Egymillió dolláros díjat nyert egy magyar mérnökcsapat Los Angelesben
Második helyezést ért el október végén egy magyar csapat Los Angelesben a 2019-es Mobile World Congressen, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó rangos amerikai verseny döntőjén. A helyezés egymillió dollárt hozott Horváth Péter, Maróti Miklós, Szilvási Sándor és Völgyesi Péter MarmotE nevű csapatának.
A Spectrum Collaboration Challenge (SC2) nevű versenyt a DARPA, az amerikai védelmi minisztérium kutatási részlege szervezte, a megmérettetés tétje az volt, hogy mesterséges intelligencia bevetésével sikerüljön kiaknázni a teljes rádiófrekvenciás spektrumot, pontosabban „a versenyben mesterséges intelligencia felhasználásával, illetve megfelelő jelfeldolgozással kellett minél hatékonyabban megosztani a rádióspektrumot” – ahogy Maróti fogalmazott.
A verseny első helyezettje, a Floridai Egyetemhez kötődő GatorWings csupán egyetlen ponttal előzte meg a magyar pályázókat, így ők vihették el a kétmillió dolláros fődíjat.
A döntő a Los Angeles-i konferencián zajlott, ahol a tíz versengő csapat a mesterséges intelligenciával feltuningolt rádióival lépett fel. A döntőn több körben szimuláltak olyan akadályokkal tarkított rádiós helyzeteket, amelyek a való világban is előfordulnak. Minden kör végén a két leggyengébb csapat között páros küzdelemben dőlt el, hogy ki versenyezhet tovább, így szűkült öt csapatra a mezőny. Ez után következett a hatodik kör, ahol eldőlt a végső sorrend.
A MarmotE csapat vezető mérnöke Maróti Miklós, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa, Völgyesi, a tennessee-i Nashville-ben működő Vanderbilt Egyetem kutatója pedig a csapat adminisztratív vezetője. A Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozik Horváth Péter RF mérnök és digitális kommunikációs szakértő, aki erős elméleti hátteret adott a MarmotE kifejlesztéséhez. Szilvási Sándor FPGA-mérnök, az atlantai Bastille Enterprises munkatára erős adatvizualizációs készségeit is latba vetette a projekt sikeréért. A DARPA beszámolója szerint mindannyian a Vanderbilt Egyetem kötelékében dolgoznak vagy dolgoztak korábban.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: