Klímaváltozás okozta kullancsapokalipszis miatt pusztulnak a jávorszarvasok az USA-ban

180 helyett csak 122 kilogrammos volt az a jeladóval ellátott jávorszarvas borjú, amelynek a tetemét két biológus, Jake Debow és Josh Blouin fedezte fel 2018 áprilisában az USA-ban, egy Vermont állambeli erdőben. Nem ez az állat volt az első: az állomány 80 egyedét éppen azért szerelték fel jeladó gallérral, hogy rájöjjenek, mitől kezdett el a térségben ismét csökkenni a jávorszarvasok száma.

A 75-ös számú jeladót viselő borjú szőrét egy 15 centiméteres vonalon félrehajtották, hogy láthatóvá váljon a bőre – pontosabban az a mintegy ötven kullancs, amely ezen a kis felületen megtalálható volt. Az Atlantic beszámolója szerint tehát kullancsok okozták, hogy a fiatal állat halála előtt testsúlyának egyharmadát elveszítette.

Április elejétől fogva a peterakásra készülő nőstény kullancsok (a szóban forgó faj a Dermacentor albipictus) afféle nagy zabálást rendeznek: napokig szívják a gazdaállat vérét, mielőtt lepottyannának a földre, hogy szétszórják több száz petéjüket. A petékből májusban kikelő télikullancs-lárvák a nyarat a még anyjuktól örökölt tápanyagon húzzák ki, majd szeptemberben felmásznak a fákra, ahol ezres csoportokban összekapaszkodnak, és mákszemekből álló hosszú fonálhoz hasonlóan lesnek a gazdaállatra. Ha egy áldozat elsétál a fa alatt, egy vagy több kullancs a láncból ráveti magát, és megkapaszkodik benne, majd a lánc felbomlik, tagjai pedig szétrajzanak a jávorszarvas (vagy más emlős) testén.

A szóban forgó jávorszarvason az élősködők többsége nőstény volt, 50 százalékuk már peterakás előtti, tízszeresére dagadt állapotban várta, hogy a földre eshessen. Ha egy jávorszarvast ennyire ellepnek a kullancsok, és lefekszik, megdagadt élősködök nyomai és vérpöttyök maradnak utána a hóban.

Kullancs borította jávorszarvas maradványaFotó: University of Main / Anne Lichtenwalner

Az elpusztult állat bőrében a biológusok négyzetcentiméterenként 7-9 kullancsot találtak, az összesített becslés szerint a tíz hónapos borjúnak egyszerre 14 ezer kullancs szívhatta a vérét. Ez jóval kevesebb, mint amennyit más elpusztult jávorszarvasok tetemében találtak, ugyanakkor elég ahhoz, hogy januártól márciusig súlyos, majd végül halálos vérszegénység alakuljon ki az állatban. Ahogy a borjú szövetmintáit elemző patológus állatorvos, Inga Sidor fogalmazott, „a kullancsok szabályosan elvéreztették a jávorszarvast”, és különösen a petézés előtt álló nőstények fogyasztása nőtt meg.

Jávorszarvas, a nagy visszatérő

A jávorszarvasok az 1800-as években egy jó időre eltűntek természetes élőhelyükről, az Egyesült Államok északkeleti részéből, New England államból, mert a fehér ember betelepedése egyfelől erdőpusztítással és a természetes vízek szennyezésével, másfelől a jávorszarvasok nyakló nélküli levadászásával járt. Ez hasonlóan ment végbe Vermont, New Hampshire és Maine államokban. Ám a jávorszarvasok és a többi vadállat szerencséjére a telepesek a jobb termőföld reményében nyugatnak indultak, és az élőhely annyira jól rehabilitálódott, hogy 1990-re New England 85 százalékát ismét erdő borította, nem úgy, mint 100-150 évvel korábban, amikor csak 20-25 százalék volt ez az arány. 

A jávorszarvas volt az utolsó az őshonos fajok közül, amely visszatért, és a helyiek számára azóta is afféle kabalaállat, különösen Maine-ben, ahol hivatalosan is az (mint az állami jégkorongcsapat címerállata), illetve Vermontban, ahol már-már csodaszarvas státuszt élvez, írja az Atlantic.

