Az indiai hadsereg azt állítja, hogy jetilábnyomokra bukkant

Az indiai hadsereg hegyi expedíciója Nepálban, a Makalu alaptáborban bukkant egy sor különös nyomra, ezt a felfedezésüket pedig némi hezitálás után megosztották az internet népével is. A katonaság közleménye szerint nem rohantak azonnal a nyilvánosság elé, előbb fontolóra vették, hogy mit is kezdjenek a két és fél láb hosszú nyomokkal, végül úgy döntöttek, hogy tudományos vizsgálatnak vetik alá a jeti létezésére utaló „első fényképes bizonyítékot”. 

A közleménytől azt várják, hogy ismét felkeltik a jeti iránti érdeklődést – nem mintha túlzottan megártott volna a hegyi ember népszerűségének az, hogy az eddig a legtöbb hozzá köthető leletről kiderült, hogy valójában medvéktől származik, ide értve az egyetlen bizonyítottan jetitől származó combcsontot is. Egy alkalommal megtalálták egy félig ember, félig majom élőlény testét is, de arról meg kiderült, hogy gumiból volt, egy jetiről készült fényképről meg az, hogy tulajdonképpen egy sziklát ábrázol.

Legalább a medvék géntérképe megvan

A korábbi híreszteléseknek már többen is utánaeredtek, legutóbb Charlotte Lindqvist, a New York-i Állami Egyetem evolúcióbiológusa végzett genetikai vizsgálatot kilenc, állítólagosan a jetitől származó mintán. A kutató hipotézise az volt, hogy a misztikus jószág talán egy ritka medvehibrid lehet, a kilenc mintából nyolc valóban medvétől származott, egy pedig kutyacsontnak bizonyult. A vizsgálat végére a jeti ugyan nem lett meg, de a kutatók szerint mégsem számított időpazarlásnak, így ugyanis alaposan fel tudták térképezni a himalájai barna medve (Ursus arctos isabellinus, barátainak és üzletfeleinek Dzu the) és a himalájai fekete medve (Ursus thibetanus laniger) génállományát. 

Igen valószínű, hogy a mostani nyomokért is ezek az állatok lesznek felelősek, ugyanis megvan az a szokásuk, hogy néha két lábra állnak, egyébként meg képesek olyan nyomokat hagyni, mint amilyenek a hadsereg fotóin láthatók. További lehetőség még mondjuk egy olyan egzotikus eszköz használata, mint a hótalp, illetve az sem lehetetlen, hogy a jeti megriadt az indiai katonáktól, és fél lábon ugrálva menekült előlük.

A hadsereg által beígért alapos, tudományos igényű vizsgálat kimeneteléről egyelőre nem érkezett hír, minden valószínűség szerint még tart. 

Fejfürtök

Jelen gyors üzembe helyezési útmutató segítségével pár percen belül már a zenetörténet legjelentősebb előadóinak száz százalékosan autentikus, az eredetivel tökéletesen megegyező énekét élvezheti a nappalijában.