Kortárs művészek ébresztik fel Csipkerózsika-álmából Selmecbányát, az egykor virágzó magyar várost

Csodálatos, sokak által ismeretlen gyöngyszem fekszik Budapesttől alig 150 kilométerre, a szlovák határon túl, a Selmeci-hegység völgykatlanában. A 18. század végén még 23 ezer, mára mindössze 10 ezer lakosú Selmecbánya (mai szlovák nevén Banská Štiavnica, németül Schemnitz) a 20. század elejére fokozatosan elveszítette ugyan jelentőségét, de építészeti és kultúrtörténeti kincsei kitűnő állapotban megmaradtak. Az egykor virágzó bányászvárost az orosz és kínai ingatlanbefektetők mellett a fantasztikus történelmi és természeti környezet miatt az elmúlt években a kortárs művészek is kiszemelték maguknak.

Selmecbánya a középkori magyar királyság egyik legfontosabb bányászvárosa volt, ami a nagy földrajzi felfedezések koráig arany- és ezüsttelérei miatt szinte egész Közép-Kelet Európa, illetve a magyar királyság első számú bányászati központjának számított. A nemesfém kitermelésből származó roppant mértékű jövedelem folyamatosan gazdagította az építészetet és a kultúrát a városban, amely a 15. és a 18. század között élte virágkorát.

Vegyes lakosságú, etnikailag sokszínű, nyitott világ volt a korabeli Selmecbánya, ahol magyar, zsidó, német, szlovák hagyomány keveredett és élt egymás mellett. Mária Terézia 1770-ben itt alapította meg a világ első bányászati akadémiáját. A város gazdasági dominanciáját a 19. századtól már nem tudta megőrizni; a bányászati tevékenység háttérbe szorult, de az Erdészeti és Bányászati Akadémia képzése továbbra is fontos helyet biztosított Selmecbányának az európai kultúrvárosok között. Az első világháborút követő területrendezés során a város Csehszlovákiához került, így a zavaros időkben a teljes képzést, az eszközöket és a berendezéseket is Magyarországra, Sopronba költöztették, ahonnan aztán az 1950-es évek végén a kohó- és bányamérnöki képzés Miskolcra költözött.

A tárnák miatt nem mertek építkezni, ez lett Selmecbánya szerencséje

A városban a második világháború után újabb tárnákat nyitottak meg, aminek következtében a város élete kezdett újra fellendülni. A középkori városmaghoz ugyanakkor nem nyúltak: mivel a város alatt elterülő tárnarendszer beomlásától tartottak, az új épületeket szerencsére nem a klasszikus városi szövetbe, a régi épületek helyére tervezték, hanem a város peremére. Ennek köszönhető, hogy a klasszikus városszövet szinte érintetlen tudott maradni: a politikai gesztus, illetve pénzhiány, ami miatt nem nyúltak hozzá, és nem rombolták le, azt eredményezte, hogy a város középkori része Csipkerózsika-álomba szenderült.

Selmecbányát a rendszerváltás környékén kezdték újra felfedezni, és a városközpontot, illetve az ipari műemlékeket az UNESCO 1993-ban a világörökség részévé nyilvánította. A középkori városmag épülethomlokzatainak felújításával egyfajta színházi díszletté varázsolódott a város, amit tovább erősít a hely földrajzi fekvése. A Selmeci-hegység vulkanikus aktivitás által formált tömbjei, gazdag természetrajza, a völgykatlan meredeken, teraszosan egymás fölé épülő, vertikális városszerkezete magával ragadó összképet eredményezett. Egymástól karnyújtásnyi közelségben sorakoznak a reneszánsz kőfaragók remekmű kapuzatai, az M S mester szárnyas oltárának helyet biztosító, 1488 és 1491 között, tehát még Amerika felfedezése előtt épült Szent Katalin gótikus templom és a bányamérnökök kreatív problémamegoldásának eredményeként létrejövő megszámlálhatatlan tó - ezek teremtik meg azt az összhangzatot, ami ma a városra jellemző.

Ebben a különleges környezetben működik a Banská St a nica Contemporary nevű művészeti intézmény, a kulturális jelenlét egy speciális megvalósulási formája, a szlovák Zuzana Bodnárová művészettörténész és Svätopluk Mikyta képzőművész programja. Bodnárováék, akik korábban Prágában éltek, 2003-ban ismét Szlovákiában kötöttek ki: egy vidéki nyaralót vásároltak 5 kilométerre Selmecbányától, egy Ilija nevű faluban, ahol a zömében külföldi képzőművész barátaikat látták vendégül az éve azon időszakaiban, amikor ők nem használták az épületet.

Vasúti pályaudvarból művészeti központ

Maga a program egy alulról szerveződő, alternatívát és lehetőséget kereső, mára komoly nemzetközi kapcsolatrendszerrel működő non-profit művészeti intézmény. Helyszíne kezdetben a pár családi nyaralója volt, majd innen nőtte ki magát, és így lett 2009-től a városi vonatpályaudvar a helyi művészeti központ, ahol a menetjegyek árusítása ellenében a pályaudvar várótermét műteremként, koncertek és egyéb események a melléképületeket pedig szálláshelyként és a programok lebonyolítására tudták használni. Fontos és szimbolikus a helyválasztás: a létező szocializmus időszaka alatt ez az állomás bonyolította az ingázók mindennapi életét, ide érkeztek és innen indultak a helyi gyárakban, bányában dolgozók. Egy ilyen típusú hely birtokba vétele és művészi nyersanyagként történő kezelése a múltfeldolgozás és a változó viszonyok finom elemzésének centruma. Abban a közegben, amit ma Selmecbánya felújított és dzsentrifikált része alkot, a művészeti térként használatba vett, de eredeti funkcióját is megőrző pályaudvar egyfajta ellenpontot képez, és valóságközelibb állapotot mutat.

A kelet-közép-európai régió művészei közül lengyelektől magyarokig sokan megfordultak itt, hosszabb-rövidebb aktív munkával töltve az időt a városban. A Banská St a nica Contemporary 2018-tól egy a történeti városmaghoz közeli, az 1970-es években épült iskolaépület üresen álló harmadik emeletét kezdte el használni jelképes összeg fejében, ami nagyban emlékeztet a profi rezidens helyek struktúrájára és működésére. A tantermek egy része műteremként, a többi irodaként, illetve lakószobaként működik. Van néhány állandó műterem, ahol például a svájci Nico Krebs és a szlovák Lucia Tkáčová is dolgozik. A rezidens hely mostanra kiegészült egy PARTER BSC nevű utcafronti kiállítóhellyel is, továbbá az Edition program keretében olyan grafikai lapokat árusítanak, amelyet a művészek egyhetes ott tartózkodásuk során készítenek, így a program önálló profitszerzésre is módot biztosít. A csoport ezen túl aktív könyvkiadói tevékenységet is folytat: számos művészkönyv létrejöttében vett részt, többek között Puklus Péter Handbook to the stars című művészkönyvét is a Štokovec Publishing House jegyzi. A kiterjedt kapcsolati hálónak köszönhetően Csehország, Szlovákia és Svájc művészeti egyetemeiről jönnek hallgatók, akik különböző kollaboratív workshopokban vesznek részt.

Turisták a saját városukban

A szigorú koncepció mellett konzekvensen alakított program és az arra irányuló érdeklődés némileg szigetszerűen működik a jómódú, feltörekvő pozsonyi pihenni vágyó közeg ízléséhez képest. De hogyan lehet vajon megőrizni egy város erejét, frissességét a kritikus tömeg megváltozásával? Milyen lehetőségei vannak egy alulról szerveződő rendszernek arra, hogy minőségi alternatív kultúrát teremtsen?

A Selmecbányán lezajlott urbanisztikai folyamat során a belvárosi klasszikus városmag kiürült, lepusztult, az aktív helyi lakosság a város peremén álló lakótelepi épületekbe költözött. A dzsentrifikációval a közelmúltban a történeti városmag került az érdeklődés középpontjába, ezeket a belvárosi épületeket kezdték a befektetők felvásárolni és felújítani. Ez a folyamat azonban furcsa kettősséget eredményezett: a kultúra terei a belvárosban vannak, folyamatosan bővülnek, távol a helyi közösség tagjaitól, akik részben így válnak turistákká saját városukban.

A Banksá St a nica Contemporary több olyan részvételen alapuló művészeti projektet karol fel, amelyek ezt a törésvonalat próbálják áthidalni a helyi lakosság bevonásával dolgozó művészekkel. Jó példa erre Jakub Straka idén októberi projektje, amikor a művész egy helyi újságban feladott hirdetés nyomán kezdett el együtt dolgozni olyan selmecbányai nőkkel, akik tudnak kötni, és a folyamatos együttműködés, beszélgetés végére egy közös gyapjúruha-kollekciót hoztak létre; vagy Wikus de Wet kollaboratív munkája: a johannesburgi fotós 2019 nyarán a város peremén élő a szegregált roma közösséggel dolgozott együtt egy fotómunkán.

A távoli és közeli múlt közötti viszony feldolgozásának érdekes momentuma volt a városi Jozef Kollár Galériában idén októberben és novemberben látható kiállítás, a Time solidifies at its core – Čas tuhne uprostred. Lucia Tkáčová és Németh Ilona a városi galéria tereit tisztította meg úgy, hogy a galéria térből kiemelt elemekből hozott létre új installációkat.

Az az állapot, amit ma Selmecbánya és környéke mutat, kifejezetten kreatív, inspiráló környezetet jelent, tele lehetőséggel. A reneszánsz és barokk épületeknek csak egy részét újították fel, a távoli és közeli bányászati múlt pedig élő valóság: a városban lépten-nyomon ipari műemlékekkel és a bányászati munka természetformáló jellegével találkozunk. Mindez a vulkanikus működést eredményeként kialakult drámai, romantikus természeti környezetben, erdők között, amelyek hajdanvolt mítoszokat suttognak.

A szerző képzőművész, tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense. Alkotói gyakorlatában az esztétikain keresztül próbálja megérteni és kritika alá vonni a hatalmi rendszereket, azaz a biopolitikát, a tudástermelést és a társadalmi valóságok geopolitikai alapjait.