A jávorszarvasok annyira jól érezték magukat az amerikai Északkeleten, hogy létük már a többi faj boldogulását veszélyeztette, ezért 1980-90 körül a felsorolt államok ismét lehetővé tették a vadászását. Ezt sokan ellenezték, már csak azért is, mert az előző évtizedekben, amíg békén hagyták, a hatalmas jávorszarvas annyira szelíd és gyanútlan lett, hogy még csak el sem nagyon menekült az ember közeléből, ha összefutott vele a vadonban, és sportszerűtlennek tűnt lelőni egy ennyire naiv állatot. Ökológiailag azonban indokolt volt a vadászat engedélyezése: az állomány még a ritkítás mellett is olyan szépen növekedett, hogy a 2000-es évek közepére Maine, New Hampshire és Vermont államban kb. évi ezer olyan közúti baleset történt, amiben jávorszarvasok is érintettek voltak így vagy úgy.

Fotó: PATRICK PLEUL/dpa Picture-Alliance/AFP

Enyhe tél + sok jávorszarvas = kullancsapokalipszis

Miközben Vermontban egyre több és több vadászengedélyt adtak ki, hogy féken tartsák a szaporulatot, New Hampshire-ben arra figyeltek fel biológusok, hogy az állomány valamiért ismét csökkeni kezdett. A jelenség okát már 2002 és 2005 között tanulmányozni kezdték: a New Hampshire-i Egyetem biológusa, Pete Pekins és csapata 92 tehenet és borjat látott el jeladós nyakörvvel. A kutatók az Atlantic szerint két szokatlan jelenségre figyeltek fel: egyrészt a vizsgálat első évében, 2002-ben a megfigyelt borjak mintegy fele kullancsfertőzés miatt pusztult el tavasszal, másrészt az előző tél későn érkezett, nem hozott nagy lehűlést, és nem borította hó a földet kora ősszel, amikor a kullancsok új gazdaállatot keresnek. A jelek szerint ez a két tényező idézte elő a jávorszarvasok megfogyatkozását. Biológusok már az 1900-as évek elején megállapították, hogy enyhe teleken időnként olyan kullancsinvázió alakul ki, amibe belepusztulnak a fiatal jávorszarvasok. Akkoriban azonban még igen ritkán fordultak elő ilyen telek, hosszú távú hatásuk nem volt.

Az Egyesült Államok szóban forgó északkeleti csücske

A tudományos-közpolitikai konklúzió még 100 évvel később, 2002-ben is az volt, hogy a kullancsjárvány csak egy anomália volt, és a jávorszarvas-populáció további növekedése várható. Ám hamar kiderüült, hogy ezzel durván alulbecsülték mind a gyors klímaváltozás esélyét, mind annak várható hatásait.

Pedig az időjárás nagyban meghatározza, hogy egy New England-i jávorszarvasnak hány kullancs jelenlétét kell elviselnie egy évben. Ha október és január között hideg és havas az idő, főként ha már ősszel beköszönt a tél, megtizedeli a prédára leső kullancsok számát, így meglehet, hogy a jávorszarvas megússza néhány száz kullanccsal. Az is számít, hogy milyen nagy a szarvasok populációja az adott területen, ha többen vannak, akkor a jóllakott kullancsok többet petéznek több helyre, így a következő ősszel sokkal többen lesnek közülük gazdatestre. Tehát ha sok a jávorszarvas, és enyhe a tél, a fiatal borjak sokkal, sokkal több kullancsot kénytelenek táplálni saját vérükkel: akár tízezer-százezer darabot egy télen.

Mivel a jávorszarvas olyan élőhelyen fejlődött ki, ahol nincsenek enyhe telek, semmilyen természetes védekezési módszerrel nem ruházta fel a természet, nem úgy, mint más szőrmés állatokat, illetve magát az embert. Például csak akkor dörgölődzik fához, ha már vészesen megfertőződött, akkor pedig már mindegy.

