Ilyen állat márpedig van! Az állatvilág hibridjei a jagoszlántól a wholphinig
Az állattanban a hibrid alapvetően a két különböző fajhoz, illetve alfajhoz tartozó élőlény kereszteződésével – emberi beavatkozásnál: keresztezésével – létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód megnevezése. Az állatoknál természetes körülmények között olyan határterületeken történhet hibridizáció, ahol az egyes fajok életterei összecsúsznak, vagy legalábbis szomszédosak egymással. Fogságban a nemzetségnél szorosabb rokonságban lévő fajok is képesek közös utód létrehozására.
Ugyanakkor nem véletlen, hogy a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexében (International Code of Zoological Nomenclature, ICZN) a hibridek nem szerepelnek önálló latin névvel annak ellenére, hogy a köznyelvben léteznek a szaksajtóban is használt elnevezések a többnyire steril, vagyis szaporodásra képtelen öszvérlényekre. A névadás a patriarchális hagyományt követi: a hibrideket az apafajjal kezdődő és az anyafajjal végződő szóösszetételű nevekre szokás keresztelni. (Összeállításunkban magyar megfelelők híján a legelterjedtebb angol nyelvű kifejezéseket használjuk.)
Ragadozók
A kis kardszárnyú delfin (Pseudorca crassidens) hím és a palackorrú delfin (Tursiops truncatus) nőstény a vadvizekben is frigyre léphet egymással, mivel megfigyelések szerint a két faj nem kerüli egymás társaságát. Hibridborjú azonban eddig csak fogságban született a whale (bálna) és dolphin (delfin) szavak összevonásával kreált wholphin, illetve wolphin néven. Közülük az 1985-ben a hawaii Sea Life Park nevezetű delfináriumban fogant Kekaimalu nevű nőstény nem lett meddő, több borja is született.
Az ezredforduló utáni években igazolódott be, hogy létezik a barnafoltos jegesmedve, pedig korábban legfeljebb a Loch Ness-i szörnyéhez vagy a Jetiéhez hasonló, mitikus státusszal büszkélkedhetett, csak az áltudományos kriptozoológia művelői vették komolyan. Mindaddig, míg 2006-ban az Alaszkai-öböl környékén puskavégre nem akadt egy példány, amelyről a genetikai vizsgálat kiderítette, hogy egy jegesmedve (Ursus maritimus) és egy amerikai barnamedve, vagyis grizzly (Ursus arctos horribilis) nászából született. Ma már az is nyilvánvaló, hogy a pizzly, illetve grolar néven jegyzett hibridek sem meddők, találtak már olyan egyedeket, amelyeknek valamelyik szülője pizzly (illetve grolar) volt. Első generációs hibridek több nagyobb állatkertben is élnek, mint az alábbi fotó is példázza.
A liger (újmagyarul orgris) az egyik legismertebb hibrid a házi szamár (Equus asinus) és a házi ló (Equus caballus) pároztatásával életre hívott szamár- és lóöszvér után. Az apa oroszlán (Panthera leo), az anya pedig tigris (Panthera tigris), mint a neve is mutatja. Fordított sorrendű párosításban tigon (magyarul lehetne tiglán) jön a világra, ám a szakirodalom szerint ebben a leosztásban nagyon gyakori a magzat elhalása. A ligernek (orgrisnek?) született kölykök azonban igen életképesek, a nőstények pedig fogamzóképesek, így már akadnak oroszlán apaságú liliger példányok is!
Orgris anya oroszlán apától született gyermekével.
A Panthera nemzetséghez tartozó fajok más típusú keveredése is előfordul a vonatkozó szakirodalom szerint, ám szigorúan csak fogságban. Leírtak már leopárd (Panthera pardus) apaságú leoponokat, jaguár (Panthera onca) hím után leopárd anya által kihordott jagulepeket, valamint jaglionokat is, de vannak források puma (Puma concolor) és leopárd nászából lett pumapardokat, sőt tigardokra is, amelyek ugye a tigris-leopárd párosítás eredményei.
A genetikai variációknak megfelelően tovább is fokozható a nevezéktani őrület: zoológusok regisztráltak már a tigris és jaguár-leopárd keverék találkozása nyomán világra jött ti-lepjag, illetve fordított ivarmegoszlást dokumentálva, ti-jagulep egyedeket is. Az alábbi fotón egy vérfagyasztó pózzal virító (akár jagoszlánnak is nevezhető) jaglion látható.
