos médiavállalatok bevételhez juthassanak minden olyan tartalom (cikkrészlet, táblázat) után, amelyet például a Facebookon vagy a Google keresőjében újra felhasználnak. Az Európai Parlament által tárgyalt, módosított szövegbe azonban már az is bekerült, hogy a tudományos publikációk sem használhatnák díjmentesen ezeket a tartalmakat.

„Nem igazán akarunk további fizetési kötelezettségeket, miután már így is annyi kutatásianyag-könyvtárért fizetünk” – mondta Maria Rehbinder, az Európai Kutatókönyvtárak Szövetségének szerzőijog-szakértője. Több kutató attól is tart, hogy a tanulmányaikban szereplő idézeteik után is díjat kellene fizetniük, de az oxfordi székhelyű Tudományos, Műszaki és Orvostudományi Kiadók Nemzetközi Szövetségének szóvivője szerint ez elképzelhetetlen.

De az előzetes szűrés gyakorlata sem hagyja nyugodni a kutatókat, jelenleg ugyanis az akadémiai kiadók utólagos bejelentései alapján szűrik az illegális közzétett kutatásokat. A Researchgate nevű tudományos közösségi oldalról például 1,7 millió tanulmányt távolítottak el az elmúlt hónapokban, ami Vanessa Proudman szerint a rendszer működését igazolja. A szerzői jogsértések előzetes szűrése azonban túlmutatna a kutatóintézetek és főként a nonprofit tudományos gyűjtemények kapacitásán, Proudman szerint „az ellenőrzés javasolt szintje ezeket az intézményeket a Facebookkal vagy a Youtube-bal helyezné egy kategóriába”.

Ki, mikor, hol?

Az EU tagállamai a tervek szerint pénteken szavaznak arról, hogy melyik oldalra álljanak – már magyar mozgalom is indult, amelyen keresztül emailben lehet bíztatni a képviselőket, hogy szavazzanak a tervezet ellen. Következő lépésben pedig az Európai Parlament Jogi Bizottsága szavaz a javaslatról júniusban, amit aztán a teljes parlamentnek kell plenáris szavazáson megerősítenie.