Az Alkonyzónában bármi megtörténhet
Magyarországon valószínűleg csak egy szűk rétegnek mond valamit a Twilight Zone név, az USA-ban viszont már a franchise-indító, 1959-ben bemutatott első sorozat is a misztikus történetek első számú tévés kreatív műhelye volt, aztán volt hatvan éve arra, hogy a természetfeletti műfajok (sci-fi, fantasy, horror) rajongóinak körében abszolút kedvenccé váljon.
Az eredetileg a CBS-en bemutatott, minden epizódban egy-egy különálló történetet elmesélő antológiát sorozatként most harmadjára élesztették újra, és stílusosan az amerikai tévécsatorna streamelésre létrehozott felületén, a CBS All Accessen mutatták be, de az 1980-as végén és a 2002-ben futott szériákkal szemben máris jelentős helyzetelőnyt tud felmutatni: sikerült találni egy hiteles arcot, aki a szó legjobb értelmében rátelepszik a műfajánál fogva természetesen csapongó történetgyűjteményre.
A személyi kultusz tárgyai
A Twilight Zone (magyarul Alkonyzónának fordították, bár az 1983-as mozifilm Homályzóna címen került mozikba) létrejöttét két tényező tette lehetővé. Az amerikai ponyvakultúrát már az 1920-as évektől a sci-fi, a horror és a fantasy uralta (az Amazing Stories, a Weird Tales vagy az Analog Science Fiction magazinokba Asimovtól és Lovecrafttől Verne-ig és Arthur C. Clarke-ig minden jelentős scifi-szerző szerző írt), az ötvenes években pedig robbanásszerűen nőtt a háztartásonkénti televíziók számának aránya, így ideje volt tévés formátumba csomagolni ezeket a sztorikat. Ehhez pedig kellett az 1959-ben még csak 35 éves, de rádiós és tévés íróként már befutott Rod Serling, akinek elege lett abból, hogy a szponzorok beleszólnak a történeteibe, a csatornaigazgatók pedig túl botrányosnak tartják. Rájött viszont, hogy ha egy természetfeletti csavarral elemeli a valóságtól a sztorikat, szabadabban tárgyalhat vitás témákat is, a szimbolizmus ugyanis általában átmegy a cenzorok keze között.
Az epizódokat házigazdaként felvezető, majd a végén a tanulságot levonó Serling jellegzetes orgánumával már saját korában ikonná vált, ma pedig a Youtube-on ünneplik dohányfüstbe burkolózó prófétaként:
Rod Serling helyét a 2019-es változatban korunk legfelkapottabb, és egyben legvalószínűtlenebb történetmesélő sztárja, Jordan Peele vette át, aki három éve még csak egy volt az amerikai televízió sok tehetséges komikusa közül (leginkább a Key & Peele című szkeccssorozat egyik névadó feleként volt ismert), aztán jött a Tűnj el! című rendezése, amiért forgatókönyvírói Oscart kapott, producerként újra jelölték Spike Lee BlacKkKlansmanjéért, most pedig épp a Mi című, társadalmi üzenetektől hemzsegő horrorjával betonozza be a helyét Hollywood igazán eredeti alkotói között.
Azért is fontos a Twilight Zone-részekben egyébként elhanyagolható, szinte csak formális szerepet kapó narrátor, egyben sorozatkészítő szerepe, mert a legnépszerűbb tévés antológiákhoz Serling előtt és után is hozzátartozott a személyi kultusz. Az Alfred Hitchcock bemutatja a horror-krimi vonalon mozgott, a Meghökkentő mesék Roald Dahl történeteit dramatizálta, a sci-fit és a fantasyt pedig a Sterling-féle Alkonyzónán kívül a Steven Spielberg nevével eladott, hamarosan szintén újrainduló Amazing Stories képviselte, de tavaly az Electric Dreamsben megpróbálkoztak Philip K. Dick életművének sorozatra való átültetésével is, felemás sikerrel.
Ha hatalmat kap egy öngyűlölő humorista, sok sikert a világnak
Az új Twilight Zone egy amerikai standupos (a Szilícium-völgyből, mármint a sorozatból kitört Kumail Nanjiani) történetével indít, aki nem túl vicces, de cserébe azzal nyugtatja magát, hogy a sztereotípiákat kiaknázó, vagy az ostoba közönség szintjére tudatosan leereszkedő társaival ellentétben ő a fegyverek korlátozásáról beszél a színpadon. Egészen addig, amíg már személyes kapcsolataira is kezd rámenni az ebből fakadó frusztráltsága, példaképe (Tracy Morgan) pedig arra biztatja, hogy inkább kezdjen el magáról beszélni, az emberek ugyanis sokkal jobban kíváncsiak mások szenvedésére és legintimebb titkaira, mint a politikára.
