Magyarország nem létező alkoholstratégiája
Az alkoholizmus Magyarországon óriási méretű, egyéni életeket és családokat megnyomorító népegészségügyi probléma évtizedek óta. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2017-ben 379 ezer főre becsülte a magyar alkoholisták számát, ami arányaiban nagyjából a világon a nyolcadik legtöbb alkoholistát jelenti. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az alkoholfüggők mindössze 4 százaléka nyilvántartott, tehát kezelés alatt álló vagy kezelést valamilyen módon igénylő beteg.
Az alkoholizmus igen összetett társadalmi jelenség, mivel pontos kiváltó okai (ahogy a legtöbb mentális eredetű betegségé) nem világosak. Ami biztos, hogy a probléma komplexitásából adódóan az állam többféle szakpolitikával hozzájárulhat a rizikófaktorok csökkentéséhez az oktatáspolitikától a gazdaságpolitikáig. Teheti ezt direkt, explicit intézkedésekkel (például preventív célú egészségügyi oktatással) vagy indirekt, implicit módon. Ilyen implicit eszköz akár a gazdasági válságok hatékony kezelése is (ami nyilván több szempontból előnyös), de tekintve, hogy 2007-ről 2008-ra az alkoholisták száma Magyarországon 10 százalékkal emelkedett, feltételezhető, hogy a válság során kialakuló kilátástalan élethelyzetek is közrejátszottak az alkoholisták számának növekedésében.
A megelőzési lehetőségeknek tehát széles tárháza áll rendelkezésre. A probléma megközelítése az alkoholos italok fogyasztására, forgalmazására és értékesítésére vonatkozó szabályozás útján nehéz, ám a WHO nemzetközi statisztikái szerint hatékony út. A megközelítés nehézsége abból ered, hogy a szeszes italok a tizennyolcadik életév betöltésével mindenkinek legálisan elérhető, ráadásul a magyar gasztronómiai kultúra részét képező termékek. Ezek rendszeres fogyasztása ráadásul önmagában még nem tesz valakit alkoholistává, tehát veszélyessé saját magára és a környezetére. A WHO definíciója szerint alkoholista, vagyis alkoholfüggő az a személy, aki alkoholt mint pszichoaktív szert ismételten fogyaszt olyan mértékig, hogy időszakosan vagy krónikusan ittas legyen. Emellett az alkoholfüggő kényszerességet mutat, komoly nehézséget okoz neki a fogyasztott alkoholmennyiség önkéntes visszafogása, valamint szinte mindent megtesz azért, hogy alkoholhoz jusson. A függőség fizikai megnyilvánulása, hogy a tolerancia emelkedik, a fogasztás megszüntetésekor pedig elvonási tünetek jelentkeznek. A definíció része emellett, hogy miként a függőség minden formája, az alkoholfüggőség is hátrányosan érinti a társadalmat és az egyént. A KSH mindössze részleges meghatározást nyújt az alkoholizmus jelenségére, azt is csak egy, a hivatal honlapján fellelhető 2008-as cikkben: „Az alkoholistának testi és szellemi egészségkárosodással, emberi kapcsolatainak, társadalmi és anyagi helyzetének romlásával kell számolnia.”
De mit tehetne szabályozás útján az állam? Érdemes egy-egy olyan ország példáját áttekinteni, ahol az alkoholizmus problémáját államilag néven nevezték, és hatékonyan tettek ellene. A néven nevezést azért érdemes kiemelni, mert hazánkban a probléma állami szintű ignorálásának leglátványosabb eleme, hogy alig esik szó magáról az alkoholizmusról mint jelenségről. A 2016-ban megjelent European Report on Alcohol Policy külön kiemeli, hogy Magyarország egyike azon országoknak, amelyeknek nincsen semmiféle alkoholkezelési stratégiájuk, ami – ha az alkoholizmussal kapcsolatos adatokat nézzük – dermesztő információ. A jelentés azt is említi, hogy Magyarország – szemben az országok nagy többségével – nem osztott meg alkoholfogyasztási adatokat az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) 2014-ben. Az információszolgáltatás a WHO-val való együttműködéshez, esetleg az alkoholizmus elleni szélesebb stratégia kialakításához lett volna fontos. Mindez együtt értelmezve azzal, hogy a WHO saját maga által gyűjtött adatai jóval nagyobb számokat mutatnak a KSH adatainál a magyar alkoholistákról, alátámasztja a fent említett látványos szőnyeg alá söprést. Számokban ez azt jelenti, hogy a WHO szerint Magyarországon a népesség 9,4 százaléka alkoholfüggő,ami a jelenlegi népességgel számolva 919 166 főt jelent, szemben a KSH által megállapított, már említett 379 000 fővel. Nemzetközi elemzésekben kimutatható, hogy erős korreláció figyelhető meg egy ország alkoholra vonatkozó jogi szabályozásának tudatossága és a népességében jelen lévő alkoholisták száma között.
