Klímaváltozás: a Föld légköre nemsokára eléri az 50 millió évvel ezelőtti állapotot
Az emberiség nagy, közös időutazásba fogott, és az elmúlt két évszázad alatt 3 millió évet ugrott vissza az időben, így néhány éven belül a kőkorszak közepén találhatja magát – legalábbis ami a földi klímát illeti. A légkör szén-dioxid-tartalma mára annyira megközelítette az utoljára a pliocén korban tapasztalható mértéket, hogy a kutatók mára nagyjából biztosra veszik, hogy tíz év múlva a Föld légköre nagyjából a 3 millió évvel ezelőtti pliocén klímát idézi majd. Akkoriban alakultak ki a mamutok, és a korai emberelőd, az Australopithecus ekkor pattintotta első kőszerszámait.
Az ipari forradalom óta tartó időutazásnak a sebessége is exponenciálisan nő. Olyannyira, hogy miközben az utóbbi két évszázadban mindössze 3 millió évet sikerült megtenni, egy újabb évszázad alatt akár további 45-50 millió évet is legyűrhetünk. Korábbi kutatásaikból kiindulva, a Wisconsini Egyetem földtörténészei, Kevin Burke és John Williams, más amerikai és brit kutatóintézetekben dolgozó tudósokkal arról cikkeztek a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban, hogy 2150-re, vagyis földtörténeti értelemben egy röpke pillanat alatt az emberiség egyszercsak az 50 millió évvel ezelőtti eocénben találhatja magát.
A dinoszauruszok pusztulása után 15 millió évvel, földtörténeti értelemben meglehetősen röviddel az emlősök robbanásszerű szaporodása után a Föld átlagos hőmérséklete 13 Celsius-fokkal haladta meg a mait. A sarkokat burjánzó őserdő borította, az embernek pedig még nyoma se volt.
A pliocénben eleinte még egész Európát pálmaerdők borították, a Kárpát-medencét a mai szubtrópusinak megfelelő időjárás jellemezte. A lassan (évmilliók alatt) csökkenő átlaghőmérséklet hatására a szubtrópusi növényfajták a mai helyükre húzódtak. A korszak végére számos fa- és egyéb növényfaj nyomtalanul eltűnt, sok állatfajjal egyetemben. Különösen a gerinctelenek tizedelődtek meg, de ősi halfajták és kétéltűek is az enyészeté lettek. A túlélők, például a krokodilok, teknősök változatossága is erősen visszaesett. Más kérdés, hogy a gerincesek terjedésének például kedvezett a fokozatos lehűlés.
Abból főztek, ami volt
A kutatócsoport a nemzetközi klímabizottság által a jövőre előrevetített klímamodelleket hasonlította össze mindazzal, amit a geológusok egy-egy földtörténeti korszakról ma tudnak. A korai eocén, a középső pliocén, a mintegy 115-130 ezer évvel ezelőtti nagy átmeneti felmelegedés, az úgynevezett interglaciális korszak mellett tüzetesen vizsgálták a földtörténeti jelenkor, vagyis a holocén nagyjából 6000 évvel ezelőttre datált középső időszakát, az iparosodást teljesen megelőző, időszámítás előtti 2. évezredet és a 20. századot. Mindezt különféle szimulációban több különböző jövőbeli klímamodellel is egybevetették.
Arra jutottak, hogy legkésőbb 2040-re feltartóztathatatlanul beköszönt a pliocén korra jellemző klíma. Ha az emberiség csökkenti a légkörbe jutó üvegházgázok mennyiségét, az éghajlat több tíz- vagy százezer évre a középső pliocénnek megfelelő formában stabilizálódhat.
Akkoriban alakult ki nemcsak a Himalája, hanem az Észak- és Dél-Amerika között húzódó Panama-földszoros és az Ázsia és Amerika között található Bering-szoros is. A mainál átlagosan nagyjából 2-4 fokkal melegebb hőmérséklet ellenére ekkor kezdtek kialakulni a sarki jégtakarók is. A tengerszint a pliocén korban legalább 10, pesszimistább számítások szerint pedig akár 40 méterrel is meghaladhatta a mait. Ami a globális felmelegedés aktuálisan várható hatásait illeti, nagyjából 20-25 méteres tengerszint-emelkedéssel szokás számolni. Még ha ekkor is alakultak ki a sarki jégsapka-kezdemények, a pliocén klíma azzal járna együtt, hogy Grönland és Antarktika nyugati része teljesen, utóbbi keleti fele pedig túlnyomórészt jégmentessé válna.
Mennyire tudunk majd alkalmazkodni?
A felmelegedés a klímakutatók jóslásai alapján a földrészek belseje felől halad majd a széleik felé. Ez azt is jelenti, hogy a kontinensek közepén akár 5-6 Celsius-fokkal, vagy akár még többel is nőhet az évi átlaghőmérséklet. A kontinensek partvidékein jelentősen megnő a csapadék mennyisége, a jégsapkák olvadása pedig biztosítja a sarkok területén a manapság a mérsékelt égövre jellemző helyi klímát.
A jó hír: ilyen körülmények között egyáltalán nem lehetetlen élni. Jóformán minden földi fajnak van olyan elődje, amely a pliocénben élt, sőt, a legtöbb mai fajnak eocénbeli őse is akad. Sőt, a földtörténészek szerint a pliocénben és az eocénben is gazdagabb volt a flóra és a fauna, mint manapság.
A Föld eddig is ciklikusan hol lehűlt, hol pedig felmelegedett. Más kérdés, hogy mindez az emberek keze nyoma nélkül több millió év alatt történt. Nem szólva arról, hogy az evolúció is ehhez az ütemhez van szokva. Arról ugyanakkor szinte semmit nem lehet tudni, hogy a jelenlegi növény- és állatvilág mennyire lesz majd képes alkalmazkodni a különösen gyorsan változó környezethez.
Burke és Williams szerint annyit mindenképp ki lehet jelenteni, hogy minél távolabb kerül a földi klíma a holocénre, vagyis a földtörténeti újkorra jellemzőtől, az emberiség a mai tudásával annál kevésbé képes megjósolni az éghajlatváltozás következményeit.
Szimulációik szerint ráadásul a Föld mintegy 10 százalékának területén soha nem látott, az eddigi földtörténeti forgatókönyvből teljesen hiányzó mikroklíma alakulhat ki. Erre, legalábbis a mostani jelek alapján Kelet- és Délkelet-Ázsiában, Észak-Ausztráliában, valamint az amerikai partvidékeken lehet számítani. A wisconsini kutatók szerint félő, hogy a ma élő fajok evolúciós alkalmazkodási képességei sem ezekre a ma még ismeretlen klímaviszonyokra, sem az éghajlatváltozás extrém gyorsaságára nemigen vannak felkészülve.