Ma 310 éve született La Mettrie, a materialista botrányhős, akit a fél világból kiutáltak

Kevés filozófust utálhattak annyira a kortársai, mint a 18. század elején született francia Julien Offray de La Mettrie-t, még úgy is, ha a mezőnyben egyébként is gyakoriak voltak az excentrikus alakok. Az eredetinek orvosnak készülő szerző a csatatéren ábrándult ki végleg a lélek koncepciójából, ennek pedig ismételten hangot is adott, ennek következtében egészen Poroszországig kellett menekülnie, ahol II. Frigyes köreiben helyezkedett el – de még az ottani szabadgondolkodók közül is sokan kinézték a társaságból.

La Mettrie harcos materialista volt, ehhez pedig Descartes-hoz hasonlóan egy sorsfordító élményre volt szüksége, nála ez egy komoly lázzal járó betegség volt (Descartes esetében pedig egy álom). Nem véletlen a párhuzam a karteziánus filozófiával: La Mettrie meg volt róla győződve, hogy Descartes titokban nem dualista, hanem materialista volt, csak épp az egyháztól való félelmében nem merte kimondani, így ez a feladat rá, La Mettrie-re maradt. Ezzel a filozófus karteziánus hagyományokat követő kortársai sem értettek egyet, de a mai filozófiatörténészek legtöbbje is elutasítja ezt az álláspontot (annak ellenére, hogy a dualizmus lehetőségéről a mai napig zajlanak viták, sőt, van, aki legalábbis erőteljesebb materializmussal gyanúsítja meg Descartes-ot, mint amennyiről maga a szerző beszámol). Erre lehet mondani, hogy gondolta a fene, La Mettrie viszont nem nagyon hagy kétséget afelől, hogy ő pontosan mire gondolt: jól látható élvezettel csúfolja ki azokat, akik nem értenek vele egyet. Ezzel meg is járta: amint megjelentetett valamit, csakhamar szednie is kellett a sátorfáját.

Állatgép, embergép

La Mettrie a klasszikus francia felvilágosodás gondolkodói körében sem volt túl népszerű, bár a maga módján teljesen következetesen építette tovább Descartes állat-gépezetekről szóló elméletét, és terjesztette ki az emberre mint mechanikus létezőre. A karteziánus álláspont szerint az állatok nem rendelkeznek lélekkel, mert nem képesek arra a fajta gondolkodásra, amelyre az ember viszont igen: a lélek maga az elme, így a „gondolkodom, tehát vagyok” tétel értelmében az állat tulajdonképpen nincs is. Illetve van: létezik, ahogy egy kő vagy egy fa is, de érzelmekre és gondolatokra nem képes. Erre a lépésre Descartes-nak a dualizmus megalapozása miatt volt szüksége: elvetette a skolasztikus elképzelést, amely állati és növényi lelket is megkülönböztet, és arra jutott, hogy lelke, vagyis gondolkodási képessége kizárólag az embernek van, és minden, amit egy állat tesz, mechanisztikus módon magyarázható. 

Pierre-Guillaume-Alexandre Beljambe metszete a szerzőrőlFotó: Wellcome Library, London

Ez már önmagában is enyhe felháborodást keltett, de a szerző első filozófiai tárgyú munkája, az 1745-ös Tanulmány a lélekről (L’Histoire naturelle de l’âme) talán még nem lett volna elég a közutálathoz.  Így La Mettrie gyorsan írt még egy szatirikus támadást a korabeli orvosok ellen, akik így szintén szembefordultak vele. Miután első könyve a máglyán végezte, a filozófus Hollandiába menekült, ahol időt szakított legismertebb műve, az Embergép (L'homme machine) megírására. A mű még az engedékeny hollandok számára is soknak bizonyult, úgyhogy La Mettrie-nek ismét menekülnie kellett, ezúttal Poroszországba.

La Mettrie természetesnek találja a materializmust. Ahogy az Embergépben írja, ez a gondolati iskola jóval komolyabb múltra tekint vissza, mint a metafizika. Abban, hogy a láz elhomályosítja az ítéletünket és hallucinációkat idéz elő, annak a bizonyítékát látta, hogy az úgynevezett lélek minden rezdülése testi okokra vezethető vissza, és a test, bár rendkívül komplex műszer, tulajdonképpen nem más, mint egy gép. Szerinte Descartes és társai teljesen feleslegesen tételeztek fel két különböző szubsztanciát, amikor egy is elegendő a test működésének magyarázatához („mintha legalábbis látták és pontosan megszámolták volna őket”). 

Az Embergép címlapjaFotó: Image courtesy History of Scienc

Orvosi kérdések, teológiai kérdések

Bár a kortársak számára La Mettrie nézetei botrányosnak tűnhettek, ő leginkább azzal vágott vissza nekik, hogy amennyiben ő orvosi kérdésekről beszél, a test működése pedig kétségtelenül az, helytelen teológiai érvekkel kötekedni vele. Ennek ellenére valóban orvosi témájú értekezést csak keveset írt, talán épp azért, mert ott nem volt akkora esélye konfrontálódni a közvéleménnyel, az Embergép után pedig még több, szándékosan polgárpukkasztó könyvet is megjelentetett, akkor már biztonságos pozícióból, II. Frigyes oldaláról. Ezek közé tartozott az Ember mint növény, az Élvezet, illetve az Élvezés művészete. Ez utóbbi a szerző epikureus törekvéseit foglalta össze, bár kritikusai szerint maga La Mettrie olyan messze esett az epikureánusok visszafogottságától és aszketikus életvitelétől, mint Makó Jeruzsálemtől. Részben ennek a könyvének köszönhette azt is, hogy miután fiatalon, mindössze 41 évesen elhunyt, a későbbiekben azt terjesztették róla, hogy halálra zabálta magát, miután azzal dicsekedett, hogy az ő kiváló emésztése bármivel megbirkózik. Ez ugyan nem jött be, de tény, hogy a halálát ételmérgezés okozta. Valószínűleg a szarvasgombás pástétommal volt valami hiba, ami egészségügyi és a marketingszempontból sem volt túl szerencsés La Mettrie számára. 

La Mettrie filozófiájában nem a materializmusa háborította fel a kortársait, hiszen  materialista volt már előtte is (Hobbes például materialistaként még a szabad akarat létét is vitatta). Korai műveiben, majd az Embergépben egészen egyértelműen egy radikálisan új világképet dolgozott ki, igaz, pont ebben az esetben a komplex kidolgozás elmaradt, a szöveg csapongó, és egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy belecsípjen vagy belerúgjon a metafizikusokba. A teremtmény és a teremtő viszonya helyett La Mettrie-nél egy önfenntartó, saját magától fejlődő materialisztikus rendszerről van szó, amelynek a tanulmányozása a szerző szerint az ember egyik legfőbb kötelessége, ezt megtiltani pedig vallásos indokokkal nem is lehetne. Hiszen milyen teremtő lenne az, akinek az ember nem tanulmányozhatja a művét? La Mettrie érvelése szerint tulajdonképpen nagyon jámbor cselekedet a test tanulmányozása után arra jutni, hogy nincs Isten, hiszen ha ez a következtetés adódik a vizsgálódásokból, akkor ez vagy igaz, vagy pedig Isten egy olyan művet hozott létre, amellyel hazudik az embereknek. 

A bűntudat nevű betegség

Chris Nunn pszichiáter, a De La Mettrie's Ghost (La Mettrie szelleme) című könyv szerzője szerint ez a mechanisztikus fordulat alapvető fontosságú volt, és meg is határozta a huszadik-huszonegyedik századi tudományos gondolkodást – bár Nunn szerint a teljesen materialista megközelítés is idejétmúlttá vált, mivel ez sem alkalmas az emberi tudat működésének feltárására. Kathleen Wellman filozófiatörténész szerint La Mettrie legnagyobb érdeme a filozófia orvosi fordulata – és épp ez az, ami miatt a maga korában és a későbbiekben is sokan támadták a szerzőt.

