Sok millió éves madárnyomot találtak Új-Zélandon

2019.05.15. · tudomány

Új-Zélandot valaha az északi óriás moák (Dinornis novaezealandiae) uralták: ezek a jószágok három méternél is magasabbra nőttek, és emlősök híján ők töltötték be azt a szerepet a szigeteken, amit máshol a szarvasfélék vagy elefántok. A sikertörténet az 1300-as évekig tartott, ekkor érkeztek meg a a szigetre az első polinézek, a nem túl szapora, hosszú életű, szárny nélküli madarak pedig nem voltak felkészülve a vadászokra, így rövid időn belül kipusztultak. 

Ugyan kétszáz év sem kellett ahhoz, hogy a madarak kipusztuljanak, de nem tűntek el nyom nélkül: a csontvázak mellett egy sor megkövesedett lábnyom állít nekik emléket, amelyeket a napokban talált meg egy férfi kutyasétáltatás közben a Kyeburn folyóban. Ez az első ilyen lelet a Déli-szigeten. Kane Fleury, az Otagói Múzeum munkatársa szerint valószínűleg a folyó 2018-as áradása mosta le az üledéket a lábnyomokról, így vették észre őket a víz alatt. 

photo_camera Moanyom Fotó: Ian Griffin / University of Otago

Ilyen régi moanyomokat még nem találtak

A nyomok harmincszor harminc centisek, összesen hét került elő belőlük. Ewan Fordyce, az Otagói Egyetem geológiaprofesszora szerint a nyomok tovább gazdagíthatják a moakutatók ismereteit, a további vizsgálatok után többet tudhatunk meg arról, hogy mekkorákat lépett egy ilyen állat, illetve mennyit nyomhatott. Ian Griffin, az Otagói Múzeum igazgatója szerint a moanyomok akár 12 millió évesek is lehetnek, és épp ez teszi őket különlegessé, a többi hasonló lelet ugyanis meg sem közelíti ezt a kort, a 25 fennmaradt nyom többsége nem régebbi 12 ezer évnél. 

link Forrás

Szerencse, hogy a nyomokra még időben rábukkantak, a folyó ugyanis rövid időn belül elmosta volna őket, ezért az Otagói Múzeum munkatársai sietve és heroikus erőfeszítések árán vágták ki őket a mederből. A nyomokat meglelő Michael Johnston először a wellingtoni Te Papa Tongarewa múzeumot értesítette a felfedezésről, de ők nem reagáltak, a kutyasétáltató ember erre megsértődött, és az Otagói Múzeum munkatársaihoz fordult. 

A lelet mentéséhez el kellett terelni a Kyeburnt, a geológusok ezután egy irdatlan láncfűrésszel vágták ki a nyomokat, a további vizsgálatokhoz, illetve ahhoz, hogy kiállíthassák, még ki kell szárítani az ős-sarat.