A legendás sci-fi-szerző több mint 500 könyvet írt, így törvényszerű, hogy egyes jóslatai valóra váltak. 1950-ben zsebszámítógépekről álmodott, 1980-ban a génszerkesztést nevezte a jövő legfontosabb technológiájának, és gyakorlatilag előrevetítette a Youtube-ot. Elkötelezett humanistaként már a nyolcvanas években sokat beszélt a klímaváltozásról.
Farkas Róbert író és grafikus a gyerekeknek szóló tudománykommunikáció egyik magyarországi úttörője. Új könyvét 12 és 10 éves recenzorokkal együtt olvastuk el: szédületes kalandokra, popkulturális utalásokra, kemény iskolakritikára és természetesen tudományos tényekre bukkantunk.
A múlt futurológusai vadnál vadabbnak tűnő ötletekkel álltak elő a jövőt illetően, és mára sok jóslatuk bejött, de vajon az is stimmel-e, hogy nagy jódolgunkban visszafejlődünk, és végül eltűnünk a föld színéről?
1,17 millió dollárért adták el Mary Shelley horrorklasszikusának első kiadását, ezzel ez a legdrágábban elkelt könyv, amit női író alkotott. Az összeg az aukciósházat is meglepte, előzőleg 2-300 ezer dollár körüli bevételt vártak tőle.
Száz éve, szeptember 12-én született Stanisław Lem író, tudós és jós, a világ sci-fi-irodalmának egyik legnagyobb alakja, a futurológus, aki ijesztően sötétnek látta a jövőt, és aki bátran szóvá merte tenni, hogy embert küldünk az űrbe, de azt nem tudjuk megoldani, hogy legyen a boltban vécépapír.
A Mars évszázadok óta foglalkoztatja a csillagászokat, a természetfilozófusokat és persze a tudományos-fantasztikus szerzőket is. A műfaj nagyágyúi közül Borroughs, Wells, Bradbury és Dick is nekifutott a bolygó ábrázolásának, de ezekből a művekből rendszerint több derült ki a Földről, mint a Marsról.
A kínai kormányzat az űreszközök elnevezésével tudatosan azt üzeni a versenytársaknak, hogy Apolló mellett bizony helyet kell szorítani az űrben Csang'ónak is, aki az örök élet elixírjét őrzi a Holdon. Az országban egyre népszerűbb sci-fi pedig már a Nyugat felé is azt kommunikálja, hogy nem kell félni a kínai űrfölénytől.
A marslakók gyerekei odavannak a Földről sugárzott műsorokban látott Mikulásért, ezért a Mars vezetői elrabolják a pirosruhás öreget sarkvidéki otthonából. Zöldre festett arcú sufnimarslakók, vödörfejű kockarobot, játékpisztollyal lefagyasztott Mrs. Claus – az 1964-es A Mikulás leigázza a marslakókat nem véletlenül vált azonnal kultfilmmé.
Tíz éve halt meg a faarcú zseni, akit szinte mindenki Frank Drebinnel azonosít, pedig hosszú ideig köze sem volt a vígjátékokhoz. Első főszerepét a mai sci-fik 1956-os ősében kapta, de játszott az első klónozós filmben, és rasszista seriffet alakított egy fél évszázada készült sci-fiben, amelyben egy fehér ügyész agyát átültetik egy fekete férfi testébe.
Két évig dolgoztak a szürreális filmjeiről ismert Alejandro Jodorowsky eposzi Dűne-adaptációján, de Hollywoodnak túl merész volt a projekt. Pedig minden adott volt hozzá egy igazi klasszikushoz: a főbb szerepeket Salvador Dalí, Mick Jagger és Orson Welles játszotta volna, a filmzenéről a Pink Floyd gondoskodott. Úgy tartják, ha nincs ez a projekt, a Star Wars, az Alien és a cyberpunk sem született volna meg.
