Debizony

A  jövőszökőnk azt mondja, mindjárt alhatok, mindjárt mindjárt, csak még egy történetet elmesél a világvégéről.

Álmos vagyok, fáradt vagyok, aludni akarok, mondom, hogy nem érdekel, hagyjon már a világvégével, mindent tudok már a világvégéről, ezerszer elmesélte, nem tehetek róla, aludni akarok.

A jövőszökőnk ezen csak nevet, hogyne tehetnék róla, hogyne, hogyne tehetnék. Ha most pucérra levetkőznék és kiszaladnék az erdőbe, és ott élnék halálomig, s ettől kezdve mind csak bogarakat és gyökereket ennék, egyebet semmi mást, már akkor is késő lenne,  akkor is megtettem volna már a magamét a világvégéért, gondoljam csak meg, hogy mennyit mostam a hajam, mennyit mostam a fogam, mennyit töröltem a fenekem ez alatt a tizenkét év alatt, tudjam meg, hogy minden egyes alkalommal, amikor lemostam a kezemről valami kis koszt, hozzátettem egy szem homokot ahhoz a nagy hegyhez, ami majd egyszer, nem is olyan sokára, ráomlik a világra.

Mondom neki, hogy mit homokhegyezik nekem, hát tegnap még nem ezt mondta, tegnap még savesőről mesélt, hát nem emlékszik, hogy a ruháimat vette számba, hogy hányszor vettem tiszta zoknit és tiszta alsót fölöslegesen, hogy az mind-mind egy csepp lesz majd a pusztító savesőben?

És hogy azelőtt való nap meg az iskolával jött, meg a óvodával, meg a dzsúdóedzéssel, hogy ahányszor csak anya odavitt, azzal a böhömnagy autóval, ahelyett, hogy szépen gyalog mentem volna a kicsi lábacskámon, az is mind-mind egy szikra volt a lángtengerben, ami majd magába olvasztja és tüzes lánggá, fekete pernyévé égeti a világot.

A jővőszökőnk erre azt mondja, nagyon megjött a hangom, csak nem akarok egy pofont?

Mondom, hogy pofozzon csak, tudom, hogy az lesz, nehogy azt higgye, hogy csak ő látja előre a jövőt, hanem én is tudtam egyből, mi lesz, mikor kinyitottam a számat, mert tudja meg, hogy megismerem a fejtartásáról, hogy ütni fog, de akkor se járja, hogy összevissza hazudik nekem a gyilkos jégcsapokról, meg a tűzesőről, meg a jégviharról, meg a nagy homokhegyről, meg a savtengerről, egyszerre mindegyik csak nem pusztíthat el? Ha tényleg a jövőből szökött ide a világvége elől, ahogy mondja, akkor neki csak tudnia kell, hogy melyik lesz!

Fotó: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

A jövőszökőnk erre nem pofoz meg, hanem könyökkel vág gyomorszájon, úgy, hogy nem kapok levegőt, tüzes karikák táncolnak a szemem előtt, a könnyem is kicsordul, s a torkomban is feljön a keserű epe savja.

Azt mondja, ugye, hogy erre nem számítottam? Gyakorolnom kell még ezt jövőbelátást, mert ha tizenegy napon át pofont kapok, attól még a tizenkettediken kaphatok könyökgyomrost, hát nem?

Hát de, mondom, rögtön, amikor megjön a lélegzetem, szereti, ha azt mondom hogy hát de, mindig velem mondja ő is, hát de, és nevet hozzá, debizony, ezt viszont jobb, ha nem mondom vele, ezt már csak egyedül szereti hozzátenni.

Hát de, mondja, debizony, kacag, reng a pocakja.

Szóval a világvégével az a helyzet, hogy azt ő nem várta meg, se ő, se senki más az emberiség maradékából, hát hogy is várták volna meg, még jó, hogy nem várták meg, mert akkor hogy szöktek volna vissza ide hozzánk, ebbe a szép kényelmes, gazdag, kövér múltba, ami nekem a jelen? Hő?

És különben is, nem lesz vége a világnak, az túl nagy ahhoz, hogy csak úgy plopp, vége legyen, nézzek csak fel az égre egyszer, a többi boldog csillag, az ott virít majd ezután is, vagy kit tudja, lehet, már azok se virítanak, csak a fényüket látjuk, ki nem szarja le, szóval lehet, hogy egyszer, nem is olyan sokára, azok is mind kihunynak szépen, de ő azt a maga részéről nem is tudja, és nem is akarja garantálni, mert minek, hát mi ő, az atyaúristen? Nem, csak egy egyszerű talpas a jövőből, egy a párból, aki megússza, egyelőre legalábbis. Hát nem?

Hát de, debizony.

Na de a világvége, az, amelyik elől ideszöktek, az csak ennek a bolygónak lesz a vége, vagy legfeljebb ennek a naprendszernek, vagy lehet, hogy még annyinak se, lehet, hogy csak az élet pusztul el ezen a sárgolyón, de lehet még az se egészen, csak az a mifajtánk, ez az oxigén alapú. Nem lehet megmondani.

De hogy ők építettek egy ilyen gépet, egy ilyen jövőbenézőt, vagy jövőbelátót, egy ilyen kukkert, vagy hogy magyarázza, egy gépet, amelyik tíz évre vagy tizenkettőre előre lát a jövőbe. S akárhányszor abba belenéztek, mindig csak ugyanazt látták. Ugyanazt az üres szürkeséget, ugyanazt az egyforma semmit.

A jövőszökőnk elhallgat, tudom, hogy a szürkeségre gondol, tudom azt is, hogy nem sokáig fogja kibírni.

A szürkeség a világvége, és az eljön, akármit csinálunk, mondja.

Ha a fájdalom felől nézem, akkor mindegy, hogy most büntetésből azért, amit a jövővel csináltunk, vagy ki tudja, csinálni fogunk, felpofoz, vagy belém rúg, vagy kiutal még egy könyökgyomrost.

A fájdalom felől nézve az én szempontomból a lényeg egyedül a fájdalom lesz. Hát nem?

Hát de.

Debizony.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.     

Penész

Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.