Tim O'Reilly: Rossz algoritmuson fut a gazdaság, és az emberek feleslegessé válnak. WTF?

Tim O'Reilly neve Magyarországon talán még azoknak sem feltétlenül cseng ismerősen, akik tisztában vannak az internet történelmével, és akiknek Vint Cerf vagy Tim Berners-Lee a legsötétebb rémálomból felébredve is azonnal beugrik. A technoevangelistának tartott ír-amerikai férfi kiadója és konferenciaszervező cége, az O'Reilly Media ehhez képest többek közt olyan mérföldkövekről ismert, mint a világ első webportáljának (Global Network Navigator, GNN) létrehozása, ami egyébként az első fizetett hirdetést tartalmazó internetes oldal volt, vagy az olyan kifejezések megalkotása, mint a nyílt forráskód (open source) és a web 2.0 – a cég azóta is a legfontosabb technológiai trendek felfuttatásán, ismertetésén és azok helyükön kezelésén dolgozik.

Az O'Reilly Media 1992-ben kiadta az első sikerkönyvet az internetről (a Whole Internet User's Guide and Catalog című kötet a New York-i közkönyvtár szerint a 20. század egyik legfontosabb könyve), 25 évvel később pedig odáig jutott Tim O'Reilly, hogy egy közel 500 oldalas műben foglalja össze az internet, az innováció és a modern gazdaság közös mozgatórugóit. A Magyarországon 2018 őszén, a Typotex gondozásában megjelent könyv címe: WTF.

Memoár, üzleti útmutató és kapitalizmuskritikus kirohanás

Ugyan a borítón a „What's the future?”, vagyis „Mit hoz a jövő?” feloldással igyekeztek korhatármentesíteni a címet, már a legelső oldalakon kiderül, hogy az O'Reilly által megnevezett WTF-gazdaság igenis arra utal, hogy „what the fuck?”, és a hétköznapokat átformáló technológiai fejlődésre adott általános reakcióra utal. Olyan folyamatokra, amelyek egyszerre nyűgözik le és töltik el félelemmel az egyszerű fogyasztókat: századmásodpercek alatt megjelenített keresőtalálatok, zenék és videók streamelése vagy térképalkalmazások navigációja nélkül nehezen tudnánk elképzelni az életünket, miközben rettegünk attól, hogy az ezeket működtető mesterséges intelligenciák elveszik a munkánkat, az államokkal összejátszó gigacégek totális megfigyelés alatt tartanak, a személyes adatainkkal pedig azt kezdenek, amit csak akarnak.

A Google mesterséges intelligenciája legyőzte a világ legjobb gójátékosát: WTF? Az Uber saját autóállomány nélkül vetett véget a taxisok uralmának, világszerte több millió részmunkaidős munkahely megteremtésével: WTF? Az Airbnb több szobát kínál, mint a globális szállodaláncok, miközben a Hilton 152 ezer alkalmazottjához képest csak 3000 főt foglalkoztat: WTF? Egy barátkozós oldalnak indult közösségi média befolyásolta volna az amerikai elnökválasztást: WTF?

Bár a könyv tagolása nem ilyen egyértelmű, lényegében három részre osztható. A technológia és annak társadalmi hatásainak tanulmányozásában négy évtizedes tapasztalattal rendelkező O'Reilly először is szívesen anekdotázgat a techvilág frontvonaláról, és ezt az üres nagyotmondás helyett tényekkel és példákkal alátámasztva, Zuckerbergekkel, Bezosokkal, szenátorokkal és harvardi professzorokkal való beszélgetésekre hivatkozva teszi. A memoárra emlékeztető részek mellett természetesen nagy hangsúlyt kap a nagybetűs Bizniszkönyvekre emlékeztető tech-gazdasági, „ez a helyzet” hangvétel, de talán még ezektől a részektől is különválaszthatók a sokkal személyesebb, véleményesebb stílusban megírt kapitalizmuskritikus kirohanásai.

A kapzsiság csak rövid távon jövedelmező

Ahogy a Guardiannek is elmondta, O'Reilly szerint a technológiai platformok felemelkedése és bukása a társadalom számára is hatalmas tanulságokkal szolgál: „Amikor ezek a platformok értéket teremtenek a közösségük számára, tündökölnek. Amikor elkezdenek a saját zsebükre játszani, elbuknak”. Bár a bukás itt nem annyira egyértelmű fogalom, a Microsoft példáját hozza fel: a nyolcvanas évekig az IBM egyeduralkodásáról szólt a techszféra, aztán jött a Microsoft, a nagy felszabadító, az ipar demokratizálásának ígéretével, hogy aztán kialakítsa ugyanazt a monopol helyzetet, amit előtte az IBM. A felhasználók így elkezdtek más utakat keresni, így a Microsoft helyett idővel a nyílt forráskódú rendszerek (pl. Linux) és a fizetős, de legalább prémium szolgáltatást nyújtó cégek (pl. Apple) is csábítóbb alternatívát jelentettek.

