Vérengzés a Csengery utcában, ahogy a történész látja

Pető Andrea idén megjelent kötetében, a Jaffa Kiadónál megjelent Láthatatlan elkövetők: Nők a magyarországi nyilasmozgalomban című könyvben a szerző feltáró történészi minőségében tárgyalja a nyilas hatalomátvétel estéjén történt Csengery utcai tragikus mészárlást, amikor tizenkilenc zsidó lakost öltek meg egy polgári házban. A szörnyű vérengzés emlékének részleteit elsősorban az egyik feltételezett elkövető, Dely Piroska másfél évvel későbbi népbírósági kivégzése, és az egyik náci táborból visszatérő lakó és állítólagos szemtanú, Lichter Andor igazságkeresése adja. Dely Piroska volt az a kétgyerekes, elvált nő, aki a későbbi bírósági ítélet szerint a Csengery utca 64-ben vérengzést rendező fegyveres csapatot vezette. 

Az eset rejtélyessége azonban pont a két főszereplő személyében és szerepében teljesedik ki, hiszen Lichter Andor nem volt jelen a házban 1944. október 15-én,  éppen kórházban feküdt vérhast mímelve. Dely Piroska jelenléte a Csengery utcában és általában nyilaskeresztes (vezetői) párttagsága a mai napig nem bizonyos. Mindemellett az eset állami szintű nyilaspárti szervezettsége is kérdőjeles marad, miután a vérengzést követően nyomozók szálltak ki és kezdték el kivizsgálni a történteket a Csengery utcában. 

Forrás: Jaffa Kiadó

„Én arra se emlékszem, hogy nő lett volna köztük, a nyilasok között. [...] Azt tudom, hogy német-nyilas vegyes társaság ugrált le a kocsiról, és jött be a házba. [...] Emlékszem a karszalagra.”

„Ott az történt, amit a nyilas nő akart… akit ő akart meghalt, akit ő azt elcipelték, és ha úgy akarta annak semmi baja nem lett.”

Ezért Pető Andrea tüzetesen megvizsgálja Dely Piroska személyét életrajzán, a népbírósági vádiratok, és tanúvallomásokon keresztül, aminek során megérthetjük többek között azt is, hogy a történetírás során a nők sosem politikai aktorokként jelennek meg, hanem a herstory fordulat után vagy áldozatként (mintegy a nemzet szimbólumaként), vagy ördögi elkövetőként.

„Nem nő volt, hanem emberi bőrbe bujtatott gyilkos fenevad, lelketlen némber, német és nyilas gyilkosokat odaadóan kiszolgáló közönséges és minden emberi érzést nélkülöző bűnöző.”

Lichter személyét mint az egész Dely-ügy katalizátorát és a Csengery utcai közösség emlékezetvállalkozóját szintén részeletesen elemzi Pető a bosszú, a megbocsátás, a feledés, az emlékezés fogalomelméleti és filozófiai megközelítéséből.

Az Elmondani az elmondhatatlan után Pető újabb munkája a rejtélyességéből kiindulva egy másik érzékszerv központba helyezésével érezteti a történelmi tudás végtelen emberi természetét, és kíséreli meg láthatóvá tenni az eddig láthatatlant. A Csengery utcai mészárlás majd a nyilasmozgalom női elkövetőinek tárgyalása közben a szerző a történelmi láthatatlanság ontológiáját boncolgatja. Így nem véletlen, hogy a látást már a könyv felütésénél a középpontba helyezi: az 1944-es Csengery utcai mészárlás elbeszélése erősen vizuális jelenetek leírásával kezdődik. Ráadásul ezek a jelenetek magukban hordják a láthatatlanság erejét is, hiszen a látottak érthetően a nézőpont kérdését képezik: a pesti bérházban megtörtént „intim gyilkosságokat” vagy csak a lépcső alól, egy első emeleti szoba-konyhából vagy egy kulcslyukon keresztül láthatjuk. Az összes jelenlévő szemszög nem tud egyesülni, csupán egyetlen kép az eseményekről nem létezhet. 

Így aztán felmerül a filozófiai kérdés: mi is az igazság, mi történt a Csengery utca 64. szám alatt 1944 október 15-én? Míg ez önmagában nem feltétlenül tűnik különösebben összetett valóságkeresésnek, az igazság egyediségének túlértékelése mégis kibontakozik Pető könyvében, amikor megértjük, hogy nem kizárólag az az igazság mátrixa, amit minden ember saját szemszöge alapján annak vél. Hozzátartozik a jelenkor interpretációja is, miután ezek a szemszögek elindultak az emlékezet évtizedes útján. Kevés történelemkönyv tűzi ki céljául, hogy az események leírása mellett megkérdőjelezze egyáltalán a leírás lehetőségét, vagy, ahogy Pető teszi könyvében, az elkövetők láthatatlanságát. Egy statikus igazságkép felállítása helyett a szerző végül úgy mutatja be a történteket, hogy megvilágítja a különböző térben és időben megnyilvánuló szereplőket (szobába zárva, szekrényben rettegve, pincében hallgatózva) és különböző idősíkokban elemzi őket. Majd stilárisan is óvatosan bánik az igazsággal, hiszen a kérdéseket, amelyek a Csengery utcai esetet övezik, meghagyja kérdések formájában.

Az események láthatóságán túl Pető hangsúlyt fektet az emlékezet különös természetére, amely kevésbé személyes, inkább intézményesült a túlélők és az elkövetők esetében is. Az emlékezetet befolyásoló tényezők pedig időben és térben mérhetők leginkább, egy adott társadalom és kor politikai hálójától függően. A Csengery utcai emlékek mai láthatatlanságának többrétű és komplex kortörténeti okai vannak, hiszen ahogy ma már szinte klisének hat, hogy a Rákosi- és Kádár-rendszerben a korabeli narratíva és a történelmi emlékezetet a politika alakította, ugyanúgy a rendszerváltás utáni hidegháborús emlékezetpolitikai stratégiák (vagy akár a jelenkori próbálkozások) is hatással vannak tudásunkra. Ez alapján a Csengery utcai mészárlás emlékezetének bonyolult útját kíséreltem megrajzolni Pető könyvének holisztikus kutatása alapján.

Illusztráció: Szabó Alexandra - Tóth Róbert Jónás / Qubit

A kiindulópontot azok a Csengery utca 64-ben történt gyilkosságok jelentik, amelyek legfőbb tulajdonsága az érzékelés és a látószögek különbözősége, és ennek okán lehet egyáltalán kérdőjeles az elkövetők és az áldozatok pontos azonossága. (Ehhez a kaotikus látásmódhoz talán a Nagyi projekt című dokumentumfilm körfolyóson történő állövöldözéses jelenete hasonlítható). Az emlékezet következő állomását a népbíróságok jelentik (Pető egy másik kutatásának és könyvének tárgya), és ez mintegy kohéziós erővel bír a két következő állomásra: a gangra és az újságokra. A népbíróság intézményének legfőbb szerepe nemcsak abban nyilvánul meg, hogy 1945-től a „működése a társadalmi fájdalom gyógyításának eszköze volt, a szükséges gyászmunka intézményesítése”, hanem mai tudásunk és nyelvhasználatunk szűrőjén keresztül érzékelhető ritualizált nyelvezete, amely akkoriban befolyásolta a nép gondolkodását és így az emlékezetét is. Ez a gangon és az újságokban/rádióban elhangzottakkal kölcsönhatásban valamelyest módosította az áldozatok, és a tettesek narratíváját, látószögét és emlékezetét, legfőképpen Dely Piroska alakjának felerősítésében. Ezt követően jelenik meg az úgynevezett néma idő, ami alatt a Magyar Népköztársaság kormányainak tudatos emlékezetpolitikai tabusítását és egyéb stratégiai folyamatait kell érteni. Ezekből születhetett meg a tárgyiasult emlékezet egy példája: az emléktábla a gangon (házon belül!). Végül a rendszerváltást követően az áldozatok és tettesek emlékezetére még hatott a hidegháborús emlékezetpolitika, és azóta a generációs különbségek világnézete is módosult emlékezetet szült – ezeket a rétegeket Pető történészi tudatossággal dolgozza fel, miközben kizoomolva bemutatja az ide vonatkozó ideológiai harcokat is. Végeredményben ez a kavalkád alakítja ki ma nemzetünk emlékezetdinamikáját, és ezáltal jöhet létre az a konklúzió, hogy „a Csengery utcai mészárlás a bűntudat nélküli bűn egyik példája”.

Pető Andrea könyve nem egyszeri meglátásra bír, vagy a láthatatlanság totális kiküszöbölésére, hanem egy több dimenziós látás képességére, végeredményben a történészi munka esszenciájára. Mindemellett a Láthatatlan elkövetők mostantól a magyar holokauszttörténelem fontos darabját is képezi, mert megkérdőjelezi a Soá eseményeinek tipikusságát, és míg először Pető atipikusnak kereszteli témáját, rámutat, hogy a holokauszt áldozatait nem csak gázkamrákban végezték ki. Fontos elengedni azokat a jelzőket és gondolati egyszerűsítéseket, amelyek homogénné képesek tenni a holokausztot, hiszen Magyarországon ugyanúgy üldözték és meggyilkolták a zsidókat s romákat, mint Auschwitzban. Többek között ennek ismertetése céljából hozta létre Patrick Desbois atya a Golyókkal elkövetett holokauszt, a francia Yahad - In Unum kutatóközpontot, hogy feltérképezze a tömeges kivégzéseket Európa különböző pontjain (eddig leginkább Kelet-Európában, a legnyugatibb pont Kleczew Lengyelországban és Nyitranémeti a mai Szlovákiában).

Pető Andrea egy újabb olyan művet adott kezünkbe mellyel nemcsak egy bizonyos történelmi korról kaphatunk élesebb képet, hanem a mára kialakult emlékezetdinamikánkat is megérthetjük, illetve kialakíthatunk egy gondolati alapot, hogy szembesülhessünk helyi történelmünkkel egy jobb jövő reményében.

A szerző a CEU Zsidó Tanulmányok szakán végzett történész és irodalomtörténész, fő kutatási területe a modern zsidó és holokauszt (túlélő) történelem. Az Oxfordi Egyetem doktoranduszjelöltje, jelenleg New Yorkban kutat.