6 abszurd üzenet, amivel az emberiség a földönkívülieket akarta elkápráztatni

Elég egyoldalú képet alakíthatna ki magának a Földről az az idegen intelligencia, amely összegyűjtené a bolygó atmoszféráját az elmúlt évtizedekben elhagyó, üzenetnek szánt küldeményeket. Paul Quast ír képzőművész, a skóciai University of Edinburgh művészeti fakultásának munkatársa aprólékos munkával katalogizálta, mi mindent küldött az emberiség eddig az űrbe. 

Az International Journal of Astrobiology folyóirat augusztusi számában megjelent – a Qubitnek is elküldött – tanulmányában Quast sorra vette az űrmissziók hang-, kép- és rádióüzeneteit, írásos és tárgyi küldeményeit az 1960-as évek végétől. A lista szerint az űrbe postázott csomagok kevés kivétellel marginális információkat tartalmaznak, amelyek alapján nemhogy az idegen civilizációk tagjai, de még a jövő humán régészei is csak bajosan tudnának hű képet alkotni korunkról. 

Szinte dekódolhatatlan kódok és önfényezés

Az üzenetek közül az 1977-ben útjára indított Voyager 1 és Voyager 2 fedélzetén elhelyezett két aranylemez a legismertebb.

A Voyagerek egyik aranylemeze a használati utasítássalFotó: NASA

A jelenleg a Földtől több mint 18 milliárd kilométerre járó űrszondák fedélzetén elhelyezett lemezek Mozart és Chuck Berry muzsikája, valamint a földi viharok és a tenger zúgásának analóg, vagyis mikrobarázdák formájában tárolt hangjai mellett képi információt is hordoznak, ám azokat ma már az embernek is rendkívül nehéz kódolni, legalábbis az üzenetekre vésett használati utasítás alapján. Mint azt mi is megírtuk, a Verge magazin szakértőinek is alapos fejtörést okozott, míg végül sikerült a művelet.

Ennél jóval abszurdabb üzeneteket is talált a földönkívüli intelligenciát kutató SETI programban is részt vevő Quast, aki a beszédes nevű Beyond the Earth (A Földön túl) nevű alapítvány elnökeként az emberi technológia és kultúra, valamint a földi élet hosszútávú komplex archiválásának egyik élharcosa.

  1. Ilyen például a 2002-ben a moszkvai rádióteleszkóppal a távoli Nagy Medve és Mérleg csillagkép irányába sugárzott 15 perces tereminkoncert.
  2. 2008 februárjában a NASA a Kis Medve csillagkép felé küldte el az Across the Universe című 1969-es Beatles-számot Paul McCartney személyes üzenetével.
  3. A holland Dwingeloo Obszervatórium 25 méteres teleszkópjával meghívót küldött az első Klingon opera hágai bemutatójára 2010-ben. (A klingonok a Star Trek sorozat harciaus humanoidjai.)
  4. Az idegen intelligencia számára talán legbeszédesebb információ a Föld működéséről „Őexcellenciája Saparmyrat Nyýazow Türkmenbaşy”, vagyis Türkménbasi, a Türkmén Köztársaság elnöke által jegyzett Ruhnama című türkmén nyelvű erkölcsi útmutató lehetett. Az intelmeket 2005-ben bocsátottak Föld körüli pályára.
  5. A NASA Jupiter-szondája, a 2011-ben útjára indított Juno fedélzetén is van olyan küldemény, amely Quast olvasatában a jelen emberének, és nem a jövőnek vagy az idegeneknek üzen. Egy 7,1×5,1 centiméteres, 6 gramm tömegű alumínium lemezen Galileo Galilei önarcképe látható, valamint az az 1610-os kézírásos feljegyzés, amelyben a tudós a Jupiter négy holdjának felfedezését írja le. 
  6. Ezen kívül a Junón elhelyeztek három alumíniumból készült Lego-figurát is: az itáliai csillagászt, valamint az ókori római Jupiter és Juno isteneket ábrázoló szobrocskákat. 
Jupiter, Juno és GalileiFotó: NASA

Nem mellesleg, a Juno űrszonda a jövőre véget érő küldetését abszolválva a tervek szerint a Jupiter légkörében ég majd hamuvá. A jövő régészeinek így esélyük sem lesz eltöprengeni, mit is szimbolizáltak a múltban. 

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

Penész

Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.