Végrehajtotta első tesztrepülését a Boeing repülő autója

Sikeres tesztrepülést hajtottak végre kedden a Boeing repülő autójával, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy zsúfolt nagyvárosok fölött, a felhőkarcolókat kerülgetve szállítsa az utasokat.

A teljes önvezetésre szánt, elektromos meghajtású jármű, amelynek nevet a jelek szerint nem adtak, 50 mérföldet képes repülni egy feltöltéssel. A jármű prototípusa hiba nélkül szállt fel, lebegett, majd landolt a virginiai Manassas városban – tudatta a Boeing szerdai közleményében. A nagy eseményről egy tömör videóban is beszámoltak.

Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója októberben ígérte meg, hogy légitaxijuk 2019-ben felszáll, most pedig a Twitteren jelentkezett a hírrel. 

 A Boeing 2017-ben vásárolta fel az Aurora Flight Sciences nevű amerikai repüléstechnikai céget, amely az Uber repülő taxijainak fejlesztésében is részt vesz. Az akvizíció elősegítette, hogy a Boeing versenybe szálljon az Airbusszal és más vállalatokkal a repülő autók és házhozszállító drónok várhatóan dinamikusan növekvő piacáért.

A Morgan Stanley legmerészebb előrejelzése szerint a repülő autók piaca 2040-re 2,9 billió dollár forgalmat bonyolíthat, de a legpesszimistább becslésük szerint is 615 milliárd dolláros piaccal lehet számolni akkorra.

Vannak további versenyezők is a jövő forgószárnyas repülő alkalmatosságainak piacán: az Airbus szilícium-völgyi előörsének mondható A3 vállalat Vahana nevű önvezető repülő taxija például már tavaly túlesett az első sikeres tesztrepülésen. Az inkább hardvereiről ismert Intel és az EHang nevű kínai vállalat ugyancsak a kísérleti fázisnál tartanak saját járművük fejlesztésében. Az alábbi videón a Vahana tesztrepülése látható:

Dallas, Fort Worth, Los Angeles, négy év múlva készüljetek

A Boeing városi légi közlekedési üzletága, a Boeing NeXt az Aurorát bízta meg a dizájn és a prototípus kidolgozásával, és bár a Boeing nem közölte, hogy modellje ugyanaz. amelyiket az Uber részére fejlesztenek, a közösségifuvar-cég szerdán azt mondta, hogy tervezett Uber Air hálózatukon a Boeing járművei repülnek majd.

A tervek szerint elsőként Los Angelesben, valamint a Dallas-Fort Worth útvonalon állítják először szolgálatba a repülő autókat, és 2023-ban indulhat meg a kereskedelmi szolgáltatás.

A Boeing NeXt portfóliójába egyébként egy olyan légi szállítójárművet is terveznek, amely több két mázsa teherrel is elbír. Ennek a prototípusa még csak zárt térben repült, erre 2018-ban került sor, idén pedig következik a kültéri tesztelése.

A Boeing 9 méter hosszú, 8 és fél méter széles utasszállító légi járművét (PAV) addig is tovább tesztelik, különös tekintettel a függőleges és a vízszintes irányú repülés közötti váltás fázisára, valamint a biztonságos repülésre.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Belép a kávépiacra a Coca-Cola

A Coca-Cola rájött, hogy a koffeines italok piacán van valami, amire még nem tette rá a kezét: a kávé. A cég most ötmilliárd dollárért felvásárolta a Costa Coffee-t, a Starbucks legerősebb kihívóját.

Ola Rosling sztárstatisztikus kiderítette, hogy nem tudunk többet a majmoknál

Budapesten tartott előadást a Tények (Factfulness) című sikerkönyv társszerzője. A könyv és az előadás alapján a világ sokkal jobb hely, mint ahogy általában hisszük: a Nobel-díjas kutatók és a hétköznapi halandók is alapvetően el vannak tájolva a valósággal kapcsolatban. Tizenhárom egyszerű kérdésből a legtöbben alig néhányra tudják a választ.