Frank Herbert regényeit és David Lynch mozifilmjét táblás társasjátékként, kártya- és szerepjátékként, valamint videójátékként is feldolgozták – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Dűne-univerzumban játszódó első társasjáték-adaptáció 1979-ben jelent meg, és legalább három új játék készül.
Haikuként indult, végül több ezer oldalas regényfolyammá vált a Dűne – a regény, amit a science fiction egyik legjobb, legkomplexebb művének tartanak. A már Herbert életében klasszikussá vált könyv egyszerre merít a zen buddhizmusból, a kereszténységből, az indián hitvilágból és az ötvenes évek hidegháborús szorongásából.
A dögkoponya felé vezető út tovább tart a megszokottnál, ma a szokásosnál is többen vannak, akik azt remélik, hogy nagyobb lesz az esélyük a sorsoláson, ha térden csúszva vagy hason kúszva teszik meg az utolsó néhány száz métert.
Horkant egyet, mint akit gyomorszájon vágtak, kiesett a kezéből az orvosi táska, imbolyogva, bizonytalanul állt, a homlokát aranyfénybe vonta a takarón átsugárzó fény. A talicskát nézte, a talicskán fekvő, embriópózban gubbasztó, fényesen sugárzó testet.
A stoppert szerettem rajta a legjobban, azt játszani, hogy elindítom, aztán gyorsan megállítom, de előtte fogadok magamban arra, hogy hány századmásodpercnél fog megállni.
Aki megközelíti a munkaterület kijelölt határát, az először csak kis figyelmeztető sokkot kap a csápkábeltől a koponyája belsejébe, aztán, ha nem vált irányt, akkor mindjárt egy akkorát, hogy örülhet, ha nem folyik ki a fülén az agya.
Nem elsimítani, kiradírozni, letörölni, átalakítani. Nem eltakarni, nem elfedni becsapós ragyogással, nem meghamisítani. Azt úgy szinte bárki. Ahhoz nem kellek én. Ahhoz nem kell teremtő tudat.
Nem tudom, mióta vagyok itt, a SacreCourBiotech hozott létre, nem tudom, mikor, leltári számom JJ2771, sokáig egy kiállítási tárgy voltam, tessék, nézz meg, itt egy darab a szívemből.
Pontosan tudom, hogy mit érez, én Flóráról, a feleségemről szoktam ugyanilyeneket álmodni, néha azt látom, hogy elragadják, néha azt is, hogy elevenen felfalják, néha azt, hogy kettéhasítják, néha azt, hogy belökik egy páncélvonat alá.
Kővári éppen a vállára emelte volna a becsomagolt, megfaragtatott karácsonyfát, amikor melléje lépett a vodkaszagú hátizsákos hajléktalan. Már a nyelve hegyén volt a sajnálomnincsidőmnincsnálampénz, de lenézett, és meglátta, hogy a férfi mezítláb van.
Tisztelt felelős választópolgár, szeretettel köszöntjük az elöljáró-választás alkalmából. A választási törvény értelmében nekem mint a bizottság elnökének tájékoztatnom kell önt a szavazás menetéről.
Megtanulhattam volna már, hogy minden csak egyféleképpen történhet, nem történhet másként, ami kipusztul, annak ki kell pusztulnia, ami szétég, annak szét kell égnie, hát legalább vegyük ki a részünket a pusztítás élvezetéből mi is, mert ott a jövőben már pusztítani meg irtani sincsen mit.
Kardos elvtárs, utoljára kérdezem, miért vágta le Sümegi elvtárs fejét, illetve honnan szerezte a tűzkardot?
Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy nem kellett volna másnak eladnom a halálom.
Valóra válhat Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij orosz rakétakutató és Arthur C. Clarke brit mérnök és sci-fi-szerző nagy álma: minden adott az emberiség első űrliftjének legyártásához, már csak annyi van hátra, hogy valahogy rögzítsük a Holdhoz. Sima ügy.
A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.
Szakmailag felelősen napi három temetésnél többet egyszerűen nem lehet elvállalni, még kőszínházi múlttal sem, ez egyszerűen szívtelen és etikátlan, nincs az az isten, hogy huszonnégy órán belül négy teljesen különböző ember mélyen átélt gyászát át tudd engedni magadon.
