Dupla teltház volt szombaton a Trafó nagytermében, pedig kezdetben csak egy vetítést terveztek Szentjóby Tamás Kentaur című filmjéből. Meglepő volt, hogy egy 38 perces fekete-fehér filmre, amely 1973 és 1975 között készült, és amelyet a kor terminológiájával kísérleti filmnek nevezhetnénk, megtelik a budapesti színház nagyterme, kétszer, pótszékestül. Pedig ez történt. Ráadásul nem a hetvenes-nyolcvanas években is aktív művészértelmiség jelent itt meg, vagy nem csak, hanem százszámra fiatalok is, bőven a rendszerváltás utáni idők gyermekei. A kommunikáció magasra emelte a tétet, amikor a film promóját ezzel indította: „röviden: a Kentaur minden idők legjobb Magyarországon készült filmje”.

A mondat idézet a magyar underground talán legtitokzatosabb figurájától, Molnár Gergelytől, az ős-punk Spions zenekar alapítójától, aki 1978-ban emigrált, Kanadában él és itt csak az 1978 előtti tevékenységével, azaz a múltjával van jelen, hisz távozása óta nem mutatkozott a magyar nyilvánosságban és nem is nyilvánult meg magyar nyelven – a hangja ebben filmben azonban hallható. A mondat pedig egy Szentjóbynak még 1978-ban írt levelében szerepel, és akarva-akaratlan növelte a mitikus homályt és a várakozásokat a film körül. Mítosz és kultusz éppenséggel a Kentaur körül bőven lebeg: a hatóságok 1975-ben betiltották, 1983-ban szinte csodával határos módon menekült meg egy kópia belőle, majd megvalósult néhány rejtett és szűkkörű vetítés, a szövegkönyve pedig egy az egyben mégiscsak megjelent, de az alkotás 2009-ig nem volt látható. Azóta pedig újfent hiányzott a filmforgalmazásból, és a kulturális köztudatban is csak a mítosz, a láthatatlanság mítosza volt jelen. Maga az alkotó még 1975-ben, zaklatások, letartóztatás és elhallgattatás után emigrációba kényszerült, és 1991-ben tért vissza Magyarországra.

link Forrás

1. HÁZIASSZONY A munka nem gazdaságos.

2. HÁZIASSZONY Hát, én nagyon remélem, hogy azt nevezed munkának, ami az önálló és befejezetlen embert függésben és lezártságban tartja... Szociális változás nélkül nincs tudati változás és tudatváltozás nélkül nincs szociális változás.

1. HÁZIASSZONY A könyökömön jön ki.

2. HÁZIASSZONY Pedig tudod, hogy így van.

Már csak a legendák miatt is érdekes volt, hogy miként reagál a filmre a mai, hazai közönség. A vetítés Szentjóby Tamás kiállításának záróaktusa volt, a tárlat, amelynek a címe INFINITEZIMÁLIS ERÓSZ, avagy Szexuális Fülke Ellenforradalom Gyerekeknek (Neo-Hedonista Happening/Environment - Neo-Mazochista Performansz/Installáció), a Trafó Galériában volt látható két hónapon át. A film, amely messze nem olyan csavaros, mint a kiállítás címe, a Balázs Béla Stúdióban (BBS) készült, tizenkét rövid jelenetből áll, és mindegyik jelenet valamiképp a munkához kapcsolódik, ahhoz, amit ma a politikai zsargon a munka világának nevez. Dolgozó embereket látunk, nőket a varrodában és a dobozgyárban, fehér köpenyes tervezőket egy intézetben tervrajzok fölé hajolva, száz embert egy óriási teremben, amint lottószelvényeket válogatnak, kapáló nőket a földeken, vak munkásokat, akik keféket készítenek egy üzemben. És látjuk az autóbuszon hazafelé zötykölődő asszonyokat, a presszóban ivó, a munkásszállón meccset néző férfiakat, vagyis a munka utáni helyszíneket, helyzeteket.

Az első meglepetés éppen az volt, hogy a munka témája, amely nem mellesleg Szentjóby egész életművének egyik kulcstémája, képtelen elavulni. A munka, a munkás, a dolgozó az államszocialista idők szent fogalmai voltak, és a film egyebek mellett éppen arról beszél, hogy a munkásállam hogyan változtatja géppé éppen a munkást, a dolgozót, az ideológia miként üresíti ki a fogalmakat és ezek a fogalmak egy nagyon egyszerű filmnyelvi trükkel – amelyre mindjárt kitérünk – miképp fordíthatók szembe a hatalommal. A munka, a foglalkoztatottság az elmúlt egy-két évtizedben is szent fogalmak, valahol fej-fej mellett a növekedéssel, és ez a film itt és most arra is rávilágított, hogy az emögött meghúzódó kizsákmányolás, elnyomás és szabadsághiány mennyire nem változott.

