Nem akarsz meghalni? Járj múzeumba!

2019.12.19. · tudomány

A University College London kutatói szerint a kultúra éltet: több mint hatezer ötven év feletti résztvevőt kérdeztek ki szabadidős szokásaikról, és arra jutottak, hogy azok, akik havonta egyszer vagy többször mennek múzeumba vagy színházba, 31 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg 12 éven belül. A kutatás szerint már az is sokat számít, ha csak évente néhány alkalommal művelődünk, ez 14 százalékkal teszi kevésbé valószínűvé a korai halálozást. 

A felméréshez 2004-2005-ben kezdték meg az adatgyűjtést, a projekt egy nagyobb öregedéskutató szociológiai vállalkozás része. A válaszadók beszámoltak a kultúrafogyasztási szokásaikról, a kutatók pedig egybevetették az adatokat a brit halálozási adatokkal. Daisy Fancourt, a kutatás vezetője szerint közvetlen ok-okozati összefüggést teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani, mert több olyan faktor is van, ami a kultúrafogyasztás mellett még kihat az élethosszra, de nagyon úgy tűnik, hogy a művészet valóban meghosszabbítja az ember életét. 

Moziba ne menj

Az egyik ilyen a vagyoni helyzet lehet, de ez Fancourt szerint mindössze 9 százaléknyi szerepet játszott az élethosszban. Érdekes módon úgy tűnik, hogy a foglalkozás és a rendelkezésre álló szabadidő nem játszott különösebb szerepet a várható halálozásokban. A kultúrafogyasztás a tanulmány szerint leginkább a stresszoldó szerepe miatt fontos az élet meghosszabbításában: azok, akik gyakrabban járnak színházba, operába vagy kiállításokra, jobb eséllyel veszik fel a harcot a depresszióval szemben, valamint kiterjedtebb szociális élettel rendelkeznek. 

Pieter Claesz holland festő csendélete 1656-ból
photo_camera Pieter Claesz holland festő csendélete 1656-ból Fotó: leemage

A kutatók szerint az általános szabadidős tevékenységek is meghosszabbítják az ember életét, ide sorolták például a kertészkedést, a hobbikat és a templomba járást is. A mozit nem tekintették kultúrforrásnak.

A WHO egy korábbi tanulmánya szerint a művészet gyakorlása és befogadása is jót tesz az ember egészségének, Fancourt szerint az előbbiekben felsoroltak mellett talán azért is, mert fejleszti a kreativitást, így megkönnyíti azt is, hogy az ember idősebb korában is könnyebben alkalmazkodjon a változó körülményekhez.