Teljesen normális, ha valaki a karrierje közepén úgy érzi, vakvágányon az élete
Miközben a friss diplomás kezdő munkavállalók arról a szebb jövőről álmodoznak, amikor végre fel tudják majd mutatni az elfogadhatóbb munkát kínáló álláshirdetésekben többnyire megkövetelt minimum 2-3 év munkatapasztalatot, a szakmai eredményeket már felmutatni képes, a kutatások szerint a karrierjük közepe táján az igát húzó alkalmazottak többnyire elégedetlenebbek az életükkel, mint korábban. Ez ráadásul a legsikeresebbek jelentős részére is igaz. Ezért is döntenek úgy épp ilyenkor, a 40-es éveik közepén, 50-es éveik elején sokan, hogy életük hátralévő részében valami egészen mást szeretnének csinálni, mint amiben rutint és értékes munkatapasztalatot szereztek.
Az sem megy ma már ritkaságszámba, legalábbis nyugatabbra, hogy tapasztalt, jó körülmények között, kiemelkedőnek mondható fizetésért és egy ígéretes karrier reményében dolgozók vagy épp a karrierjük csúcsán lévők cserélik kalandra vagy épp misszióra a további karrierépítést. A trend olyan meghatározó, hogy már hasznos tanácsokat felvonultató internetes oldalakon buzdítják a kalandvágyó 40-es korosztályt az életmódváltásra.
Egy nemrégiben készült nagymintás, több százezer munkavállalót bevonó amerikai Gallup-felmérés szerint az összes munkavállalónak legfeljebb a fele, de a baby boomerek és az X-generáció tagjainak, vagyis nagyjából a mai 40 és 70 év közöttieknek mindössze a harmada érzi elhivatottnak magát a munkája iránt. Ötödüket pedig a legminimálisabb mértékben sem érdekli, amit a munkahelyén nap mint nap csinálni kénytelen. Mi állhat a karrier közepén jelentkező válság hátterében? Kinek és mit lenne érdemes tenni a középkorúak munkahelyi elégedettségének fokozása érdekében?
A rádiós hírszerkesztőből újság- és bestselleríróvá avanzsált Barbara Bradley Hagerty szerint – legalábbis az életükkel elégedetlen munkavállalóknak – az égvilágon semmit. A rossz érzésük leküzdése helyett a Koppenhágai Boldogságkutató Központ adataira hivatkozó Hagerty szerint inkább azon kell gondolkodniuk, hova és hogyan váltsanak. A dániai intézet 2600 munkavállalót érintő kutatása szerint a munkavállalók akkor a leginkább elégedettek, ha úgy érezhetik, hogy fontos cél érdekében dolgoznak. Ez ráadásul a munkavállalók elégedettségében kétszer olyan sokat nyomott a latban, mint a második helyen befutott tényező, vagyis ha az alkalmazott úgy érzi, hogy a főnöke kiemelkedően jól teljesít.
Hasonlóképpen a változást élteti egy mindennek elősegítésére létrehozott online oktató- és karriertanácsadó vállalkozás blogja is, ahol négy alapvető érvet is sorolnak a karrier közepén végrehajtott váltásra:
- A karrierváltás elősegíti a rugalmas hozzáállás megtartását;
- egy új karrier sikeresebb nyugdíjmegtakarítási lehetőségeket teremthet;
- a rugalmasság és az új tudás megszerzése elodázza az öregedést;
- a boldogság az általános jóllét alapvető feltétele.
A már befutottaknál még fontosabb a perspektíva
Az, hogy az embereknek, és köztük is leginkább a középkorúaknak értelmes célokra van szükségük, nem új találmány. Az egyik legtöbbször idézett fejlődéspszichológus, a németországi születésű, később az Egyesült Államokban alkotó Erik Erikson szerint az életút 7. (és egyben a leghosszabb) fejlődési szakaszában, 40 és 65 éves kor között az ember legfontosabb hajtóereje a siker, amit elsősorban az határoz meg, hogy sikerül-e nyomot hagyniuk a világban. Ilyenkor már, a korábbi, ugyancsak több mint két évtizedet átívelő életszakasszal ellentétben nem az egzisztenciális biztonság, és az utódokról való gondoskodás feltételeinek a megteremtése a cél. Mindezek, különösen a komolyabb karriert befutók esetében már megvannak, és lényegesen fontosabbá válik, hogy úgy az ember úgy érezhesse: van értelme tovább húzni az igát.
Miközben bármilyen korú alkalmazott érezheti magát boldogtalannak magát a munkahelyén, a középkorúak többnyire minden más csoportnál hajlamosabbak erre. Többnyire bezárva és megrekedve érzik magukat, a magasabban képzettek ráadásul inkább, mint azok, akik legfeljebb érettségivel kezdték a karrierjüket. A Gallup-kutatásokat végző Jim Harter szerint ez azzal állhat összefüggésben, hogy a magasan kvalifikáltaknak az elvárásaik is nagyobbak, így a valóság inkább gyomorszájon vághatja őket.
