Ígéretei ellenére 24 óra helyett már több mint 8 hónapja nem tudta lezárni az orosz–ukrán háborút az Egyesült Államok elnöke. Ennek okait és következményeit mutatja be Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő.
Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping az öregedés visszafordításáról csevegtek a pekingi katonai parádén, és bár tényleg vannak ígéretes kutatások az élettartam meghosszabbítására, a kísérletek gyakran még egereken is kudarcot vallanak.
Az orosz vezetés húsz éve építgeti a győzelem kultuszát, és Sztálin rehabilitálása mellett elérte, hogy az emberek jobban emlékezzenek a világháborús ellenségekre, mint a szövetségesekre. Május 9-e a legfontosabb ünneppé vált, ami az Ukrajna elleni háború igazolására is alkalmasnak bizonyult.
Oroszország elnöke több lépésben hajtotta végre ellenfeleinek bedarálását: a civil szervezetek, a független sajtó és a politikai ellenzék ellehetetlenítése a törvényhozás eszközeivel zajlott, de az egyre vérmesebbb ellenségkeresésnek még nincs vége.
A nyugati társadalmak kezdenek belefáradni Ukrajna támogatásába, miközben egyre terjed az a populista nézet, hogy a gyors béke emberéleteket ment. Csakhogy a gyors béke könnyen alakulhat át elhamarkodott békévé, sőt olyan látszatbékévé, amit könnyű lesz felrúgni, főleg akkor, ha a megállapodást nem védik érdemi garanciák.
Nagyot tévedtek azok, akik azt hitték, Putyin nem indít háborút, de a legnagyobbat Putyin tévedte azzal, hogy megindította. Hogyan kezdődött, és miként lehet vége az Ukrajna elleni háborúnak? Egyebek mellett ezekről is szó esett a 9. Qubit Live kerekasztal-beszélgetésén.
Mennyi igaz abból a hiedelemből, hogy Oroszország csak kőbalta egyszerűségű fegyvereket képes előállítani? És mi a helyzet az orosz fegyverexporttal? Zsebeházy Bálint két hipotézissel indult neki az orosz hadiipar feltérképezésének, de mindkettő tévesnek bizonyult.
Mit művelt Orbán Viktor Ukrajnában és Oroszországban „békemisszió” címén, miért nehezen elképzelhető az idő előtti fegyverszünet, és mire lehet számítani, ha novemberben Donald Trumpot választják az USA elnökének? Sz. Bíró Zoltán elemez.
Az orosz nacionalizmus lényege a birodalmi állam és a rendszerváltásokon átnyúló folytonosság, és ezt mi sem mutatja jobban, mint a marxizmussal sok hasonlóságot mutató műfaj, a kortárs orosz science fiction.
Miként értékelhetjük az ukrán állam és a civil társadalom helytállását egy teljes háborús év után? Miként kell elképzelnünk a háborús mindennapokat? Hogyan tervezik életüket azok, akik elmenekültek a frontvonalról, és jelenleg valamelyik nyugati országban várják a békekötést?
Sz. Bíró Zoltán hamarosan megjelenő kötete, a Putyin háborúja meggyőző részletességgel és éleslátással tárja fel Ukrajna lerohanásának előzményeit. A könyv egy fejezete most először olvasható a Qubiten.
Józan ésszel elképzelhetetlen, hogy valaki jó ötletnek tartsa egy atomháború elindítását, de amíg van bomba, ott a veszély is – az pedig, hogy lehetségessé vált az egész emberiséget elpusztítani egy esetleges atomháborúval, megváltoztatta a filozófiát, az ember és a természet viszonyát, illetve a háborúról való gondolkodást is.
Rohamosan csökken az eladott autók száma, nagy bajban a repülőgépipar, és az elit kedvenc játékszere, a botox is vészesen fogy Oroszországban. Úgy tűnik, a nyugati szankciók megroppanthatják az orosz gazdaságot, és a félelmek ellenére Kína sem igyekszik megmenteni Putyin országát.
Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta egyre gyengül, hadiipara nem áll összhangban állítólagos nagyhatalmi státuszával, és elveszítette stratégiai fölényét, állítják kínai szakértők. Peking ugyanakkor aligha érdekelt abban, hogy Oroszország győztesen és látványosan megerősödve kerüljön ki ukrajnai kalandjából.
Azt gondolnánk, hogy minél több orosz anya veszíti el a fiát, annál nagyobb az esély arra, hogy véget ér Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen indított háborúja. Ezzel szemben az a helyzet, hogy minél több fájdalmat és kárt okoz az ember, annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy igazolja magának az árat, amit eddig fizetett, írja Szekeres Hanna szociálpszichológus.