Érdemes megvizsgálni, hogyan törekedtek a francia jogalkotók a probléma megoldására. A franciák a világon a tizennyolcadikak az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve. És bár az alkoholos italok fogyasztása szerves és jellegzetes része a francia gasztronómiának, a francia lakosság mindössze 2,9 százaléka alkoholfüggő. Ez a szám ennél jóval magasabb volt, azonban az 1950-es években megkezdett koncentrált munkának köszönhetően 1970-től csökkenés kezdődött, így sikerült elérni az arány számottevő változását. A továbbiakban a francia szabályozást vetem össze a magyarral. Mivel a két nép hasonlóan viszonyul az alkoholfogyasztáshoz a mindennapokban, a francia alkoholfogyasztást szabályozó jogalkotás példaként szolgálhat Magyarország számára.
Franciaországban az alkoholtermékeket magas jövedéki adó terheli. A WHO kimutatásai szerint a magasabb árak csökkentik az alkoholfogyasztást, ezt a magasabb árat pedig a sikeres alkoholstratégiát folytató országok jövedéki adókkal érik el. Magyarországon a chipsadó néven elhíresült egészségügyi termékadó ugyanerre a hatásra alapozva létezik (és működik hatékonyan) az egészségkárosító élelmiszerek esetében. Kérdés, hogy mi az akadálya az alkoholos italok hasonló adóterhelésének.
A magyar alkoholadóztatással kapcsolatban leginkább a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény három rendelkezését szükséges kiemelni. E szerint mentesül az adófizetési kötelezettség alól az a magánszemély, aki évenként maximum 1000 liternyi bort vagy sört állít elő családtagjainak vagy vendégeinek. A törvény az adómentesség feltételeként határozza meg, hogy az alkoholt az említett körben el kell fogyasztani, nem lehet értékesíteni. Az, hogy egy jelentős alkoholproblémákkal küzdő országban magánszemélyek adómentesen évente 1000 liternyi alkoholterméket állíthatnak elő, egészen bizonyosan nem segíti a probléma mérséklését, sőt felvethető, hogy potenciálisan még fokozhatja is azt. Ugyanez érvényes a pálinkára vonatkozó szabályozásra, amely házi pálinkafőzés esetében rendkívül alacsony adókulcsot határoz meg. Ez azt jelenti, hogy magánfőzésben évente elő lehet állítani legfeljebb 86 liter (42 fokos) mennyiségű párlatot, mely a magánfőző háztartásában való személyes fogyasztásra szolgál. A magánfőzéshez való jogot öt darab párlat-adójeggyel válthatja meg a magánfőző. A jegyek darabja 700 forintba kerül.
A következő jelentős eltérés a francia és a magyar szabályozásban az alkoholos italok reklámozásának kérdése. Franciaországban a televíziókban és mozikban abszolút tilos az alkoholos italok reklámozása. Magyarországon a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 18. § (1) bekezdése szerint
„[t]ilos alkoholtartalmú ital olyan reklámja, amely gyermek-, illetve fiatalkorúaknak szól, gyermek- vagy fiatalkorút mutat be, alkoholtartalmú ital mértéktelen fogyasztására ösztönöz, vagy negatívan tünteti fel az önmérsékletet, illetve az alkoholfogyasztástól való tartózkodást, az alkohol fogyasztását jobb fizikai teljesítménnyel vagy járművezetéssel kapcsolja össze, olyan benyomást kelt, hogy az alkohol fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerhez, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkoholnak gyógyászati tulajdonsága van, serkentő vagy nyugtató hatású, azt állítja vagy olyan benyomást kelt, hogy az alkohol személyes konfliktusok megoldásának eszköze lehet, vagy a magas alkoholtartalmat az italok pozitív minőségi jellemzőjeként hangsúlyozza. Tilos közzétenni alkoholtartalmú ital reklámját sajtótermék első borítólapjának külső oldalán, illetve – honlap esetén – a nyitó oldalon, színházban vagy moziban 20 óra előtt, illetve gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően, egyértelműen játék céljára szánt terméken és annak csomagolásán, és köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bejáratától légvonalban mért kétszáz méteres távolságon belül szabadtéri reklámhordozón.”
