Természetesebb lakóhelyekkel meg lehetne menteni a méheket a tömeges pusztulástól
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A nikotinoid tartalmú növényvédőszerek mellett a méhkaptárok szerencsétlen konstrukciója is hozzájárulhat a tömeges méhpusztuláshoz Derek Mitchell,a Leedsi Egyetem mérnöke szerint. Mint a Conversation című online magazinban a kutató összefoglalta, az amerikai méhpusztulás legfőbb okozója, az ázsiai méhatka (Varroa Destructor) azért is tud olyan hatékonyan terjedni a méhpopulációkban, mert a mézelő méhek kaptárai ideális környezetet biztosítanak a számára.
A mesterséges kaptároknak például, szemben a méhek természetes lakhelyéül szolgáló faodúkkal, túlságosan nagy a hővesztése. A problémát fokozza, hogy az ember kreálta kaptárakban a páratartalom is jóval alacsonyabb annál, mint amire a méheknek ideális esetben szükségük lenne. Ilyen körülmények között pedig a méhatka jóval nagyobb ütemben és mértékben képes elszaporodni.
Ha a méheket a természetes lakóhelyeiken, a faodúkban megszokott páradúsabb és melegebb környezetben tartanák, a gazdáknak jóval kevesebb kártevővel kellene számolniuk – állítja Mitchell. A környezetmérnök szerint a méh és az általa választott odú afféle rendszert alkot. Ennek megbomlása, épp úgy, mint az emberi szervezet egyensúlyi állapota, a homeosztázis felborulása, betegséghez vezet.
Nemcsak a lakhatás, a táplálkozás reformja is segíthet
Az ázsiai méhatka által terjesztett kór a méhek vírusfertőzése, amelyet a deformáltszárny-vírus okoz. A beteg rovarok szárnya elcsökevényesedik, így a méhek nem, vagy nem elég hatékonyan repülnek. Utóbbi esetben pedig a beporzott növényeket, azokkal pedig méhtársaikat is továbbfertőzik. Az ázsiai méhatka nemcsak az amerikai, hanem az európai méhpopulációt, és ezáltal az európai méhészeket is fenyegeti.
Az organikus építészet méhekre való kiterjesztése mellett másféle természetes gyógymód is létezhet a méhatkák ellen. Mint arról korábban a Qubiten hírt adtunk, a témában nemrégiben a Nature-ben cikkező kutatócsoport azt vette észre, hogy a háziméhek előszeretettel látogatnak bizonyos fajta gombákat. A gombakedvelő populációban pedig kevésbé terjedt a deformáltszárny-kór. Kisült, hogy a méhek nemcsak lakmározni járnak a gombákra, hanem gyógyszerként szedik azt. Az óriáslakkostapló-kezelés ráadásul nemcsak egyféle vírus ellen bizonyult hatékonynak.
Korábbi cikkeink a témában:
Gomba lehet az ellenszer a méheket megbénító rettegett Varroa destructorra
Az ázsiai méhatka nevű parazita terjeszti a deformáltszárny-vírust. A betegség a méhek szárnyainak elcsökevényesedéséhez vezet, de gyakran bénulást is okoz. A kutatók most egy gombával akarják felvenni a harcot ellene.
A méhpusztulás tartóssá vált Európában, és erről legkevésbé a természet tehet, leginkább az ember
Az Európában és Észak-Afrikában tapasztalt tömeges méhpusztulás alig pár százalékát okozta időjárási anomália, illetve az emiatt bekövetkezett természeti katasztrófa. A veszteségek java az emberi tevékenységgel hozható összefüggésbe, derítette ki egy átfogó kutatás.
Túl hatékonyak a növényvédő szerek, hullanak a méhek, mint a legyek
Egy frissen megjelent amerikai kutatás szerint a neonikotinoidok használata óta 48-szor erősebb mérgeket alkalmaznak, mint előttük, egyesek már a beporzó rovarok kipusztulását jósolják. Az Európai Unió tavaly betiltotta a szerek szabadföldi használatát, a kutatók most az Egyesült Államok törvényhozásától is ezt követelik.