A Harvard Business Review filozófusprofesszor szerzője, Kieran Setiya szerint a karrier közben jelentkező válsághoz nagyban hozzájárulnak az életút során korábban meghozott döntések is. A filozófus azt az alapvetést emlegeti, hogy minden választás egyúttal azt is jelenti, hogy lemondunk valami másról. Miközben ennek súlya az emberek húszas éveiben még nem tűnik jelentősnek, később, a negyvenes években már előfordulhat, hogy mindaz csábítóbbnak tűnik, amit egy egykor még vonzó, időközben azonban rutinszerűvé, esetleg unalmassá és fojtogatóvá vált életút érdekében hátrahagytunk. Csakhogy közben arra többnyire már nincs elég idő, hogy abban is kipróbáljuk magunkat, amit az eredeti döntési helyzetben elengedtünk.
A mentális egészségre jó hatással vannak a kihívások
A karrierváltás egyébként a mentális egészséget is igen kedvezően befolyásolja, és persze az összes érintett csoportban. Paul Nussbaum amerikai neuropszichológus szerint a szakmai tapasztalat megszerzésével a legkomplexebb feladatok is rutinszerűvé válhatnak, ami fásulttá, kiégetté teheti az agyat. Mindez olyan hatással van a központi idegrendszerre, mint a krónikus stressz. Ez ellen leginkább az tud tenni, aki veszi a fáradtságot és új tudásra tesz szert, amit aztán – esetleg épp egy jól irányzott karrierváltással – hasznosítani is tud. Mindez még segít is megvédeni a központi idegrendszert: új idegi kapcsolatok alakulnak ki, illetve a hippokampusz – egyebek mellett a memóriatárolásért felelős – régiójában új sejtek képződnek. Ennek hosszú távú hatása is van: segíthet elodázni vagy akár meg is előzni az időskori feledékenységet, vagy a komolyabb elbutulást.
Nem árt azonban mérlegelni, hogy a karrierváltás nemcsak nem könnyű, de legtöbbször nem is olyan átütő, mint amilyenről az emberek álmodnak. A 40-es évekre a tanulási képességek jelentősen megkopnak. Az egyébként is szerényebb képességeket pedig tovább rontja, hogy az addig elsajátítottak még nehezítik is az új tudnivalók megtanulását.
Fásultság ide vagy oda, a karrierváltás nem fenékig tejfel, és nem is jön be mindenkinek. A sikersztorik mellett minden bizonnyal jó néhány példa gazdagítja azoknak a tapasztalatát, akik unalmassá és rutinszerűvé vált munkájukat maguk mögött hagyva mégsem tudtak más terepen sikereket elérni, így két szék közül a pad alá estek. Hagerty szerint erre az jelent leginkább biztosítékot, ha a változás jelentős, de nem túlságosan nagy. Magyarul: gyümölcsözőbb lehet a társszakmák, az eredeti tevékenységhez közelebb álló munkakörök közül válogatni.
A tapasztalt munkavállalókat nem érdemes cserben hagyniuk a cégeknek sem
Holly Slay, Susan Taylor és Ian Williamson amerikai kutatók szerint egyáltalán nem is biztos, hogy egyedül a munkavállalókat kellene, hogy terhelje a karrier alatti válságuk megoldásának a kérdése. Miközben a cégeknek többnyire hátrányos, ha a tapasztalt munkavállalóik faképnél hagyják őket, a középkorú, rutinos munkavállalók kegyeit a legkevesebb esetben keresik. Pedig az amerikai kutatók szerint elsősorban épp a munkaadóknak kellene arra törekedniük, hogy jól képzett, rutinos és munkavégzésre önállóan is képes alkalmazottaikat megtartsák. Ehhez például hasznos lehet ön- és munkaismereti tréningeket tartaniuk, telephelyen kívüli csapatépítésekre áldozniuk, valamint külön hangsúlyt fektetniük az egy-két évtizedes tapasztalattal rendelkező munkatársaik életpályamodelljének további szélesítésére.
Hasonló következtetésekre jutott a Harvard Business Review szakújságírója is, aki pontokba szedte mindazt, amit egy cég felsővezetése a középkorú, rutinos és nagy szaktudással bíró alkalmazottakért tehet:
- Érdemes támogatni és elősegíteni, hogy a tapasztalt munkavállalók értelmesnek érezzék a napi munkájukat;
- nem árt világos perspektívákat kínálni a további kiteljesedésre;
- nem elég a kezdők közül kiválogatni és középvezetői státuszig támogatni a legtehetségesebbeket, később is érdemes meglátni, kik lehetnek a leginkább rátermettek a felsővezetői posztokra.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: