Már a második masztodoncsontot túrta ki a földből egy iowai gimnazista

2019.05.17. · tudomány

Nyílhegyek után kutatott egy amerikai gimnazista egy családi barát farmján Iowa államban, amikor rábukkant egy masztodon állkapcsának tekintélyes méretű darabjára. A fogakkal ékesített csontdarab az elefánttal rokon, körülbelül tízezer éve kihalt faj egy fiatal példánytól származik, amely több mint két méter magas lehetett az Iowai Egyetem Paleontológiai Gyűjteményének szakértői szerint.

A tinédzser egy kis szurdokban bukkant rá a fosszíliára, a nehéz csontdarabot az ölében cipelte el a házhoz – mondta Tiffany Adrain, a masztodonállkapcsot a múlt hét végén befogadó gyűjtemény vezetője. A farm tulajdonosai pontosan tudták, mit kell tenniük a különleges lelettel, ugyanis harminc évvel korábban már ők is találtak egy masztodonmaradványt a telken. Műanyag fóliába csavarták a csontot, hogy nedvesen tartsák, és értesítették az Iowai Egyetem szakértőit. A farmtulajdonosok egyébként nevük elhallgatását kérték, mert nem akarják, hogy telkük a kincskeresők zarándokhelyévé váljon.

link Forrás

A harminc évvel korábbi leletet először tévesen egy gyapjas mamutnak tulajdonították. Bár mindkét faj az ormányosok rendjébe (Proboscidea) tartozik, egymástól erősen eltérnek, és a mamutok közelebbi rokonai a mai elefántoknak. A tudomány állása szerint a masztodonok korábban alakultak ki, mint gyapjas rokonaik.

Adrain szerint a lelet különlegessége, hogy szinte érintetlen, és valamiképpen megőrizte a minőségét. Ha a napnak kitéve hevert volna, egészen biztosan kiszáradt és felmorzsolódott volna, ezáltal nem hajtott volna túl nagy hasznot a tudománynak. 

Iowa fővárosa, Des Moines környéke megfelelő élőhely volt több jégkorszakbeli faj,  így a masztodonok és a bölények számára is. De a környéken már találtak az elefánt méretű óriás lajhártól (Megatherium), kétméteres óriás hódtól (Castoroides) és rövidfejű medvétől (Arctodus) származó maradványokat is, ahogy tevék és lovak csontjait is. A helyi egyetemi gyűjteményben a környékről származó több millió éves leleteket is tárolnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás