A csuklyásmajmok is kiakadnak, ha igazságtalanul bánnak velük

2019.03.08. · majom

A világhírű főemlőskutató, Frans de Waal és kollégái az igazságérzet kifejlődését kutatták, ehhez pedig azt vizsgálták, hogy hogyan reagálnak a közönséges csuklyásmajmok, ha alulfizetik őket.

A 2014-es kísérletben az igazságtalanságra adott válaszreakciókat kutatták. Ehhez szükség van legalább két majomra, akiket megjutalmaznak, ha végrehajtanak egy feladatot – jelen esetben egy követ kellett kiadniuk a ketrecükből. A két állat látja egymást, és látják az asztalon lévő jutalmakat is, ebből a kevésbé értékes darab az uborka, az igazi csemege pedig a szőlő. Ahányszor kiadnak egy követ, kapnak egy-egy szelet uborkát – igen ám, de egyszer csak az egyikük szőlőt kap helyette. A másik alig akar hinni a szemének, oda is vágja az uborkát. Amikor megismétlik a kísérletet, és még mindig nem kap szőlőt, már a követ is ellenőrzi, hátha abban volt a hiba.

A különböző fajok különböző mértékben sértődnek meg, ha alacsonyabb értékű jutalmat kapnak, a majmokon kívül pedig ugyanez a reakció figyelhető meg kutyáknál, varjaknál és egyes rágcsálóknál is. Azok az állatok, amelyek egyébként is fejlettebb szociális életet élnek, hajlamosabbak érzékenyen reagálni a nem kielégítő jutalmazásra.

Bár a videó régi, de tanulságos: kiderül belőle, mi történik akkor, ha nem fizetjük meg a majmot.

link Forrás