Itt jön képbe a Facebook is. O'Reilly meg van győződve arról, hogy nem gonosz, társadalompusztító emberek hozzák létre az óriássá váló techcégeket – az óriássá váláshoz szükséges tőke miatt viszont az innovátorok egyre inkább a befektetők rabjaivá válnak, és a felhasználók helyett az ő igényeik kiszolgálása, vagyis a profitmaximalizálás lesz az elsődleges cél. Ez vezethetett az álhírek elszaporodásához is: a minél nagyobb elérést, minél több kattintást generáló posztokat előnyben részesítő Facebook-algoritmus háttérbe szorította a minőségi tartalmakat, és egyenes utat biztosított a szenzációhajhász álhíreknek, és végeredményben választások befolyásolására biztosított platformot az algoritmust kijátszó fizetett trolloknak.

Rossz algoritmusokon futtatjuk a gazdaságot

A technológiai újítások romboló gazdasági hatásai elsősorban ott jelentkeznek, hogy egy létező problémát erősítenek fel. A cégek eddig is a költségek csökkentésén, a hatékonyság és a bevételek maximalizásán dolgoztak, de a technológiából csak annyit látnak, amennyi ehhez a célhoz szükséges: hogyan lehet a költséges és konfliktusoktól sem mentes emberi munkaerőt olcsóbb és engedelmesebb gépekkel helyettesíteni? Csakhogy O'Reilly szerint azt elfelejtik, hogy „ha nem fizetünk az embereknek, akkor azok nem tudják megvásárolni a termékeinket, nem tudnak reagálni a hirdetéseinkre”.

Ezt a folyamatot nevezi a gazdaság mesteralgoritmusának O'Reilly, a pénzügyi piacokat azokhoz a képzeletbeli, elszabadult mesterséges intelligenciákhoz hasonlítva, mint a Terminátor-filmek Skynetje, amelyek elsődleges célja a társadalom elpusztítása. Mivel a sci-fi-szerű, szuperintelligens AI-robotok kora a szerző szerint még csak a nagyon távoli jövőben valósulhat meg (ha egyáltalán), inkább ezektől a hibrid mesterséges intelligenciáktól érdemes félni – így nevezi azt a „globális agyat”, amelynek érzékszervei a kamerák, a mikrofonok, a billentyűzetek és a helymeghatározó szenzorok. Ilyen a Google, a Facebook vagy a Twitter, amelyek a felhasználóikkal táplálkoznak: begyűjtik az adatainkat, majd azokat betáplálják az algoritmusaikba.

O'Reilly alapállása viszont az, hogy a technológiát akkor is lehet élvezni, ha közben megvetjük azokat, akik azt előállítják. Nem kell eltűnni a Facebookról, nem kell feladni a Google-kereséseket, nem kell újra taxit hívni Uber helyett (már ahol van választás), hanem azért a jövőért kell harcolni a techvilágban, ahol nem a részvényeseknek való megfelelés jelenti az értéket, hanem azért fektetnek be egy cégbe, mert az értéket állít elő. A befektetők istenítése O'Reilly szerint egyébként még a Facebooknál vagy a Google-nél sem visszafordíthatatlan, de ehhez szükséges az új, felhasználóközpontú kultúra kialakítása. Vagyis a technológiát nem feladni kell, hanem jobbat követelni.

Így a hibrid AI-k közül nem a nagy techcégek váltak az emberiség ellenségeivé (hisz azokat optimális esetben „vissza tudjuk téríteni a helyes útra”), hanem a részvényesek uralta kapitalizmus mesteralgoritmusa, amelynek „alkalmassági mutatója egyaránt motiválja és kényszeríti a vállalatokat, hogy mindenekelőtt a rövid távú profitot hajszolják. Mi egyéb lenne az ember ebben a rendszerben, mint puszta költség, amelyet folyamatosan csökkenteni kell?”.

Háború vagy béke

De a szerző még az olyan témákban is nehezen tudja leplezni örök optimizmusát, mint a globális felmelegedés: „Furcsamód a klímaváltozás lehet az, ami megmenti az emberiséget, ahhoz hasonlóan, ahogy a második világháború húzott ki bennünket a nagy gazdasági világválságból, és felismertük, hogy komolyan kell venni a jövőbe való befektetést, mert rossz irányba haladnak a dolgok”.

A nagy kérdés, hogy ehhez a változáshoz szükséges-e egy újabb háború. O'Reilly szerint kétfajta jövőkép lehetséges: az egyikben a technológiai újítások az emberiség javára válnak, a másikban (és a jelenleg általános gazdasági gondolkodás szerinte efelé mutat) egy szűk réteg nagyon meggazdagszik belőle, az így kialakult egyenlőtlenség pedig újabb bizonytalanságokhoz, forradalmakhoz, háborúkhoz vezethet.

(Tim O'Reilly: WTF? - Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?. Typotex Kiadó, 2018)