Sztálin egyre népszerűbb Oroszországban

Az orosz társadalom többsége egy ideje kifejezetten elismerően vélekedik Joszif Visszarionovics Sztálin egykori szovjet diktátorról és történelmi teljesítményéről, és ezt erősíti meg a három nagy orosz közvélemény-kutató közül az egyetlen független, a moszkvai Levada Központ a közelmúltban elvégzett  felmérésének eredménye is. 

Nem volt ez mindig így. A kétezres évek elején a lakosság Sztálinról kialakított véleménye még többé-kevésbé azonos arányban oszlott meg az elismerően és az elutasítóan nyilatkozók között. A 2008 és 2014 közti időszakban, vagyis az a globális pénzügyi válság és a Krím annektálása közti periódusban feltűnően megnőtt azok aránya, akik semlegesek voltak Sztálin megítélésében, illetve, akik tartózkodtak a válaszadástól. A korabeli adatok arra vallottak, hogy a társadalom egyre nagyobb része viszonyult közömbösen a sztálinizmus problematikájához - részben azért, mert az ország ezekben az években olyan kihívásokkal találta szembe magát, amelyek távol estek a történelmi emlékezettől, részben pedig azért, mert akkor még a sztálinizmus közvetett dicsőítése sem volt napirenden.

A Sztálinhoz való pozitív viszony társadalmi normává vált

2015-től azonban megváltozott a helyzet. Elkezdett jelentősen csökkenni azok aránya, akik közömbösen vagy elutasítóan vélekednek Sztálinról és koráról, ahogy azok száma is, akik nem nyilvánítanak véleményt. Mára ez a folyamat odáig fajult, hogy a szovjet diktátorhoz való pozitív viszony új társadalmi normává vált, vagyis azok kerültek jelentős kisebbségbe, akik kritikusan ítélik meg Sztálin személyét és történelmi teljesítményét. A közelmúltban közreadott felmérés tanúsága szerint azok aránya, akik a szovjet diktátor történelmi szerepét „összességében pozitívnak” (18 százalék), illetve „inkább pozitívnak” (52 százalék) tartják, eléri a 70 százalékot, miközben azok aránya, akik „összességében negatívan” (14 százalék), illetve „egyértelműen negatívan” (5 százalék) ítélik meg Sztálint, még a 20 százalékot sem éri el. Ilyenre az 1991 végén függetlenné vált Oroszország történetében korábban soha nem volt példa. 2008 elején, vagyis még azt megelőzően, hogy Oroszországot elérte volna a globális pénzügyi válság, még csak a megkérdezettek kevesebb mint 40 százaléka nyilatkozott elismerően Sztálin szerepéről, miközben azok aránya, akik elítélték tevékenységét, lényegében ugyanakkora volt. Egy évtized elteltével azonban radikálisan új helyzet állt elő.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A Levada Központ felmérése figyelmet érdemlő eligazítást ad abban a tekintetben is, hogy a válaszadók politikai szimpátiája milyen összefüggést mutat Sztálinhoz való viszonyukkal. Ebben a tekintetben azt várnánk, hogy a kommunista párt szimpatizánsai lesznek azok, akik leginkább hajlamosak elismerően nyilatkozni a szovjet diktátorról, de a legfrissebb eredmények egyáltalán nem ezt mutatják. A legtöbb Sztálin-rajongó nem körükből, hanem a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette idegengyűlölő, szélsőségesen nacionalista táborból kerül ki. E kör politikai szimpatizánsainak 54 százaléka viszonyul Sztálinhoz „tisztelettel”, 7 százaléka „elragadtatással”, míg 6 százaléka „szimpátiával”. Ezek a mutatók a kommunista szavazótáborban az utóbbi két esetben ugyanazok, mint a Zsirinovszkij-hívek esetében, ugyanakkor a Sztálinhoz „tisztelettel” viszonyulók aránya 18 százalékkal kisebb, mint a nyíltan nacionalisták körében.

Még ennél is váratlanabb eredményt mutatnak a Putyinra szavazók. Miközben körükben csak 3 százaléknyian vannak „elragadtatva” Sztálintól, és 7 százaléknyian viseltetnek „szimpátiával” a szovjet diktátor iránt, 42 százalékuk „tisztelettel” gondol a nagy vezérre. Vagyis még a Putyin-hívek körében is nagyobb arányban vannak olyanok, akik pozitívan („elragadtatással”+ „tisztelettel”+ „szimpátiával”) nyilatkoznak Sztálinról, mint amekkora az arányuk a kommunisták körében. Ez teljesen új fejlemény, és alighanem elsősorban a Krím orosz annektálását követő új közhangulattal függhet össze. A félsziget elszakítása és Oroszországhoz történő csatolása a lakosság nagy többségének körében azt a képzetet, sőt erős meggyőződést keltette, hogy országa újra tekintélyt parancsoló nagyhatalommá vált. Vagyis a nagyhatalmiság visszanyert édes érzete elkezdte átrendezni a Sztálinhoz való korábbi, a társadalmat nagyjából fele-fele részben megosztó helyzet arányait. Úgy tűnik, hogy a „miénk a Krím” eufóriája arra is képes volt, hogy rövid idő alatt a történelmi emlékezetet is átírja. Olyannyira, hogy ma már azok vannak többségben (46 százalék), akik a sztálini korszak súlyos emberi áldozatait is igazoltnak látják, szemben azokkal, akik szerint ezek az áldozatok semmivel sem igazolhatóak (45 százalék). Ez az eredmény is új fejlemény.

Bezzeg az ukránok

Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy a Sztálinhoz való viszony a Szovjetunió egykori tagköztársaságai területén az elmúlt immár közel három évtizedben távolról sem azonos módon alakult. Ukrajnában például – ahol a Levada Központ együtt egy ukrán közvélemény-kutató intézettel már hosszú idő óta végez hasonló méréseket – az eredmények azt mutatják, hogy a Sztálinhoz való viszony jelentősen különbözik az Oroszországban mértektől. Az utolsó ilyen tartalmú párhuzamos adatfelvételre tavaly márciusban került sor. Az eredmények arról tanúskodnak, hogy Ukrajnában a Sztálinról elismerően („elragadtatással” + „tisztelettel” + „szimpátiával”) nyilatkozók aránya mindössze ötöde az oroszországinak. Azok pedig, akik elutasítóan („ellenszenvvel”+ „félelemmel” + „undorral”) viszonyulnak Sztálinhoz, Ukrajnában majdnem négyszer annyian vannak, mint Oroszországban. Arra a kérdésre pedig, hogy Sztálint olyan „embertelen zsarnoknak tartják-e, aki több millió ártatlan ember haláláért felelős”, Ukrajnában a megkérdezettek 77 százaléka felelt igennel, míg Oroszországban épp fele ennyien. Ezek az adatok összességükben jól mutatják, milyen komoly különbségek adódhatnak abból, hogy milyen szerepet tulajdonít magának egy-egy politikai közösség az egykori birodalomban; áldozatnak vagy inkább bűnösnek tartja-e magát, illetve az ország politikai vezetése fontosnak tekinti-e a múlttal való felelősségteljes szembenézést. Úgy tűnik Oroszország és Ukrajna egyelőre mindkét vonatkozásban jelentősen különbözik egymástól. 

A szerző történész, Oroszország-szakértő, a Corvinus Egyetem oktatója.