Lennél maláriás napi 20 dollárért? A mai napig folynak emberkísérletek

Tavaly februárban 64 egészséges kenyai felnőttet fertőztek meg maláriával Kenyában a tudomány érdekében – a betegség áldozatainak kilencven százaléka afrikai, és hiába csökkent a mortalitás az elmúlt évtizedekben, a fejlődő országokban még mindig kihívást jelent a betegség kezelése.

A betegségek természetének megértéséhez már régóta fertőznek meg embereket, sőt, nagyjából ennek az ötletnek köszönhetjük a vakcinák feltalálását, a kérdés csak az, hogy vajon szabad-e némi pénzért felvásárolni mások egészségét – még akkor is, ha kontrollált körülmények között folyik a vizsgálat, és valójában senki sincsen életveszélyben.

A vakcina a tehénből jön

A történet szerint 1796-ban Edward Jenner angol sebész találta fel a himlőoltást: az orvost az immunológia egyik ősatyjának tekintik, a felfedezése pedig egy olyan ősi betegséget törölt el a Föld színéről, amely nem csupán több indián törzs haláláért felelős, de már V. Ramszesz egyiptomi fáraóval is ez végzett.

A vakcina feltalálására egy tehenészlány megjegyzése vezette rá: a lány azt mondta, hogy mivel már átesett a tehénhimlőn, nem fogja megfertőzni a himlő, ebből kiindulva az orvos pedig egy önkéntesen tesztelte, hogy ha a tehén himlőhólyagjaiból származó váladékkal kezeli, vajon megfertőzheti-e még a gyakran halálos betegség. Az „önkéntes” egy nyolcéves fiú, James Phipps volt, az orvos „kezelésétől” pedig csak enyhén lázasodott be – de vajon etikus volt egy gyereket használni a vakcina kikísérletezéséhez? Túl sok választása nem volt, de milliók köszönhetik az életüket az oltásnak (egyébként a vakcina szó is a latin vacca, azaz tehén szóból ered).

Az emberkísérletekre a 20. század is hozott rettenetes példákat: a második világháború alatt a náci németek több száz legyengült foglyot fertőztek meg tuberkolózissal a lágerekben.

Mégis, az emberkísérletek még mindig nélkülözhetetlenek az orvostudomány számára: a himlőhöz hasonlóan rengeteg áldozatot követelő malária elleni kezeléshez is elengedhetetlen, hogy pénzért cserébe embereken teszteljék az oltásokat. A legtöbb esetben tehát a leendő betegek saját szabad akaratukból vállalják ezt. De vajon teljesen önkéntes döntésről beszélhetünk akkor is, ha Kenyában például jobban megéri elmenni tesztalanynak, mint egy átlagos munkakört betölteni?

Főállású betegek napi 20 dollárért

A munka egyszerű: egy orvos beoltja a pácienseket, akiknek nincs egyéb dolguk, mint egyszerűen élni, enni, aludni, cserébe fizetést kapnak, és rendszeresen ellenőrzik a leleteiket, akik pedig megbetegednek, kezelésben részesülnek, mielőtt hazaengednék őket, ezért pedig naponta körülbelül húsz dollárnak megfelelő összeget kapnak.

Hasonló teszteket a fejlett nyugaton is végeznek ugyan, de egyre több vizsgálat folyik Afrikában és Ázsiában, méghozzá épp azért, mert ezeket az országokat sújtja leginkább a malária. Jobb, ha hétköznapi körülmények között kísérleteznek, ott, ahol valóban szükség lenne a vakcinára, mint ha a laborban dőlne el, milyen oltóanyagot érdemes bevetni.

A Wellcome gyógyszercég vakcinaprogramjának vezetője, Charlie Weller szerint szükség van ezekre a kísérletekre, de mindig szem előtt kell tartani az ezzel járó felelősséget is: komoly felelősséggel jár, hogy orvosok egészséges embereket fertőznek meg. A fejlődő országokban külön kihívást jelent, hogy az ehhez hasonló programokban felkínált fizetség túlzott vonzerőt jelenthet, és előfordulhat, hogy ennek hatására a résztvevők nem mérik fel kellőképpen, mire vállalkoznak.

Világszerte jelenleg 155 emberkísérleti program zajlik, ahol egy etikai főszabály érvényesül: csak olyasmit tesztelhetnek embereken, és csak olyasmivel fertőzhetik meg az önkénteseket, amelynek ismerik a gyógymódját, így

jelenleg a horogféreg, a tífusz, a kolera, a tuberkulózis és a Dengue-láz elleni gyógymódokat kutatják ezekkel a módszerekkel, de például az AIDS kórokozójával nem fertőzhetnek meg embereket.

Claudia Emerson filozófus szerint komoly problémát jelent, hogy a fejlődő országokban fennálló sajátos körülmények miatt a kísérletek többsége nem ott zajlik, ahol valóban szükség lenne rá: éppen az ezzel kapcsolatos etikai problémák miatt a legtöbb tesztet nem Afrika vagy Ázsia elmaradottabb régióiban folytatják, de így az eredmények sem tükrözik azokat az állapotokat és kihívásokat, amelyek a hétköznapi használat során a valóságban fennállnak.

Kenyában például a malária egyéb súlyosbító körülmények miatt is veszélyes lehet. Az országban többen is természetes ellenállóképességgel rendelkeznek a betegséggel szemben, de az alultáplált vagy HIV-ben szenvedő betegek sérülékenyebbek, így elengedhetetlen, hogy természetes körülmények között vizsgálják a vakcinák hatékonyságát.

Ingyen senki nem akarja elkapni a kórt

Annak érdekében, hogy a tudósok nyugodt lelkiismerettel végezhessék el a teszteket, alaposan előkészítik a kontrollcsoportot: mire ténylegesen beoltanák a leendő betegeket a kórokozókkal, legalább három beszélgetést tartanak, ahol elmagyarázzák a résztvevőknek, hogy pontosan mire számíthatnak, milyen módszert követnek, és milyen eredményeket várnak a vizsgálattól. Melissa Kapulu, a Wellcome gyógyszercég kenyai képviselője szerint mindennek ellenére az önkéntesek többségét nem a tudományos érdeklődés vezérli, hanem elsősorban pénzügyileg motiváltak.

A kísérletek többségéhez viszont elengedhetetlen, hogy megfizessék a résztvevőket: Ugandában a bilharziózis kutatása során arra jutottak, hogy még a filléres fizetés is jobb, mint a semmi, enélkül ugyanis nem találnak önkénteseket a parazitikus megbetegedés vizsgálatához.

A legfőbb problémát nem is a kísérletek pénzügyi vonzatai jelentik: a főként Dél-Amerikát érintő Zika-vírus elleni küzdelemhez például szükség lenne humán kísérletekre is, de miután a vírus olyan betegségeket is okozhat, amelyekre az orvostudomány jelenleg nem ismer gyógymódot, az eljárást nem mindenki tartja etikusnak. Még akkor sem, ha a kísérletek társadalmi hasznát is figyelembe veszik, és minimalizálják az alanyokra leselkedő veszélyeket.