La Mettrie számára a filozófia és a morál is orvosi kérdésnek számítanak: az egyénnek nála nincs semmilyen magasztosabb célja, sőt, kiemelt státusza sem. Úgy gondolja, hogy megfelelő eszközökkel vagy műtétekkel egy majmot is ugyanúgy meg lehetne tanítani beszélni, mint egy embert. Ha a fizikai akadályokat elhárítják, nincs különbség. Ez azt is jelenti, hogy a majom, a növény és az ember számára sem létezik valamilyen kiemelt szerep: minden élőlény legfőbb célja az, hogy jól érezze magát. La Mettrie szerint az, ha egy állat jóllakott és kielégült, ugyanúgy boldognak tekinthető, mint egy ember – amit alátámaszt az is, hogy mennyi „boldog hülye” él a Földön. Ez esetben a testnedvek egyensúlyának köszönhető a boldogság, ez az, ami a vidám bolondoknál természet által rosszul működik – és ennek megfelelően javítható is. 

La Mettrie szerint semmi szükség nincs arra, hogy az illető, legyen ember vagy állat, reflektáljon is arra, hogy ő hogy érzi magát: elegendő a „nedvkeringés egyenletessége és a szilárd rostok lágy és részben hűdéses elernyedése”. Elegendő egy „szemernyi narkotikus nedv”, hogy az ember boldognak érezze magát, és ebből a szempontból La Mettrie nem tud semmi jobbat elképzelni, mint egy egész életet drogok hatása alatt leélni – már ha ettől az ember folyamatosan boldognak érzi magát. Érdekes módon orvosi kategóriának számít La Mettrie számára a bűntudat is, amelyet kifejezetten egy elhárítandó tünetként kezel – emiatt is tartották kéjsóvárnak, falánknak és erkölcstelennek.

Pedig ő jót akart

Wellman szerint azzal sem került könnyebb helyzetbe, hogy egyes kortárs kritikusai, már ha foglalkoznak egyáltalán vele, a totalitárius gondolkodás korai képviselőjének tartják, akinél mindent felülír az individuális gyönyörre törekvés, és nem létezik benne sem Isten, sem erkölcs. A filozófiatörténész szerint ez javarészt annak köszönhető, hogy mindent a korabeli orvosi ismeretekből és orvosi módszerekkel közelít meg, legyen szó filozófiai, intellektuális vagy társadalmi kérdésekről. 

Míg sokan szívtelennek tartják, Wellman szerint La Mettrie egyik legfőbb célja az elesettek és a betegek megsegítése volt: orvosként a szellemi fogyatékosok boldogságát, adott esetben gyógyítását ugyanolyan fontosnak találta, mint bárki más boldogulását – miközben az élő fába is belekötött. Fiatalabb korában kifejezetten szatíraíróként határozta meg magát, és a korabeli orvosokra zúdította minden dühét, később elsősorban az egyház ellen fordult: úgy érezte, hogy egy olyan világban, ahol az értelem fényénél az ember és a természet minden szeglete megismerhető és feltárható, méltatlan, hogy teológusok szóljanak bele a filozófusok dolgába, az orvosi fordulat jegyében pedig azt követelte, hogy bármilyen állami reformról is legyen szó, elsősorban az orvostudomány reformjával kell megkezdeni, ez ugyanis minden mentális, fizikai és társadalmi nyavalyán képes segíteni.

Lester Crocker filozófiatörténész szerint La Mettrie-től egyenes út vezet de Sade márkiig és a nihilizmusig, mások szerint a gondolataiból egyenesen következik a szociáldarwinizmus, egyes marxisták pedig természetesen a marxizmus előfutárának tartják. Ernst Cassirer filozófus szerint nem is csinált semmi fontosat, csak rendkívül bosszantóan viselkedett. Jacob Talmon történész a totalitarizmus előfutárának látta – igaz, Crocker is úgy gondolta, hogy a nihilizmus törvényszerűen totalitarizmushoz vezet. Wellman szerint pedig La Mettrie egész egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen: ötven évvel később már egészen másként alakult volna a sorsa, és különben is, nagyon valószínű, hogy ő személy szerint mindvégig csak jót akart. A pokolba vezető útról szóló mondást meg ismerjük.