Penész

A jövőszökőnk a konyhaasztalnál ül, kígyóuborkát eszik, sóba mártja, aztán nagyokat harap belőle, csámcsog, herseg a foga alatt, közben valami hologramműsort néz a titkos kütyüjén. 

Én a kamrában vagyok elbújva, onnan lesem az ajtó résén át, lassan előveszem a zsebemből a gyufásdobozt a penészes kolbászhéjjal, mert le akarom tesztelni azt, amit Márta, az osztálytársam mondott arról, hogy nem végtelen a jövőszökő tudása.

Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy  a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.

A kolbászokat nézem, amiket még apával töltöttünk.

A jövőszökő rögtön azután, hogy hozzánk költözött, megszámolta az összeset, és megtiltotta, hogy a kolbászokhoz nyúljunk. Azt mondta, mi már zabáltunk kolbászt eleget, most rajta a sor, neki is jár a sorstól az a jó-finom disznóhús. Bizony-bizony, disznóhús sincsen már a jövőben. Se sonka, se kolbász, se szalonna, semmi.

Beszívom a kolbászok sűrű füstös szagát, alig bírom visszanyelni a nyálam, annyira kívánom.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Ha most elkezdenék megenni egyet, akkor a jövőszökő rögtön itt teremne és felpofozna, és utána addig ütné a hasam, amíg ki nem hánynám, azért, hogy megtanuljam, hogy ne merészeljek még egyszer hozzányúlni ahhoz, ami az övé.

Ez biztos, ezt már kipróbáltam egyszer.

Onnan van a kolbászhéj, utána kiszedtem szépen a szemétből.

Lassan kinyitom a gyufásskatulyát, a penész jó erős a kolbászhéjon, cukorral etettem, amit Márta adott, azt mondja, az ő jövőszökőjük nem találta meg a titkos cukorkagyűjteményét, se meg nem találta, se nem is tudott róla egyáltalán.

Nagy levegőt veszek, felkészülök arra, hogy a jövőszökő felrántja a kamraajtót, és a hajamtól fogva kiránt a konyha kövére. Az a legkevesebb, hogy meg fogja etetni velem a keserű penészt, gyufásdobozostól.

Megnyálazom az ujjam, aztán nagyon-nagyon lassan elindítom a kolbász felé. Közben a résen át a jövőszökőt figyelem. Nagyot harap az uborkából, böfög, harap, megint böfög.

Az ujjam nagyon-nagyon lassan közeledik a kolbász felé. Tudom, hogy nem számít a sebesség, mindegy, hogy gyorsan nyálazom össze és gyorsan kenem be penészspórákkal, vagy lassan, ha nem csapok zajt, akkor nem számít, de mégis lassan mozog az ujjam.

Tudom, miért, azért, mert félek, azért, mert nem akarom, hogy a jövőszökő kitapossa a belem, nem akarom, hogy taknyomba fojtson, hogy szíjat hasítson a hátamból, hogy szétrúgja a seggem.

De azt se akarom, hogy örökre itt maradjon, hogy örökre parancsolgasson itt nekem meg anyának.

Márta azt mondta, ő már kipróbálta, az ő jövőszökőjénél működött.

Ha így van, akkor a jövőszökő hazudik, nem tudja előre az egész jövőt annak teljességével, hanem csak annyit tud belőle, amennyi rá vonatkozik, nem tud minden célt és minden okot, minden tettet és minden következményt.

Lassan a kolbászhoz érintem az ujjam, megnedvesítem, hozzádörzsölöm a penészt.

A jövőszökő egyszer csak kiejti a kezéből az uborka maradékát, az asztalra könyököl, sírni kezd. Szegény-szegény kicsinyeim, sírja, szegény drága kicsinyeim, zokogja, szegény drága-drága gyermekeim.

Látni akarom, hogy mit néz, átlépek az ajtó másik oldalára a kulcslyukhoz, leguggolok, meglátom a hologramkütyüt, ott az asztalon, olyan, mint egy hamutartó, fölötte kicsiben a jövőszökőnk lebeg, egy ágyon fekszik, rajta kicsi jövőszökő gyerekek mászkálnak és lökdösődnek, nem egy, nem is kettő, hanem mindjárt három, húzkodják és lökdösik egymást, a jövőszökőt csiklandozzák és ébresztgetik, a jövőszökő felül, rájuk nevet, megölelgeti őket.

A hologramnak nincsen hangja, csak a jövőszökő zokogása hallatszik, drága kicsinyeim, hát mért is nem hozhattalak magammal, hát mért is kellett elpusztuljatok abban a csúnya szürke jövőben, amíg apátok itt tömi magát a szép kényelmes meleg múltban, jaj-jaj.

Lassan leguggolok, az arcom az ajtó hideg lapjának nyomom, behunyom a szemem, befogom a fülem, a penész spóráira gondolok, arra, hogy felélednek a nedvességtől, fonalat eresztenek, elkezdik beenni magukat a kolbász bőre alá.

Mire a kolbász már tiszta penész lesz, már késő lesz, a jövőszökő nem fogja tudni, hogy én voltam az oka.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.     

Korrektúra

Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.

Szépségklub

Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.

Nabumm

Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.