Az orosz nacionalizmus lényege a birodalmi állam és a rendszerváltásokon átnyúló folytonosság, és ezt mi sem mutatja jobban, mint a marxizmussal sok hasonlóságot mutató műfaj, a kortárs orosz science fiction.
Miként értékelhetjük az ukrán állam és a civil társadalom helytállását egy teljes háborús év után? Miként kell elképzelnünk a háborús mindennapokat? Hogyan tervezik életüket azok, akik elmenekültek a frontvonalról, és jelenleg valamelyik nyugati országban várják a békekötést?
Sz. Bíró Zoltán hamarosan megjelenő kötete, a Putyin háborúja meggyőző részletességgel és éleslátással tárja fel Ukrajna lerohanásának előzményeit. A könyv egy fejezete most először olvasható a Qubiten.
Józan ésszel elképzelhetetlen, hogy valaki jó ötletnek tartsa egy atomháború elindítását, de amíg van bomba, ott a veszély is – az pedig, hogy lehetségessé vált az egész emberiséget elpusztítani egy esetleges atomháborúval, megváltoztatta a filozófiát, az ember és a természet viszonyát, illetve a háborúról való gondolkodást is.
Rohamosan csökken az eladott autók száma, nagy bajban a repülőgépipar, és az elit kedvenc játékszere, a botox is vészesen fogy Oroszországban. Úgy tűnik, a nyugati szankciók megroppanthatják az orosz gazdaságot, és a félelmek ellenére Kína sem igyekszik megmenteni Putyin országát.
Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta egyre gyengül, hadiipara nem áll összhangban állítólagos nagyhatalmi státuszával, és elveszítette stratégiai fölényét, állítják kínai szakértők. Peking ugyanakkor aligha érdekelt abban, hogy Oroszország győztesen és látványosan megerősödve kerüljön ki ukrajnai kalandjából.
Azt gondolnánk, hogy minél több orosz anya veszíti el a fiát, annál nagyobb az esély arra, hogy véget ér Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen indított háborúja. Ezzel szemben az a helyzet, hogy minél több fájdalmat és kárt okoz az ember, annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy igazolja magának az árat, amit eddig fizetett, írja Szekeres Hanna szociálpszichológus.
Míg a nyugati politikusok gondosan kerülik az atomháborúval való fenyegetőzést, az orosz elnöknek az utóbbi időkben szinte már nincs olyan beszéde, amiben ne hozná szóba a nukleáris háború lehetőségét és az orosz atomfegyverek erejét.
Igaza van az orosz elnöknek? Milyen szerződések és egyéb dokumentumok szabályozzák Oroszország és Ukrajna kapcsolatát? Mennyiben tekinthetők legitimnek Moszkva december közepén megfogalmazott igényei, és mennyiben felelnek meg a történelmi tényeknek a Putyin által felhozott érvek?
Az Oroszországi Kommunista Párt szavazótábora mostanra az idősek és kevésbé képzettek pártjából nyitott, kifejezetten inkluzív párttá vált, amelynek támogatói között egyre több a fiatal, a jól képzett és a társadalmi hierarchiában magas pozíciókat betöltő választópolgár. Az orosz menedzserek csaknem harmada már a KPRF-et támogatja.
Szergej Spilkin választási matematikus számításai szerint az Egységes Oroszországra idén leadott hamis szavazatok aránya megközelítette az 50 százalékot. Ám az orosz dumaválasztások már a rendszerváltás utáni időkben sem kínálták fel annak lehetőségét, hogy a hatalmon lévőket le lehessen váltani. Az 1993-as alaptörvény olyan politikai rendszert alakított ki, amiben a végső szó mindig az elnököt illeti meg.
Öt kérdés az elmúlt hetek fontos bel- és külpolitikai történéseiről a Political Capital tesztjében. Felismered az álhíreket?
Az orosz elnök legutóbbi írásával valószínűleg semmi mást nem akart elérni, mint történelmi megalapozást szolgáltatni ahhoz, amit 2014 óta Ukrajnával szemben tett, beleértve a Krím annektálását, és mindenki számára világossá tenni, hogy amíg ő Oroszország elnöke, Ukrajnát nem engedi el.
Az orosz elnök áltudományos tanácsadói hatására attól retteg, hogy genetikai fegyverekkel próbálják kiirtani az oroszokat, ezért 500 milliárd forintnyi összeggel támogatta meg az ország genetikai kutatási programját. Miközben még saját kutatói is kinevetik Putyin félelmeit, az orosz tudósok igyekeznek felvenni a versenyt a kínai génszerkesztési törekvésekkel.
Vlagyimir Putyin a saját lányán tesztelte az orosz kísérleti koronavírus-vakcinát, és elégedett volt az eredménnyel, így hamarosan jöhet a tömeges oltás. Nemzetközi kutatók szerint azonban az oltóanyag nem ment át a megfelelő vizsgálati procedúrán, így nemcsak a beoltottakra veszélyes, de bukásával az oltásellenességet is elszabadítaná.