Az egyszerű trükk a kép és a hang leválasztása: nem azt halljuk, amit a szereplők mondanak, a szájmozgásra illesztve más szöveg hangzik el, a jelenetek alatt szinte elvont dialógusok szólnak. A filmbe belekeveredik a marxista terminológia, amely iróniával és kritikával telítődik, szinte újraéled, de felbukkannak itt kantiánus mondatok is, meg hétköznapi apróságok is, a mindennapi élet poétikája: vezércikk-retorika, bizalmas infók a szalag mellől, kocsmai töprengések.

3. VENDÉG Akik azt hitték, hogy csak a moziban lehet minden másképpen, azok most kiszabadítják titkos képességeiket, abban reménykedve, hogy bebizonyíthatják Isten és ember előtt, hogy tényleg égi lények és szabadok.

4. VENDÉG Az öreg már veszi is a kabátját. Mintha erre a pillanatra várt volna. Megy bomlasztani. Mert nála a privát és a politikai dimenzió egybeesik. És kíváncsi vagyok, hogy mit kell neked megtudni ahhoz, hogy te is felállj végre.

3. VENDÉG Én, kérlek szépen, kristálytiszta tudattal és teljes akarattal kételkedem és terméketlen reflexiókat produkálok. Csak úgy csorog belőlem a semmi. Az igazság, tudod, engem győz le. Általam nyilvánul meg. Csak nyakon ne vágjon ez a vén anarchista.

Folyamatos önreflexiók, ahol a film önmagát is narrálja, idézőjelbe teszi, irónia és dráma váltakozásai, ahol nincs szó közvetlenül a rendszerről, mégis végig a rendszerről van szó. Nem csoda, hogy nem ment át a cenzorokon. 1975-ben elkobozták a munkakópiát, azaz a még nem teljesen kész filmet. Nyolc évvel később, már Szentjóby távollétében jön a fordulat, Durst György, a BBS (nem kevésbé legendás) szervezője, vezetője ugyanis hozzájutott a kópiához.

A Qubit megkereste a Spanyolországban élő Durst Györgyöt, aki megosztotta naplójegyzeteit az 1983-as történésekről.

„Volt a Báthory utcai irodaház kisvetítőjének (a Filmfőigazgatóság székhelye – NG.) egy gépésze, a Gyula bácsi, aki a leadott kópiákat a gépház egy kis raktárában őrizte. Gyula bácsi a nép hangját képviselte, a pletykák szerint a péntek délutáni vetítéseken, amikor is Kádár elvtárs és kísérete megtekintett néhány filmet. A véleménye fontos volt az elvtársak számára. Abban a vetítőben zajlottak a stúdiók által készített filmek elfogadó vetítései is, a Budapest, Hunnia, Objektív, Dialóg, Társulás stúdió vezetője, meghívott szakemberek, forgalmazók (FŐMO, MOKÉP, HUNGAROFILM) vezetői vehettek ezen részt. Párszor magam is részt vettem ezen. Tanulságos volt látni, hallani a véleményeket. Általában a főigazgató szólalt meg elsőnek, előtte nem nagyon beszéltek. Visszaemlékezve, elég szánalmas volt egy-egy ilyen elfogadó vetítés, igazi szakmai véleményt ritkán lehetett hallani, azok már a stúdió tanácsban elhangzottak.

Amikor Gyula bácsi meghalt, egy fiatalabb gépész került a helyére, és egy alkalommal, amikor bevittem egy filmet megtekintésre, engedélyezésre, megkérdezte tőlem, hogy nem vinnék-e el néhány filmet a kisraktárból, mert már régóta itt vannak és csak kerülgeti. Megnéztem a kópiákat, volt ott Tanú, Tűz van, babám!, Álombrigád, Önfelszámolás, Kísérleti iskola, és még néhány, de ott volt Szentjóby Kentaur című filmjének egy kétszalagos kópiája is. Erről a filmről sokat hallottam és tudom, azt gondolták sokan, hogy valahol elveszett, vagy megsemmisült. Magamhoz vettem és titokban készíttettem belőle egy fényhangos kópiát a laborban, Talány címet adva neki.”

