Jövőszökőnk

Jövőszökőnk csámcsogva eszi a sonkát.

Kér még, Anya mondja neki, hogy nincs több, de a jövőszökőnk ezen csak nevet, mondja neki, hogy ne hazudjon, pontosan tudja, hogy ott a hűtő második polcán még tizenöt deka közepes minőségű pármai, három nappal ezelőtt vette apám, mert hirtelen megkívánta, de már nem fogja soha megenni, szóval hozza csak be anya, mert jó helyre fog az kerülni, bele az ő hasába, jobb helyre nem is kerülhetne, és hozza be szépen hozzá azt az üveg aszút is, amit a szekrény tetején dugdos és nekem szánt érettségi ajándéknak, jól fog az csúszni nagyon a sonkára.

A jövőszökőnk szürkés bőrű, nagydarab kopasz ember, én engedtem be a lakásba, úgyhogy lelkiismeret-furdalásom van, anya megmondta, hogy senkit se engedjek be, én meg tessék, nem hallgattam rá, de a jövőszökőnk azt mondta, őt apám küldte, aztán megmondta a titkos jelszót is, amit apával beszéltünk meg ilyen esetekre. Bejött, körülnézett, beleszagolt a levegőbe, azt mondta, pont olyan a lakásunk, mint amilyennek képzelte, csak épp ezt a finom szagot, ezt nem tudta elképzelni, ezt a finom lakásszagot, ott, ahonnan ő jön, ott ilyen már nincsen, ezzel ledobta magát a kanapéra, és kiküldött a konyhába sörért.

Amikor már negyedszerre küldött ki, akkor mondtam, hogy most már elég lesz, most már felhívom apát, erre azt mondta, hogy nagyon jó, hívjam nyugodtan, de meg is spórolhatom magamnak a fáradságot, mert az irodában öt csengetés után fogják felvenni, Marcsi néni fog beleszólni a telefonba, és azt fogja mondani, hogy nincs ott apám, és utána nagymamáékat fogom felhívni, és ott a bejárónő fogja felvenni, azt fogja mondani, hogy nem tudja nagyapát adni, mert épp füvet nyír, és apáról ő se fog tudni semmit, és így tovább, végigmondhatja nekem előre az összes helyet, amit fel fogok hívni, mert mindent tud előre, és én egyre kétségbeesettebb leszek, és a végén a rendőrséget is fel fogom hívni, és tizenhétszer fogom hagyni kicsengeni, de akkor se fogják felvenni, és akkor majd sírni fogok, és kétségbeesetten be fogom neki mégiscsak hozni azt a sört, menjek csak, csináljam csak végig, bizonyos dolgokat nem lehet megspórolni, és akkor én kérdeztem, hogy honnan tudja előre, és akkor ő azt mondta, hogy ha most elmondaná, akkor úgyse hinném el, de ha végigcsináltam az egész szarakodást, és még az óvodát is felhívtam, ahol anya dolgozik, és Ilka néni csak negyedszerre értette meg a nevem a hüppögő sírástól, és beszéltem végre anyával, és sírva könyörögtem neki, hogy jöjjön már haza, na, azután már talán el fogom hinni, úgyhogy menjek csak, menjek, meglátom, minden úgy lesz, ahogy ő mondja.

Amikor anya behozza a sonkát, a jövőszökőnk visszaküldi a konyhába azzal, hogy tegye szépen a rendes ünnepi porcelántányérra, ne bohóckodjon itt a hétköznapi fajansszal, és ne csináljon úgy, mintha elfelejtette volna az aszút, hanem hozza csak szépen a kristálypohárral együtt, persze tudja, hogy hiába beszél, még kétszer ki kell majd a konyhába zavarja anyát, mielőtt észhez tér, és kibontja az a bort, de hát nincs mit csinálni, van, amit nem lehet megspórolni.

Én a jövőszökőnket figyelem, közben lassan kúszok oda a fotelhez, kihúzom a nadrágomból apám finn tőrét, rávetem magam a jövőszökőnkre, de nem találom el, a kés a fotelbe fúródik, mert a jövőszökőnk felkapja az asztalról a hajómodellem, amin dolgoztam, pont, amikor becsengetett, és azzal vág pofán, de úgy, hogy hanyatt esek, lenyeli a sonkát, a zsíros arcát beletörli apám kasmírsáljába, aztán odadobja, hogy töröljem meg vele a véres orromat, és örüljek, hogy csak akkorát kaptam, amekkorát, tudta előre, hogy késsel fogok rámenni, bár érti, hogy rosszul vettem, hogy kihányta az apám cuccait az ablakon, közben anya is bejön a többi sonkával meg az aszús üveggel, a jövőszökőnk azt mondja, üljön le és tegye le a tálcát, mert ha állva hallgatná, amit most mondani fog, akkor elejtené, és azért kár lenne, mert amit most elmond, az nekünk bizony fájni fog, bőgni fogunk, zokogni, meg mindben, de azért elmondja, van, amit nem lehet megspórolni, szóval apám nem fog hazajönni, mégpedig azért nem, mert meghalt, azért, mert ő maga lökte be személyesen a metró alá, direkt úgy szökött vissza ide hozzánk, hogy az legyen az első dolog, amit megtesz, és hát az is lett, és most, hogy a mérnök úr már csak egy hulla, hát ezután már ő fog itt lakni velünk helyette, jó lesz, ne féljünk, eleinte kicsit utáljuk majd, de aztán megszokjuk és megszeretjük, tudja előre ezt is, egyszer-egyszer fel kell majd pofozzon, van, amit nem lehet megspórolni, de ne féljünk, majd mindig szól előre, hát persze, milyen jövőszökő lenne, hogyha nem szólna, pont azt fogjuk legjobban szeretni benne, hogy mindent tud majd pontosan előre, most már biztos megértettük, hogy miért, de nem baj, azért elmondja ő feketén-fehéren, mert van, amit nem lehet megspórolni, ő a mi saját személyes jövőszökőnk, pár órával azelőttről szökött ide hozzánk, hogy végleg elpusztul a bolygó, és nem egyedül jött, hanem sokan jöttek együtt, ide vissza ebbe a szép huszonegyedik századba, amikor még majdnem minden rendben volt, mert mindegyik jövőszökő más-más családot választott, majdnem mindegyiknek jutott, és ő a miénk, ő direkt minket szemelt ki magának, ránk licitált, minket nyert meg a nagy osztozkodó árverésen, és most végre itt van nálunk, és itt is marad, azért, hogy itt, velünk együtt a lehető legnagyobb évezettel töltse el azt a kis időt, ami még hátravan.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.