Látható, hogy az alkoholra vonatkozó magyar reklámszabályozás tartalmaz ugyan kikötéseket, de a francia szabályozásnál az indokoltnál jóval megengedőbb.
A francia szabályozás például tiltja a sör, a bor és a röviditalok forgalmazásával foglalkozó cégeknek a sportesemények nyílt szponzorálását. Magyarországon mindez önkéntes, önszabályozó alapon működik, vagyis semmilyen törvényi tiltás nem vonatkozik erre.
Fontos különbség az alkoholos italok csomagolása is. Franciaországban a dohánytermékekhez hasonlóan az alkoholforgalmazó is köteles feltüntetni az egészségkárosításra vonatkozó információkat az ital csomagolásán. Magyarországon a gyártónak nincsen ilyen kötelezettsége, pedig az ehhez hasonló szabályozás már dohánytermékeknél is célravezetőnek bizonyult a fogyasztás csökkentésének érdekében.
Ami az autóvezetést illeti, Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül, 0,0 százalék a megengedett véralkohol-koncentráció. Meglepő, de Franciaországban nem érvényesül az “iszik vagy vezet elv”, mivel 0,5 mg/ml-es véralkohol-koncentráció mellett is lehet vezetni, ami egy 68 kg súlyú személynél 2 alkoholos italt jelent. Ennek ellenére a francia utakon kevés az ittasan vezető, a Eurocare becslése szerint maximum 5-10% azoknak a franciáknak az aránya, akik közepes vagy magas véralkohol-koncentrációval a szervezetükben ülnek a kormány mögé. Magyarországról ugyanilyen módszertannal végzett kutatás nem található, azonban a Eurocare felmérése szerint ez az 5-10%-os szám arányos az utakon történő halálos balesetek mennyiségével (minél kevesebb az ittasan vezető személy, annál kevesebb a halálos baleset), a halálos balesetek száma azonban Magyarországon sajnos még a zéró tolerancia elv mellett is jóval nagyobb, mint Franciaországban. a A WHO európai kimutatásán látszik, hogy Magyarország nyolc hellyel előrébb van Franciaországnál a balesetek száma szerint rendezett listán. Mivel Franciaországban a magyar bírságolási rendszerhez hasonló jogszabályokon túl nincsen jogi küzdelem az ittas vezetés leküzdéséért, felmerül annak a lehetősége, hogy az ittas vezetés is egyike azoknak a túlzott alkoholfogyasztáshoz fűződő jelenségeknek, amelyek súlyosságának mérsékléséhez jogszabályokkal csupán hozzájárulni lehet.
A legutóbbi érdekes jogi változtatás a alkoholfogyasztást érintő jogszabályokban a KRESZ 2014-es módosítása, mely szerint - példátlan módon - a kerékpárosra nem vonatkozik a Magyarországon érvényes 0,0%-os véralkoholszintre vonatkozó megkötés, ha az illető eleget tesz „a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van” meglehetősen szubjektív kritériumának. Ez a módosítás olyan üzenetet sugall, amely inkább bátorítja az alkoholfogyasztást, mint visszaszorítaná azt, ami egy Magyarországhoz hasonló fokú alkoholproblémákkal küzdő ország esetén kifejezetten szokatlan és irracionálisnak ható jogalkotói megoldás.
Összegzésképp megállapítható, hogy Magyarországon létezik példa az egészségkárosító termékek hatékony szabályozására, még pontosan ugyanolyan módszerekkel is, amelyek például Franciaországban az alkohollal szemben hatékonynak bizonyultak. Erre példa az említett népegészségügyi termékadó, melynek az alkoholtermékekre való bevezetése segíthetné az alkoholfogyasztás csökkentését. A jövedéki adókról szóló törvény magánszemélyek általi alkoholfőzésre vonatkozó része azonban más szabályozási irányt mutat, akárcsak az alkoholtermékek reklámozásának enyhe szabályozása. Úgy tűnik, Magyarországon az alkoholizmus problémájával való szembesülés és annak célzott kezelése hiányzik, nem pedig a megfelelő eszközök ismerete.
A szerző az ELTE Állam- és Jogtudományi karának hallgatója. Az írás eredeti változata az MTA Jogtudományi Intézetének blogján jelent meg.