Aztán amikor már a történet sodrásában el is felejtettük, hogy a narrátor becsekkolása is a Twilight Zone-formátumhoz tartozik, megjelenik Jordan Peele, kellő rejtélyességgel és az eredeti széria óta eltelt hatvan évnek szóló iróniával felvezeti a show-t, és a néző máris érzi, hogy ez a sztori nem áll meg az életüket a közönség előtt egészségtelen mértékben feltáró amerikai humoristák belső vívódásainál, de még a Facebook-érában a titkokhoz fűződő viszonyunknál sem, hanem eggyel magasabb szintről érkeznek majd a problémák: nem várt hatalmat kap, de nem úgy, ahogy gondolná az ember.
No spoiler, természetesen, de nyugalom, a kissé repetitív standup-jelenetek ellenére végig kitart a kíváncsiság, hogy hova fut ki a dolog, ami ennél a műfajnál már nem is fél, hanem legalább háromnegyed siker.
Podcast a jövőből
A közel egyórás kezdőrészhez képest alig több mint félórás másodikban Adam Scott, aki már ránézésre is minden eddiginél jobban adja a szegény ember Tom Cruise-át, egy oknyomozó újságírót játszik, aki a Northern Goldstar Airlines 1015-ös járatán utazik, és a gépen rátalál egy olyan podcastre, ami egy repülőgép lezuhanásának történetét meséli el – a Northern Goldstar Airlines 1015-ét. Mivel a férfi gyakorlatilag valós időben tájékozódhat a fordulatokról, a mostanában nagyot futó bűnügyi dokuszériákat parodizáló műsorban elhangzó nyomok alapján igyekszik megelőzni a szerencsétlenséget.
A kirakós játék végig izgalmas, egyetlen nagy hibája, hogy az első részhez képest sokkal elnagyoltabb mellékszereplők kísérik az időcsavarba került (kérdőjel) főhőst. A standupos történetében olyan, mindenki számára ismerős karakterek gazdagították a sztorit, mint az ellenséges, de produktivitásra ösztönző munkahelyi vetélytárs vagy a párkapcsolatokat mérgező „csak egy barát, és amúgy is tökre bír téged”, a repülőgépre viszont csak karikatúrák jutottak, orosz maffiózóktól a rájuk vigyázó rendőrbírón át a neonácikig.
A Nightmare at 30,000 Feet egyébként az egyik leghíresebb Twilight Zone-sztori második feldolgozása: az eredeti széria 1963-as epizódja, amit a mozifilmben George Miller, a Mad Max atyja rendezett újra, még Nightmare at 20,000 Feet címen ment le, de a korábbi változatokban az okozta a pánikot, hogy a főszereplő egyedüliként azt állította, hogy egy idegen lény utazik a gép szárnyán.
Leszámolás a Black Mirror-párhuzammal
Az eredeti sorozat sokkal klasszikusabb felépítésű, a film noir hangulatát idéző, igazi novellaszerű epizódjaihoz képest az új széria kézikamerás, a modern thrillerek esztétikáját követő megoldásai ugyan kissé franchise-idegennek tűnnek, de legalább nem adták meg magukat a készítők a nosztalgiamaffiának. Unalmas minden antológiánál a Black Mirrort emlegetni, de az első epizód közben nem lehet elhessegetni a gondolatot, hogy mennyire a Netflix sikersorozatának képi világára hajaz, aztán a végén kiderül, hogy az annak első Emmy-díjáért felelős San Junipero című epizódot is rendező Owen Harris felelt érte – így azért nehéz is kerülni a jó előre elkoptatott párhuzamot.
A hasonlatot egyébként annyival le is lehet zárni, hogy a Nagy Társadalmi Üzenet mindkét sorozatban főszerepet kap, mindkettőnél fontos a cselekmény kiszámíthatatlansága (a szent csavar, az áhított twist), de a Black Mirror technofetisizmusának itt egyelőre nyoma sincs, így az új Twilight Zone a sötét jövőkép boncolgatása helyett sokkal inkább a jelen problémáival foglalkozik, szemérmetlenül moralizáló módon.
Bár nálunk viszonylag ismeretlen a franchise (az eredetit soha nem mutatták be magyarul, az 1985-ös újrázást a hajdani TV3 adta egy darabig), van rá esély, hogy Magyarországon is elérhető lesz az új változat, már ha abból indulunk ki, hogy a nemzetközi piacon a CBS All Access eddigi két eredeti sorozata már otthonra talált különböző streaming szolgáltatókon – a Diane védelmében az HBO GO, a Star Trek: Discovery pedig a Netflix kínálatába került be.
Ja, igen, a Netflix-érában már elfelejthettük, hogy nem csak egyszerre lehet évadokat felpakolni, hanem periodikus sorozatok is léteznek – a Twilight Zone is ilyen, az évadnyitó duplázás után április 11-től folytatódik, heti egy résszel.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: