200 ezer banki alkalmazott állását veszik el a robotok Amerikában

2019.10.02. · TECH

A következő évtizedben 200 ezer banki alkalmazottat bocsáthatnak el Amerikában azért, mert a munkájukat a inkább robotokkal végeztetik majd el – áll a Wells Fargo bank friss jelentésében. Az Egyesült Államok bankjai minden más ágazatnál többet, 150 milliárd dollárt költenek éves szinten arra, hogy költségcsökkentő technológiai megoldásokat találjanak, márpedig kiadásaik felét az alkalmazottaik bérköltsége jelenti. 

A jelentés szerint a jövőbeni változások leginkább a háttérmunkát végző irodai alkalmazottakat és a telefonos ügyfélszolgálatoknál dolgozókat érinthetik a leginkább: számuk a mostani harmadára is csökkenhet egy évtizeden belül. Az értékesítéssel foglalkozóknak, a pénzügyi tanácsadóknak és az IT-fejlesztőknek nemigen kell a robotoktól tartaniuk.

Veszélyben az ügyfélszolgálatosok is

A McKinsey tanácsadó cég idén májusban az ügyfélszolgálati munkatársak jövőjét sem látta ilyen fényesnek. Előrejelzései szerint a mesterséges intelligenciával bíró robotok miatt a hagyományosan a banki szektor legfontosabb szakembereinek tekintett munkaerő harmadának is új állás után kellhet majd néznie. A világ egyik vezető befektetési bankja, a Goldman Sachs egyik vezető fejlesztője ugyancsak nemrégiben árulta el, hogy cégénél hamarosan az összes brókernek programoznia is kell majd tudni ahhoz, hogy a vállalat megőrizze vezető pozícióját.

Miközben a robotoktól való egzisztenciális félelem már-már 21. század eleji trendnek tűnhet, John Hawksworth, a PricewaterhouseCoopers vezető elemzője tavaly azt állította, hogy Nagy-Britanniában a robotizációs folyamat eredményeképpen ugyan hétmillió munkahely szűnik meg, cserébe viszont 7 200 000 új keletkezik majd. Hawksworth ráadásul azt is prognosztizálta, hogy a robotizáció hatására csökkennek majd az árak, növekednek a reálbérek, így az emberek többet is költenek majd – vagyis ugyanaz történik majd, mint amit az emberiség már a gőzgép feltalálásakor megtapasztalt. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás