Az elmúlt 2700 évben háromszor is lecsapott olyan napvihar, ami ma már súlyos károkat okozna a Földön

Az ismert történelem egyik legdurvább napvihara csapott le a Földre időszámításunk előtt 660-ban, amely legalább 10-szer erősebb volt, mint bármelyik, amit a modern mérési technológiák létrejötte óta tapasztaltak – derítette ki egy geológusokból és fizikusokból álló nemzetközi kutatócsoport a grönlandi jégmagban talált nyomok és a helyi fák évgyűrűi alapján.

Több hónapos áramszünet, repülőgépek sugárveszélyben

Ez azért is fontos, mert a viszonylag gyakran előforduló napkitörések, amelyek során a Nap töltött részecskéket sugároz a Föld felé, ilyen erősséggel ma már súlyos károkat tudnának okozni a modern technológiában. A kommunikációs csatornákért és a helyalapú szolgáltatásokért (pl. GPS) felelős műholdak károsítása mellett a földi légkör magasabb rétegeit elérve az áramhálózatot is leállíthatják a kisebb energiájú, 1-4 nap alatt a Földre érő részecskék.

Napvihar illusztrációjaFotó: MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRA/Science Photo Library

A legerősebb ismert napvihar 1859-ben sújtott le a Földre, egy ahhoz hasonló méretű esemény szakértők szerint hetekig, vagy akár hónapokig tartó áramkimaradásokat eredményezne a mai hálózatban. A napkitörésnek továbbá olyan egészségügyi kockázatai is vannak, amelyek i.e. 660-ban még nem léteztek: az űrhajósokat és a magasan, főként a sarkok közelében szálló repülőgépek utasait és személyzetét is nagy dózisú sugárzás veszélyeztetné.

Ezer éve is volt ilyen, de ma már nem bírná a civilizáció

A grönlandi jégmagban talált radioaktív izotópok (10Be és 36Cl) arról árulkodnak, hogy a közel 2700 éves esemény egy protonvihar volt, és ugyan az ilyen eseményekből legtöbb esetben semmi sem érzékelhető, egy 1989-es napkitörés például az amerikai kontinensen az egymástól több száz kilométerre fekő Québec-től New Jersey-ig áramkimaradásokat eredményezett.

A fák évgyűrűiben fellelhető 14C izotópok alapján két másik, hasonló erejű protonviharra is rámutattak a kutatók, amelyek már az időszámításunk szerinti 774-ben vagy 775-ben, valamint 993-ban vagy 994-ben történtek (az évgyűrűket vizsgáló dendrokronológiával egy éves hibahatáron belül tudják meghatározni egy esemény idejét). A kutatók szerint így gyakrabban fordul elő ilyen erősségű napvihar, mint eddig gondolták.

A sarki fényeket is a napkitörések idején a Földre érkező töltött részecskék okozzákFotó: PATRICK PLEUL/dpa Picture-Alliance/AFP

Mivel egy hasonló esemény óriási károkat tudna okozni a mai civilizációban, a kutatók most azt vizsgálják, hogy van-e valamilyen rendszer a protonviharok gyakoriságában, illetve hogy milyen módszerekkel lehet felkészülni egy ilyen viharra, és megelőzni a végzetes károkat.

„Szisztematikusan kel keresnünk az ilyen események természetben található nyomait, hogy nemcsak az ekkora méretű napviharokról, de a kisebb eseményekről is statisztikát készíthessünk, és felkészülhessünk egy hasonlóra. A kisebb viharok nagyobb kihívást jelentenek, pedig valószínűleg azok is túltesznek minden, az elmúlt évtizedekben mért eseményen” – mondta a LiveScience-nek Raimund Muscheler, a tanulmány társszerzője.

Mi az absztrakt?

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mozart Varázsfuvolája, Sherlock Holmes: egészen az 1990-es évek végéig nem állt rendelkezésre egységes elmélet az absztrakt artefaktumokról, sőt, a filozófusok mind a mai napig gyanakodva tekintenek rájuk.