A borjak 50-80 százalékát kullancsok ölték meg

Az enyhe telek pedig egyre gyakoribbá válnak: 2008 és 2011 különösen enyhe telein mindhárom északi New England-i államban több volt a kullancs és az elpusztult borjú. 2013-ban New Hampshire-ben és Maine-ben újraindult a jávorszarvasok öt évre tervezett jeladós megfigyelése, majd 2015-ben Vermont is csatalkozott.

Az eddig megfigyelt és kielemzett teleken (2013/14, 2014/15 és 2015/16) az ősz meleg volt, és kevés hó esett, és a következő áprilisban mindhárom államban rendre elpusztult a borjak több mint 50 százaléka. 2016 tavasza volt a negatív csúcs: január előtt csak alig-alig esett hó, és tavasszal a meggallérozott borjak 80 százalékát halálra szívták a kullancsok. A kullancsözön nem csak a borjakra van hatással: 2005 és 2015 között 10 százalékkal, mintegy 240 kilogrammra csökkent a tehenek átlagsúlya is, miközben peteérési ciklusuk hosszabbodott, 2015-ben negatív rekordot döntött. Tehát a tehenek kevesebbet fialtak, de a megszületett borjak közül is kevesebben érték meg a nyarat.

Fotó: PATRICK PLEUL/dpa Picture-Alliance/AFP

Segítene, ha ismét hideg lenne a tél? 2016-ban segített: már októberben megmaradt a hó, a borjak halandósága pedig egyből 30 százalékkal csökkent a következő évben. A 2018 októberéig tartó időszakban tízből öt tél hozott enyhe és kullancsbarát időt, tehát valószínűleg ötször is tetőzött a kullancsjárvány (bár 2008 és 2012 között senki se számolta a vérszívókat), elpusztítva a jávorszarvasborjak több mint felét. A bő tíz évig élő jávorszarvasok korfája így eléggé átrajzolódott a térségben, ráadásul a kullancsveszély nem csak New Englandben, hanem Észak-Amerika egyéb térségeiben is fennáll.

2018 májusban Vermontban a megfigyelt borjak 52 százaléka halt bele a kullancsinvázióba, New Hampshire-ben és Maine-ben hasonlóan alakultak az arányok. Az elmúlt öt évben New England északi részén ez volt az ötödik epizootikus időszak kullancsokkal, az elmúlt 11 évben pedig a hatodik.

A jávorszarvas-paradoxon

Mivel a felmelegedés megállítása enyhén szólva problematikus, a helyi vadgazdálkodók faramuci módon csak akkor tudják felvenni a harcot a kullancsok ellen, ha még több jávorszarvast engednek kilőni, ezáltal kevesebb gazdaállat biztosít tápanyagot a vérszívók túlszaporodásához. Ráadásul miután 2008 és 2018 között Vermontban ötezerről kétezer egyedre csökkent a jávorszarvasok populációja, az államban radikálisan csökkentették a kiadott vadászengedélyek számát, és még így is az ideális alá csökkent a jávorszarvasok száma.

A fokozott vadászat azonban mégis működhet, ha sikerül az ideális szintre (0,75-1 jávorszarvas/négyzetmérföld) beállítani a populáció sűrűségét. Ha e fölé nő a ráta, túlszaporodnak a kullancsok, és megnő a borjak halandósága. A jávorszarvas-paradoxon szerint tehát több jávorszarvas = kevesebb jávorszarvas.

Bízhatnák a kullancsokra is az állomány ritkítását, csakhogy így kiszámíthatatlanná válna a folyamat, tovább is tartana, emellett nem oldaná meg a „demográfiai” problémát, amit a kullancsjárványok okoznak a jávorszarvasok egy-egy generációinak megtizedelésével. Ha egyre kevesebb jávorszarvas párosodik a szaporodásra leginkább alkalmas korban, elöregedett, terméketlenebb, alkalmazkodásra egyre képtelenebb jávorszarvas-populáció az eredmény.

Emellett Debow szerint a kilövés még emberségesebb megoldás is, mint hagyni a kullancsokat, hogy apránként kiszívják az életet a borjakból, amelyek hónapokon át szenvednek, mire leesnek a lábukról, és elpusztulnak, vagy ragadozók falják fel őket.

(Forrás: The Atlantic)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: