Elsőként a Waymo kapott engedélyt önvezető autók sofőr nélküli tesztelésére Kalifornia közútjain
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Google anyacége, az Alphabet önvezető járművekkel foglalkozó vállalata, a Waymo kapott először lehetőséget arra, hogy az Egyesült Államok technológiai centrumában, Kaliforniában biztonsági sofőr nélkül tesztelje önvezető autóit közúton. A cég az engedély szerint három tucat autót tesztelhet Santa Clara megyében, ahol közel kétmillió ember él, és ahol a Szilícium-völgy is található.
A Waymo önvezető autói az állami közlekedési hatóság szerint éjjel-nappal járhatják az autóutakat és autópályákat, településen belül és kívül is, legfeljebb 65 mérföld/órás, vagyis nagyjából 105 kilométer/órás sebességgel. „A járműveink biztonságosan helyt állnak ködben és könnyű esőzésben is, az ilyen körülmények között való tesztelésre is engedélyt kaptunk. Fokozatosan készülünk átállni a sofőr nélküli tesztelésre korlátozott területen, majd idővel kiterjeszteni azt, ahogy tapasztalatot és bizalmat szerzünk” – közölte a cég.
Kaliforniában az áprilisi törvénymódosítás tette lehetővé, hogy az államban biztonsági sofőrrel tesztelő cégek (az Apple-től a General Motorsig körülbelül 60 cég érintett) a vezető nélküli tesztekre is engedélyt kérjenek. Az engedélyt elsőként elnyerő Waymo a szerződés szerint köteles folyamatosan monitorozni az autók állapotát, felhívni az érintett lakóközösségek figyelmét a tesztelésre és az utasok számára kétoldalú kommunikációt biztosítani.
A cég először csak a saját alkalmazottait ülteti az autói utasüléseibe a közúti tesztelés során, később viszont lehetőséget adnak majd a helyi lakosoknak is, hogy kipróbálják, milyen egy önvezető autóban utazni. Utóbbit már sikerre vitték az arizonai tesztelés során – a szomszédos államban 2018 végére már el akarják indítani a saját közösségi személyszállító szolgáltatásukat.
Eddig egyedül Arizonában lehetett közúton, városi környezetben önvezető autókat tesztelni biztonsági sofőr nélkül – a Waymo mellett itt tesztelt a sokáig a legnagyobb vetélytársának tartott Uber is, de az utóbbi a márciusi, halált okozó baleset óta visszavonta az önvezető autóit az utakról.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Élet az első Uber-halál után: az USA államai sorra tiltják be az önvezető autók tesztelését
Kalifornia után Arizona is kiutasította az Ubert az első önvezető autó által okozott halálos közúti baleset után, miközben egyre több részlet derül ki, hogyan vette semmibe a cég a biztonsági előírásokat. Az Nvidia is felfüggesztette a teszteket.
Nemcsak a dugót és a parkolójegyeket, de a biciklizést és a teljes autós kultúrát is eltörölheti az önvezető járművek kora
A 2020-as évek a közlekedés teljes megújulását hozzák majd a legtöbb jóslat szerint, az új technológia viszont cserébe teljes iparágakat tehet tönkre, és az is kérdés, mi lesz a birtoklásra épülő autómániával.