Azt biztosan hallottad már Görgei Artúrról, hogy áruló. És azt, hogy nagyszerű vegyész?

Talán nincs még egy olyan személyisége a magyar történelemnek, akinek szerepét annyira ellentétesen ítéli meg a közvélekedés, mint Görgei Artúrét. Sokan hősként tisztelik, de talán még többen tartják a nemzet árulójának, a szabadságharc cserbenhagyójának.  Hiába telt el születése óta már kétszáz év, megítéléséről a vita máig sem jutott nyugvópontra. Szinte minden történelmi változás együtt járt a megítélés változásával. Ehhez ad most újabb lökést a Nemzeti Múzeum január 15 - június 23 közötti kitűnő kiállítása, Az ismeretlen Görgei.

Katonai képzés, kémiai érdeklődés

Görgei Artúr 1918-ban a felvidéki Toporcon született, elszegényedett nemesi családban. Különösen nem tarthatta nagyra származását, mert 1848-ban neve végén az y betűt i-re cserélte, és ezt használta minden hivatalos dokumentumban és megemlékezésben is. Késmárkon kezdte tanulmányait, a matematika és a természettudományok vonzották, tanár szeretett volna lenni, de a család a mostoha anyagi körülményei miatt az ingyenes oktatást biztosító katonai pályára küldte. Az utász akadémia tagja lett Tullnban, ahol 1836-ban végzett, és a császári-királyi 60. gyalogezred hadapródjaként szolgált. Bár gyorsan eljutott a főhadnagyi rangig, magánéleti okokból (katonaként nem nősülhetett meg bizonyos kor előtt) 1845-ben kilépett a katonaságból, és eredeti érdeklődését követve Prágában vegyészetet kezdett tanulni. 

Az ottani Károly Egyetemen az akkori idők neves osztrák professzorának, Josef Redtenbachernek lett a tanítványa. Érdeklődése a zsírsavak kémiai elválasztása felé fordult. Alkoholos oldatokban oldotta fel a zsírsavakból képzett sóvegyületeket, és kihasználva, hogy a különböző lánchosszúságú, de hasonló kémiai tulajdonságú vegyületeknek, a homológoknak eltérő az oldékonyságuk, sikeresen különítette el a különböző molekulasúlyú komponenseket. A módszert a kókuszdióból nyert olajokon próbálta ki, és az erről írt eredményeit két neves folyóiratban publikálta. Ezek a publikációk a szakma nemzetközi elismerését is elhozták számára. Erről emlékezik meg Than Károly (jelentős magyar kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke) is 1893-ban: „Görgei adatai azóta sokszor fölhasználtattak, és minden nagyobb összefoglaló kémiai szakmunkában föl vannak véve". Megbecsültségét az is mutatja, hogy professzora a lembergi egyetem tanársegédjévé szerette volna tenni. Görgei azonban Magyarországon akarta folytatni tudományos karrierjét, és eredményesen meg is pályázta a Műegyetem kémiai tanszékén kínálkozó professzori állást. Közbeszólt azonban a történelem.

A szabadságharc hívó szava

Görgei sorsa mégsem az lett, hogy a kémiaprofesszoraként fussa be pályáját, számára más utat jelölt ki a sors. 1848. március 15-én kitört a forradalom, amelynek eltiprására megindultak Jellasics császári hadvezér seregei. Görgei hazafiként érzett, és úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben a hazának katonára van szüksége, nem tudósra. Nem is foglalta el a felkínált állást, hanem katonaként részt vett a harcokban. Vegyészi képzettsége így sem veszett kárba, mert maga is úgy látta, hogy az a fegyelmezett gondolkodásmód, ami elvezet a megfigyelésektől a valóság megismeréséhez, jól használható a hadászati stratégia megalkotásában is. Magát mégsem tartotta nagy hadvezérnek, legfontosabb szerepét abban látta, hogy tudott fegyelmet tartani, és a hadi sikereket katonái hősiességének, helytállásának tudta be.

Görgei Artúr Barabás Miklós litográfiáján

Műszaki ismereteit eleinte mint hadianyagok beszerzője hasznosította Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodáján: ilyen ügyekben járt el Konstantinápolyban, Szmirnában, Bécsújhelyen és Prágában is. Vegyészi ismeretei segítették azoknak a szakvéleményeinek az elkészítésében, amelyek célja a magyar gyutacs- és csappantyúgyártás megindítása volt a hadsereg rendkívül rossz lőszerellátottságának javítása érdekében. Ez irányú tevékenységét Kossuth Lajos is nagyra értékelte: „Mi ketten megmentjük hazánk szent ügyét és kikérjük jutalmul, hogy a megmentett hazában én paraszt, Ön vegytan professzor lehessen… Azért tegye meg nekem azt a grátiát, kedves Professzor úr… és verjen jól valamelyik körmére az ellenségnek." Kezdetben az volt az elképzelés, hogy Görgei a lőszergyár igazgatója lesz, de a szükség úgy hozta, hogy a harctéren kellett szolgálatot teljesítenie honvédőrnagyi rangban, amikor is a Tiszán inneni önkéntesen mozgó nemzetőrség parancsnokaként Szolnokra vezényelték.

Vegyészből tábornok

Görgei első jelentős hadi sikerét Perczel Mór oldalán, Ozoránál érte el a horvát hadsereg bekerítésével. Ezek a sikerek gyors előléptetéssel jártak, és Görgeit honvédtábornokká nevezték ki. Ő lett a schwechati csatában a magyar hadak centrumának parancsnoka. A tapasztalatlan nemzetőrökből és népfelkelőkből álló sereg ekkor megfutamodott, de Görgei összeszedte a vert sereget, hogy visszavonulva rendezze a sorokat. Ugyanekkor Perczel Mór elvesztette a móri csatát, amiért a kormányzat Pest feladására kényszerült. Kossuth indokolatlan parancsa 1848 decemberében passzivitásra kényszerítette volna Görgeit, amiért ő a hadügyminisztert felkeresve adta elő hadműveleti tervét, amit a haditanács végül elfogadott, hogy időt nyerjen a seregek újjászervezésére és az utánpótlás biztosítására. Ez volt a célja 1949-ben a téli hadjáratnak. A hadsereget így sikerült átmenteni, de a kormányzat ellentmondó intézkedései (Dembinszky kinevezése főparancsnokká) és a tábornokok közötti konfliktusok Kápolnánál csatavesztéshez vezettek. A császári csapatok főparancsnoka, Windisch-Grätz azonban nem tudott élni a lehetőséggel, és a magyar hadsereg megerősödött. 

Főparancsnoki kinevezések és leváltások

A tavaszi hadjárat már jelentős magyar sikereket hozott: a hadügyminiszter kinevezte Görgeit fővezérnek, amit Kossuth egy félreértés miatt visszavont, sőt ki akarta végeztetni a tábornokot, de aztán mégis Görgei kapta meg a megbízatást. Ezután egymást követték a nyert csaták Isaszegnél, Vácnál, Nagysallónál, és a sikersorozatra Buda elfoglalása tette fel a koronát. Görgeit ezért különleges kitüntetésben akarták részesíteni, amit azonban nem fogadott el.

A nyár már több kudarcokat hozott a magyar seregeknek a behívott orosz túlerő miatt. A Kossuth–Görgei-konfliktus újabb fejezete kezdődött, amikor Haynau ellentámadása után a kormányzó parancsba adta a Szeged irányába történő csapatvisszavonást. A katonailag értelmetlen lépés ellen Görgei tiltakozott, de a parancsot végre kellett hajtania. Július 2-án a komáromi csatában Görgei is súlyos fejsérülést szenvedett. Kossuth ismét kezdeményezte Görgei leváltását, és azt, hogy cseréljen pozíciót Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, de Görgei inkább a harctéren maradt. A többi tábornok tiltakozása miatt ismét visszavonták Görgei leváltását. A nagy túlerőben levő orosz seregeket ügyes manőverezéssel elkerülve sikerült átkelnie a Tiszán, és eljutni Nagyváradra, majd onnan Aradra. Augusztus 9-én következett be a végső csapás, amikor a Nagysándor József vezette sereg súlyos vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő oroszoktól. Ekkor már Kossuthtal az élen a kormányzat is Aradon volt.