Durst a BBS-ben megszervezett egy zártkörű vetítést, majd leadta, még mindig Talány címmel, a Filmarchívumban a negatívot és a hangszalagot. A BBS egykori vezetője úgy tudja, hogy valaki kicsempészhetett egy kópiát Svájcba is, Szentjóbyhoz, aki szerette volna helyreállítani (azaz befejezni) a filmet, de a másik hangsáv nem került elő. Majd a hosszú-hosszú ideig lappangó filmből aztán a 42. Filmszemlén, 2011-ben Durst megszervezett egy vetítést.

Azonban eközben is történtek fejlemények, amelyek meghatározónak bizonyultak a Kentaur sorsa szempontjából. Egyrészt a film teljes szövege megjelent a Jelenlét folyóirat 1989 1-2. számában, amely a Szógettó címet viselte, és ezzel a betiltás-eltűnés-láthatatlanság valósága és mítosza újabb réteggel gyarapodott. Majd hosszú szünet következett, míg a budapesti Ludwig Múzeum 2009-ben elkészített egy digitális kópiát, és megszervezett egy vetítést a budapesti Toldi Moziban. Mindez annak apropóján történt, hogy a film meghívást kapott a 2009-es, 11. Isztambuli Biennáléra, azaz egy képzőművészeti, és nem filmes eseményre. Miután a Kentaur ott sikerrel szerepelt, a világszerte ismert kurátor, Carolyn Christov-Bakargiev az Artforum című rangos folyóiratban az év „legjeit” felidézve írt a filmről. A Ludwig a filmet később is bemutatta a kollekció új szerzeményeiből összeállított, Valami változás című kiállításon is, 2011-ben, amely két évvel előzte meg Szentjóby Tamás (St.Auby Tamás néven jegyzett) önálló kiállítását ugyanitt, amely a TNPU: Létminimum St.Andard Projekt 1984 W (avagy: Ez lett az egysejtűből) címet viselte.

1. PARASZTASSZONY Amihez pénz kell, az a háború!

2. PARASZTASSZONY Paraszt vagyok, de nem hülye. Ha a háború pénzért van, akkor miért kapálsz?!

3. PARASZTASSZONY A rossebb kapál pénzért! Én pénzt kapálok. Mert a természet a pénz. Nyersanyag. Ezért mi pénzt kapálunk. Ingyen.

Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum akkori igazgatója kérdésünkre felidézte, hogy a Kentaur akkor került újra a nemzetközi érdeklődés fókuszába, amikor meghívták Isztambulba a biennálé kurátorai, a horvát WHW (What, How & for Whom) kollektíva tagjai, Ivet Ćurlin, Ana Dević, Nataša Ilić és Sabina Sabolović. A kurátori team egyik tagját, Ana Devićet az akkor különösen aktív, és ma is működő kortárs művészeti exportiroda, az ACAX (Agency for Contemporary Art Exchange) hívta meg Budapestre, pontosan azért, hogy megismerje a művészeti szcénát és akár művészeket, műveket is keressen a biennálé számára.

Az ACAX a biennálé-meghívás után belevágott, hogy producerként segítse a Kentaur digitális kópiájának létrejöttét. Ehhez a Filmarchívumban lévő 16 mm-es filmet és a megmaradt hangsávot kellett összeilleszteni, illetve digitalizálni az anyagot, valamint ellátni eleje és vége-főcímekkel, angol, illetve török felirattal. A digitális kópia elkészítésében Kálmán Rita, az ACAX és a Ludwig Múzeum akkori munkatársa, valamint Szilágyi Kornél filmkészítő (az Igor és Ivan Buharov alkotópáros egyik tagja) segítették a rendező munkáját.

A Bécsben élő Kálmán Rita a Qubitnek azt mondta, hogy a horvát kurátor, Ana Dević már úgy érkezett Budapestre, hogy tudott a filmről, sőt, talán részleteket látott is belőle, és rá is kérdezett, hogy láthatná-e, és találkozhatna-e az alkotóval. Ez minimum érdekes egy korábban betiltott, forgalomba sosem került és tulajdonképpen befejezetlen film esetén, amelynek azonban a mítosza nagyon is eleven volt.

„A film restaurálása és bemutatása az Isztambuli Biennálén egyike azon pillanatoknak a kurátori pályafutásunkban, amelyek nagyon boldoggá tettek minket" – mondja a Qubitnek Ana Dević, a WHW tagja. „Szentjóby Tamással 2008 telén, a Budapesten tett kutatóút során találkoztam. A filmet előtte nem volt alkalmunk megnézni, a kalózkópiát sem láttuk. Az együttműködés fő mozgatórugója az alkotóval folytatott beszélgetésem volt, aki nemcsak inspiráló művész, hanem gondolkodó is. Sokat beszélt a filmről, és ez nagyon izgalmasan hangzott. Kíváncsiak voltunk. Akkoriban a filmnek már volt egyfajta karizmatikus státusza a kollégák szűk körében."

Kálmán Rita hangsúlyozta, hogy az isztambuli bemutatónak nagy sikere volt, a budapesti Toldi moziban tartott vetítés után pedig állva tapsoltak a nézők. „Számomra pedig nagyon meghatározó élmény volt, hogy részt vettem a hosszú és aprólékos munkában, amelynek során a több évtizedes, mitikus homályból végül is előbukkant egy friss és kész műalkotás.”

1. MUNKÁS A gazdasági csuda bebizonyította, hogy van jövő. Igaz?

2. MUNKÁS Hát, akkor érdemes rendbe tenni a jelent. Te miben bízol? A technológiában, vagy magadban?

1. MUNKÁS Egy biztos, minél szűkebb, amiben vagyok, annál közelebb van, amiben nem vagyok.

2. MUNKÁS Szeretlek.

1. MUNKÁS Mi?

2. MUNKÁS Szeretlek. És ahogy Marx írja a „Gép egyenlő pokolgép" című írásában, azért szeretlek, mert a te szükséged az én szükségem, s érdekünket nem tétován, hanem külső érdekektől nem zavartatva képviseljük.

Így érkezett el a Kentaur a szombati vetítéséhez, és akárcsak ‘75-ben, ‘83-ban, 2009-ben és 2011-ben, 2025 januárjában is érvényesnek tűnt. De mi az, ami ma érvényessé teszi?

A munka, a film alaptémája és alaphelyzete, nem avul el, mint ahogy Szentjóby munkásságának másik nagy témája, a feltétel nélküli alapjövedelem sem, amelyről a hetvenes évek óta beszél művekben és akciókban, és amelyről ma mint létező gazdasági és politikai alternatíváról sokan, sok helyen gondolkodnak. Magyarországon ezzel szemben a munkaalapú társadalomról szóló hatalmi beszédet hallgatjuk már másfél évtizede, és miközben egyre kevesebbet ér az, amit munkával keresni lehet, a hivatalos retorikában, igaz, hogy csak a hitelekkel kapcsolatban, de tavaly felbukkant a munkás (sőt, a fiatal munkás) – az a fogalom, amely korábban nem szerepelt a NER szótárában. Az pedig szinte lázadással ér föl ma is, amikor a filmben a 2.Munkás (egyébként Hajas Tibor hangján) azt mondja az 1.Munkásnak: „szeretlek”.

A nézőben felmerül egy másik párhuzam, méghozzá a korszak talán leghíresebb, szintén mítoszok övezte és elavulni nem képes szociográfiája, Haraszti Miklós Darabbér című könyve. Az 1972-es szöveg – amelyet betiltottak, szerzőjét letartóztatták és elítélték –, élesen mutatja meg, hogy a magát a munkások államának nevező szocialista rendszer mivé alacsonyította a munkásokat, hogyan tette őket rabszolgává a mennyiségi alapú teljesítménybérezés, és ők miként próbálták átverni a szisztémát. A Darabbért Haraszti Szentjóbynak ajánlotta, a film és a könyv ma akár egymás párdarabjaiként is értelmezhetők. Kürti Emese művészettörténész 2010-ben úgy írt erről, hogy a Kentaur „a Darabbér vizuális párhuzama, és nagyon hasonló nézőpontú rendszeranalízis. De ahogy a Darabbér ideje sem korlátozódik pusztán a Kádár-korszakra, a Kentaur is azért olyan eleven a harmincöt éves, restaurált dokumentumképeivel, mert a jelenben van aktualitása."

A múlt szombati vetítés előtt egy szándékosan idegesítő AI-hang mondott el egy hosszú szöveget a Kentaurról, Gelencsér Gábor esztéta írását, amely a kettős beszéd fogalmára húzza fel az értelmezést és a Kentaur-metaforát. Szalai Borbála, a Trafó Galéria vezetője a Qubitnek azt mondta, szerették volna kontextusba helyezni a filmet, főleg a fiatal nézők számára. Az AI-hang megjelenése az első percekben kényelmetlen érzéseket kelt a nézőben, aztán beugrik: a géphang mintha egy másik réteget is rakna a filmre. Hiszen épp a robotizáció, a mesterséges intelligencia az, amely kezdi megszüntetni, átírni mindazt, amit eddig arról gondoltunk, hogy mi a munka és ki a munkás. Meg arról is, hogy ki vagy mi a művész.