A Pentagon szerint öt év múlva jön a lézer, ami parancsokat sugároz az emberi agyba

2019.08.01. · TECH

Futurisztikus tervvel állt elő a Joint Non-Lethal Weapons Directorate (JNLWP), az Egyesült Államok védelmi minisztériumának nem halálos fegyvereket fejlesztő intézete: lézerrel akar a távolba üzenni. A hadsereg azon kísérletezik, hogy egy plazmagolyót formáljon, majd egy lézersugárral eltalálva azt megfelelő frekvenciát állítson elő, ezzel pedig zavaró hangokat vagy beszédet közvetítsen a célpontnak. A fejlesztés ezen kívül mást is tud, de talán ez hangzik a leginkább sci-fi-be illőnek. 

A kellemetlen hangok közé tartozhat maga a beszéd is: a JNLWP azzal a mondattal kísérletezett a fegyver egy korai változatában, hogy „álljon meg, különben tüzet nyitunk”, ami nem sok jót ígér. A technológia előnye, hogy lehetővé teszi a katonák számára, hogy célzottan egy-egy személyhez juttassák el az üzeneteket, méghozzá távolról, így minimális veszély leselkedik az intézkedő személyre.

link Forrás

A Pentagon egy munkatársa közölte a Military Times nevű lappal, hogy idővel több száz mérföldes távolságból is képesek lesznek üzenni ezen a módon. A fegyver nem tud áthatolni a szilárd akadályokon, így például a falakon sem, így még szükséges egy ablak az alkalmazásához, öt éven belül viszont már drónokról és repülőkről is be akarják vetni. A lézert elsősorban kommunikációs eszköznek szánják, de ezen túl is látnak benne fantáziát (bár civil felhasználásra is kísérleteznek egy lézer-alapú walkie-talkieszerűséggel).

Villanógránátnak is jó, raádásul újrafelhasználható

Ha a szép szó nem használ, a lézerrel képesek zavaróan erős hangokat is kelteni – akár 155 decibeleseket is (a 85 decibelnél hangosabb zajok már halláskárosodást okozhatnak). Dave Law, a JNLWP vezető kutatója szerint a hatás körülbelül olyan, mint amikor hangrobbanás történik az ember közvetlen közelében – de, ahogy rámutat, repülőgép nélkül is működik. A hanghatás mellett a lézerrel természetesen el is tudják vakítani az áldozatot, illetve meg is égethetik – de olyan ravaszul, hogy csak fájdalmat okozzon, komoly égési sérülést ne. 

A JNLWP a korábbiakban is gyakran foglalkozott lézerfegyverek fejlesztésével. Ezek között akadt olyan, amellyel el tudták vakítani és meg tudták égetni az áldozatot, de ilyen komplex fegyvert még nem sikerült előállítaniuk (Kína állítólag nem szórakozott a kímélő lézerfegyverrel, és halálos sérülések okozására alkalmas, fél kilométeres hatótávú lézerfegyvert fejlesztett). Az Egyesült Államok sem állt meg a viszonylag ártalmatlan ordító-villogó lézernél: 130 millió dolláros szerződést kötött a Lockheed Martinnal egy lézeres rakétaelhárító rendszer fejlesztésére.

A mostani fejlesztéstől a kommunikáció mellett azt várják, hogy egy kényelmesebb, modernebb villanógránátként üzemelhet majd, méghozzá olyan távolságból, ameddig egy katona nem tudna eldobni – végeredményben ha az illető nem hallgat a parancsra, a hanghatás, a villanás meg az égetés csak működik, és ahogy Law is rámutatott, ez a villanógránáttal ellentétben még újra is használható.