Kiderült, hova tűnt az elefánt méretű lajhár: megettük
A Megatherium americanum nevű óriáslajhár utolsó példányai körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt járták Dél-Amerika erdőit és mezőit, azóta csak a csontjaival találkozhatunk. A jószág maradványaira először a spanyol hódítók bukkantak rá, első feltételezésüket, amely szerint az „óriások temetőjét” találták meg, hamar elvetették, inkább arra gyanakodtak, hogy valami elefántféle élhetett ott hajdanán.
Nem tévedtek nagyot, az óriáslajhár ugyanis körülbelül akkora volt, mint egy ázsiai elefánt, első pontos leírását Fray Manuel de Torresnek köszönhetjük 1787-ből, ő adta a nevét is, bár nem nagyon erőltette meg magát, a Megatherium americanum ugyanis nagyjából annyit tesz, hogy „nagy amerikai bestia”.
A későbbi vizsgálatok szerint a Megatherium a mai lajhárok irdatlan méretű őse lehetett, kései leszármazottaihoz hasonlóan jámbor, növényevő, lomha állat, amivel viszont nem volt tanácsos kötekedni. Valószínűleg a Smilodon, közkeletűbb nevén a kardfogú tigris is csak a fiatalabb példányokra vadászott, mert ha valami négy tonna, és irdatlan karmai vannak, az még akkor is veszélyes, ha történetesen lajhár. Aztán felbukkant az új csúcsragadozó, az ember, a lajhár pedig nyolcezer évvel ezelőtt kihalt.
Kétezer év alatt elfogytak
Arról, hogy a két esemény között ok-okozati összefüggés van-e, már évtizedek óta folyik a vita. Gustavo G. Politis, a Buanos Aires-i Egyetem archeológusa szerint van: bár a korábbiakban találtak arra utaló jeleket is, hogy a lajhár vesztét a klímaváltozás okozta, nem lehetett kizárni azt sem, hogy a túlvadászat miatt tűnt el a Föld színéről. Politis mostani ásatásai kimutatják, hogy az óriáslajhár kedvelt préda volt, az általa vizsgált csontokon vágásnyomokat is találtak, sőt az állat csontjaiból készült használati tárgyak is előkerültek.
Politis és társai ezután a leletek korát vizsgálták – az eddigi bizonytalanságokat az okozta, hogy mocsaras lelőhelyen ásták ki őket, ezért alábecsülték őket. A kutatók egybevetették az argentin és a többi dél-amerikai lelet korát, és arra jutottak, hogy a lajhárok a jégkorszak alkonyán pusztulhattak ki – ezek szerint nagyjából kétezer évet töltöttek az ember társaságában, így nagyon valószínű, hogy az óriási állat a vadászatnak esett áldozatul.
A lelőhelyen a lajhárcsontokon kívül több más állat maradványait is megtalálták, de azok valószínűleg természetes úton hullottak el – hiába, több tonnányi húsra nehéz nemet mondani. Ezt támasztják elő azok a jégkorszaki vadászatot rögzítő lábnyomok is, amelyeket 2017-ben fedeztek fel Új-Mexikóban: az emberek addig üldözték a lajhárokat, míg a nyílt színen körbe nem tudták venni, és le nem tudták teríteni. Sally Reynolds, a Bournemouth Egyetem paleontológusa szerint a nyomok tudatos, kiszámított vadászati technikáról árulkodnak – ez pedig azt is jelentheti, hogy a vadászok rutinosan eredtek az óriások nyomába. Egy sikeres vadászat azért bőven hozott a konyhára, egy ilyen jószág ugyanis körülbelül 620 000 kalóriát tartalmazhatott.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: