Tudományos tény: a death metal jót tesz annak, aki szereti

2019.03.14. · majom

A death metal rajongói valójában jó fejek – legalábbis ezt állítja Bill Thompson, a sydney-i Macquarie Egyetem pszichológiaprofesszora, aki több évtizede foglalkozik a zene érzelmi hatásaival.

A téma komplex: miközben a legtöbben nem szeretünk szomorúak lenni, mégis sokan kedveljük a szomorú számokat, ehhez hasonló pszichológiai rejtélyt jelent az is, hogy vajon miért szeretjük az agresszív zenéket. Sokan arra számítanának, hogy az agresszív zene agresszivitást vált ki a hallgatókból, de valójában nem ez a helyzet (ezt bárki alá tudja támasztani, aki járt már Morbid Angel-koncerten).

Most viszont a tudományos eredmények is azt bizonyítják, hogy bármilyen agresszív legyen is a szöveg és a zene, a kedvelői számára erőt, örömet és békét ad – legalábbis erről a három érzésről számoltak be azok, akik egyébként is hasonló zenéket hallgatnak. Azok, akik nem szoktak hozzá a hasonló zenékhez, mégis Cannibal Corpse-ot hallgattattak velük, már kevésbé voltak boldogok, ők inkább negatív érzésekről számoltak be a Hammer Smashed Face hallgatása után.

link Forrás

Nem szaladsz a kalapácsért

A vizsgálat során a kutatók a zenére adott tudatalatti válaszokat vizsgálták, ehhez egyrészt a svéd death metal-szupercsapat, a Bloodbath egyik számát, az Eatent hallgattatták meg a résztvevőkkel, másrészt pedig ennek az ellentétének tartott popszámot, Pharrell Williamstől a Happy-t. A zenére adott érzelmi válaszokat úgy vizsgálták, hogy a zenehallgatók elé két képet adtak le egyszerre: az egyik szem elé erőszakos, a másik elé pedig semleges jelenetet vetítettek (ezt binokuláris rivalizációnak hívják). A kutatásból kiderült, hogy a death metal rajongói semmivel sem hajlottak jobban az agresszív képek felé, mint semleges társaik – ez pedig azt is jelenti, hogy felesleges attól tartani, hogy mondjuk a Hammer Smashed Face hatására valaki tényleg fog egy kalapácsot, és szétveri valakinek a fejét (talán kár is volt tíz éven át betiltani a Cannibal Corpse-lemezek árusítását Ausztráliában).

Nick Holmes, a Bloodbath énekese egyetértett a kutatás eredményeivel, egyúttal kiemelte azt is, hogy őszintén meglepte volna, ha az Eaten szövegének hatására valaki hirtelen arra kezdene vágyakozni, hogy megegyék.