Épp nyomnám a gombot, hogy elküldjem az üzenetet, amiben most már tényleg szakítok végre Andreával, amikor felvillan a csuklómon a döntnök jelzőfénye, a karomon meg végigpörög az elősokk, ez még nem fáj, ez még csak bizsereg, arra van, hogy figyelmeztessen a nagyra, amit mindjárt kapni fogok.
Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.
Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.
A történészek nem szűnő igyekezete ellenére máig általános jelenség a múlt gazdasági, politikai szükségleteknek megfelelő átalakítása. Ahogy ezer évvel ezelőtt a krónikaíró az akkori jelen kívánalmai szerint rendezte be a múltról elmondható történetet, úgy alakítják örökségünket ma a marketingesek, ideológusok és forgatókönyvírók.
Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.
Megrázom magam, hogy lecsússzon rólam a köntös, odafekszem majd az ágyra Zsófia mellé, és Száládriel szárnya énrajtam is végigsimít majd.
Mi gondatlanok mind gyűlöljük az aljasokat, és Árgyelánról mindenki tudja, hogy kétszáz hektár tölgyerdő szárad a lelkén, itt fog ezért megdögleni a klímakempingben, addig fogja húzni vagy tolni a szánt, amíg tart benne a szufla.
Jelen gyors üzembe helyezési útmutató segítségével pár percen belül már a zenetörténet legjelentősebb előadóinak száz százalékosan autentikus, az eredetivel tökéletesen megegyező énekét élvezheti a nappalijában.
Szex, vérfürdő & undorító lények címmel hitelesebb lenne a Love, Death & Robots, de az őrült ötleteket különböző animációs technikákkal bemutató Netflix-sorozat így is egy kisebb csoda. A Harcosok klubja és a Deadpool készítőinek szériáján ráadásul egy magyar sztárstúdió is dolgozott.
A fizika nagyon unalmas, nem is figyelek oda arra, hogy Borlaibácsi miket magyaráz Zsombinak, helyette inkább a kaleidoszkópot nézegetem, azt, amelyiket még Zsombi épített apánkkal.
Csak nézte, ahogy a húszéves kisfia ott áll teljes harci díszben, vérivó koponyára festett pofával, majd kinövöd ezt is, kicsim, mint a többi hülyeséget.
Több mint hét év munkám van a tigrisekben, abban, hogy igazibbak legyenek az igaziaknál. Az utolsó feladatom volt itt a kertben, a nyugdíj előtt, bennük van minden tudásom.
Van, amikor megpróbálnak átölelni. A protokoll szerint engednem kell, de ez a gesztus többnyire a gyors kudarc előjele.
Doktor úr, mi van veled, kérdeztem, közben szelíden a vállára tettem a kezem, Doktor Vráncsai úgy fordult meg, mintha áramütés érné, ezek után természetesen egyáltalán nem is lepődtem meg azon, hogy egy revolvert nyomott az arcomba.
– Ma van a szerelmesek napja, és maga a szerelmet kapja ajándékba – az alak a homlokára tolta a maszkot, ahogy Segesdire mosolygott, őszinte kedvesség ült az arcán.
Nem, ez a mostani nem egyszerű diákcsíny, ezt nem fogjátok megúszni szárazon.
Vizet kérsz, persze, szomjas vagy, mérhetetlenül szomjas. A tested forró, lázad van. Ez biztosan csak egy álom. Egy lázálom.
Időbácsi kitartja a tenyerét, azt mondja, majd akkor, ha akkora lesz a kezem, mint az övé, tessék, mérjük össze.
Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.
Rengeteg mindennapi használati eszközünkhöz a tudományos-fantasztikus irodalomból merítették az ötletet, és a legnagyobb cégek sora alkalmaz írókat a tervezéshez. De mennyire tudja megjósolni egy sci-fi szerző a jövőt?
Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.
Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.
Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se.