A világosi fegyverletétel

Augusztus 11-én került sor Kossuthtal a négyszemközti beszélgetésre. A kilátástalan helyzetben Kossuth lemondott, és minden hatalmat Görgei kezébe adott. Mit tehetett ebben a helyzetben Görgei? Vállalhatott volna egy végső nagy csatát, amelyben a túlerő lemészárolhatta volna a bekerített sereget? Görgei nem volt politikus, Görgei nem volt lánglelkű költő. Ő katona volt, mégpedig jó katona, aki a hadsereg esélyeivel és emberéletekben számolt. Nem vállalta tízezernyi katona halálát a szent, de kilátástalan cél érdekében. Összehívta a haditanácsot, a döntés pedig egyértelmű volt: feltételek nélküli fegyverletétel az oroszok előtt, ami 1949. augusztus 13-án Világosnál meg is történt. 

Görgei csak annyit próbált elérni, hogy tisztjei megmeneküljenek, magának nem kívánt menedéket. I. Miklós orosz cár azonban fordítva intézkedett: átadta a tiszteket Haynau bosszújának (így került sor az aradi kivégzésekre), és csak Görgei életét akarta megóvni.  Görgeit száműzetésre ítélték, amit Klagenfurtban kellett letöltenie. Ott is maradt egészen az 1867-es kiegyezésig, amikor amnesztiát kapott. Azonnal hazatért, pedig tudta, hogy mi vár rá. Kossuth már napokkal a fegyverletétel után  árulónak kiáltotta ki, ahogyan Vörösmarty Mihály is. A nemzet fájdalma és dühe ellene fordult, ő lett a szabadságharc bukásának felelőse. Ha valakinek volt erkölcsi joga arra, hogy megítélje Görgeit, az Klapka György volt, aki az ellenállás szimbóluma lett, mert még a világosi fegyverletétel után is megtartotta Komárom várát Haynauval szemben. Ő viszont nem akart ítélkezni, csak annyit mondott, hogy Görgei szerepét majd az utókor fogja megítélni.

Az utókor ítélete

Görgeire hazatérése után hányatott élet várt: bárhol vállalt munkát, előbb-utóbb mennie kellett. Szeretett volna visszatérni álmához, a kémia tudományához, de nem kapott rá esélyt, pedig még Than Károly is kiállt mellette. Öngyilkos nem lett, mert vállalni akarta döntését, amit minden szidalom ellenére végig helyesnek tartott. 1916-ban halt meg, 98 évesen. Az utókor ítélete személyéről többször is változott, ahogy éppen a pillanatnyi politikai érdekek megkívánták. Halálakor Tisza István miniszterelnök ünnepélyes ravatalozást rendelt el a Nemzeti Múzeum lépcsőin, és ő mondta el a gyászbeszédet, amelyben Görgeit a nemzet igaz fiának, hősnek nevezte. A XX. század nagy fordulatai újra és újra átírták Görgei megítélését. A mostani Nemzeti Múzeum-beli kiállítás is óvakodik attól, hogy kimondja a végső ítéletet: ehelyett inkább felsorolja a dicséreteket, a magasztos szavakat és az átkokat is. A látogatóra bízza, hogy maga döntse el, minek tartja Görgeit: hősnek vagy árulónak. 

A szerző fizikus, a BME és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Qubiten a Kalandozások a fizikában címen futó sorozatának korábbi írásai itttudósportréi pedig itt olvashatók.

Lángokban áll a Föld

Egy katasztrófafilm elejére emlékeztet, ami a napokban történik: az amúgy is klímaszorongásban élő emberiség egyszer csak arra ébred, hogy világszerte lángolnak az erdők.