A farkaskutya a köznyelvben a német juhászkutya megnevezése, de a zoológia ismeri a szürke farkas (Canis lupus) és a kutya (Canis familiaris) keverékét, amely a természetben is előfordul. A szakirodalomban wolfdog, vagyis ugye farkaskutya címszó alatt tárgyalt egyedek többnyire spontán hibridizáció eredményei, legalábbis ott, ahol lehetőség van az elvadult házi ebek és ragadozó rokonaik találkozására.
A véletlenből a múlt század ötvenes éveiben a mai Csehország déli részén található Libějovicében kovácsoltak tenyésztési tervet. A Kárpátokban őshonos európai szürkefarkas (Canis lupus lupus) és a németjuhász keresztezése az 1980-as évek elejétől új címszóval bővítette a nemzetközi ebtenyésztői szervezet, az FCI katalógusát. A csehszlovák (másképpen cseh-szlovák) farkaskutya fajtanéven bejegyzett ebeket a tenyésztői krónikák szerint utoljára 1983-ban keresztezték vissza valódi farkassal.
Növényevők
A lófélék (Equidae) rendszertani családjába tartozó zebrák (Hippotigris) és lovak (Equus caballus), illetve szamarak (Equus asinus) egyedeit a furfangos ember (Homo sapiens) a történelmi ókorban már bizonyíthatóan próbálta tartósan is keresztezni. A nemzetközi terminológia jelenleg zebroid gyűjtőnéven tartja számon a legkülönfélébb konstellációjú öszvéreket. Ahogy több ezer évnyi próbálkozás dacára sem sikerült a zebrák fajszintű domesztikációja, úgy a hibridizáció sem bizonyult tartósnak. A sokféle párosítási felállásból világra jött csikók meddősége, illetve kezelhetetlensége okán a zebroid példányok leginkább az állatkertek és vadasparkok egzotikus látványosságai.
A fentiekkel szemben a tülkösszarvúak (Bovidae) családjának tulok (Bovini) nemzetségéhez tartozó tibeti jak (Bos grunniens) tehenek házi szarvasmarha (Bos primigenius) bikájától fogant utódai valódi haszonállatok. Az ilyen vemhesítésből nyert borjak a felettébb kezes, ugyanakkor sziklaszilárd szervezetű dzók, amelyek azonban zömmel sterilek.
A háziasításnak konzekvensen ellenálló vadállatok keresztezéses szelídítésére egyébként más példa is akad. A lengyelek żubroń néven az európai (Bison bonasus), az amerikaiak pedig beefalo (illetve catallo) név alatt az újvilági bölényt (Bison bison) párosították húsmarhafajtákkal, a tibetieknél szerényebb eredménnyel.
Az észak-afrikai dromedár (Camelus dromedarius) és a dél-amerikai láma (Lama glama) hibridje a cama. Hogy a kétségtelenül létező szaporodásbiológiai lehetőség kihasználásán kívül mi szükség van rá, nem igazán tudható, hacsak az nem, hogy így létrejöhetett a paleontológusok szerint legalább 40 millió éve egymástól elvált faj genetikai állományainak újraegyesítése.
A házikecske (Capra hircus) és a házi juh (Ovis aries) keresztezése a fenti példákkal szemben a hibridizáció történetének valódi sikersztorija. Az 1990-es években új-zélandi, egy évtizeddel később pedig botswanai állattenyésztők szerencsés kézzel szorozták össze a két fajt. A művelet eredményei a sheep-goat (birkecske), illetve a goat-sheep (kecskebirka) néven jegyzett hibridek (pedig lehetnének sheet és goap is), amelyek állítólag egyesítik felmenőik legjobb tulajdonságait. Egyetlen apró hiba csúszott a számításba, a hibridek előállítása gyakorlatilag csak a megtermékenyített petesejtek beültetésével lehetséges. Bár ez utóbbi a mai haszonállatoknál sem megy másként.
Az ember-állat, illetve állat-ember hibridek tudományos lehetőségével az alábbi cikkben foglalkoztunk: