1983-ban, amikor a Karma Chameleon volt a sláger, Terry Welch számítástechnikus szabadalmaztatni kezdett egy adattömörítési eljárást, amely az Abraham Lempel és Jacob Ziv által kidolgozott, 1977-re visszanyúló LZ77 nevű algoritmus továbbfejlesztése volt. Welch fejlesztése LZW, azaz Lempel-Ziv-Welch néven elődjénél sokkal gyorsabban gyűjtögette és csomagolta veszteségmentesen pár karakterbe az ismétlődéseket, és tette a dolgát olyan közkedvelt alkalmazásokban, mint a ZIP tömörítőprogram.

A világ első internetszolgáltatója, a Compuserve által 1987 június 15-én publikált képformátum- szabvány, a graphic interchange format, vagyis a gif szintén használta az LZW tömörítést. A Steven Wilhite által vezetett fejlesztés eredménye egy 256 színű, átlátszó pixeleket is támogató digitális kép volt. Korlátai a színkezelés és tömörítés terén fotók helyett leginkább logók és grafikai elemek megjelenítésére tették alkalmassá, ugyanakkor volt egy animált változata is.

Ez utóbbi, ha kezdetben nem is, később egyre fontosabb lett: a Netscape Navigator böngésző 2.0-s változata 1995 szeptemberétől támogatta a végtelenítve loopolt animált gifeket, így az őswebet eláraszthatták a forgó földgömbök, koponyák, lángok és kacsintós emailek. Az ekkor már tizenkét éves formátum az internetes hőskor és népi honlapmozgalom beindulásával először mutathatta meg a benne rejlő lehetőségeket, miközben már kőkemény harc ment a háttérben. De ne szaladjunk előre.

Mi is a gif, vagy a ma ismert animált gif? Képkockák sorozata, gyakorlatilag digitális pörgetőfüzet, amelyet egyetlen fájlban helyeznek el a lejátszás sebességére és módjára vonatkozó instrukciókkal együtt. Az adott gif fájlméretét csak a képminőség rontásával lehet csökkenteni, különben extra méretű adatként lassítja az oldal letöltődését, nem beszélve a lelki gyötrelemről, amit annak okoz, aki mondjuk mobilos adatforgalomért fizet vagy egyéb módon korlátozott a hozzáférése.

A gif tehát borzalmas hátrányokkal rendelkezik: kevés színt ismer, nem tömörít túl jól, ami bazi nagy fájlokat jelent, nincsenek kezelőszervei, sztrímelés helyett végigszaggatja a letöltést (valahol felsír egy dial-up modem). A gif ugyanakkor legyőzhetetlen: mozgókép, de egyszerű, mint a palacsinta, nem kell kodekek letöltésével tökörészni vagy sebezhetőséget telepíteni, csak teszi a dolgát rendületlenül.

De hogyan mondjuk?

Mielőtt továbbmennénk, essünk túl egy első világbeli problémán: a formátum nevén. Hogyan mondjuk, gif vagy dzsif? Steven Wilhite kezdettől fogva kedvenc mogyoróvajmárkája, a dzsifként ejtett Jif után dzsifnek nevezte a formátumot, és mindezt írásban, illetve 2013-ban a Webby-életműdíj átvételekor nagy nyilvánosság előtt is megerősítette.

2014 nyarán azonban az Egyesült Államok akkori elnöke, Barack Obama az „úgy mondom, ahogy olvasom” változat, vagyis a gif mellett foglalt állást. Egy teljesen irreleváns, viszont egy demokratikus felmérésben ugyancsak a gif győzött 54 százalékkal a 41 százalékot elérő dzsif ellen, a Mashable 2014-es felmérésében pedig egyenesen kétharmadot szerzett a gif. Alex Chung, a Giphy alapítója szintén a gif tábort erősíti, ami most csak azért fontos, mert részben róluk is szól ez a cikk.

A forradalom túlélője

1994-ben, amikor a Black Hole Sun volt a sláger, egy amerikai irodában öltönyös pasasok tanácskoztak. A megbeszélés témája az volt, hogy a Lempel-Ziv-Welch tömörítő algoritmus szabadalma néhány éven belül lejár, így amíg lehet, igyekezni kell pénzt facsarni belőle.

Bejelentették, hogy a szabadalmat birtokló Unisys ezentúl jogdíjat kap a tömörítést használó gif formátum fejlesztőjétől, a Compuserve-től, és ezt közösen próbálják behajtani a felhasználókon. Az, hogy kit értenek felhasználó alatt, később derült ki, amikor a gif-fájlokat készítő szoftverek fejlesztőit kezdték perrel fenyegetni. Mindez már az ezredfordulóig, a lufi kipukkanásáig tartó dotkom-konjunktúra előszele volt, amikor váratlan ötleteken szedhette meg magát az ember, ugyanakkor ízelítő is a beköszöntő internetes éra hangulatából, ahol minden apróbb szabadalmi vagy szerzői jogi sérelem elszánt jogi kardcsattogtatásba torkollott, általában hálás közönség előtt. Esetünkben a gif-adónak nevezett eljárás miatt támadt általános felháborodás kipattintott egy nyílt forráskódú képformátumért küzdő mozgalmat. Az ő produktumuk volt a szabad és korszerűbb képformátum, a portable network graphics, vagyis a png.

Pár évvel később, 1999-ben fiatal fejlesztők virtuális vasvillákkal és fáklyákkal gyülekeztek az Unisys kaliforniai, brisbane-i székháza előtt, és gif-fájlokat égettek. A történelem első internetes népfelkelésének csúcsa volt ez, és felkelés győzött, de csak félig: a png kiszorította ugyan a weboldalakból a statikus gif-fájlokat, a figyelmet azonban elkerülte a komolytalannak tekintett animált gif. 2001-ben, tehát túl későn álltak elő az alternatívával. 2004-ben lejárt az LZW szabadalma, és az animált gif végül túlélte a népharagot.

Ördögszekér

Az évezred első évtizede többnyire csendben telt a gif számára. Jött a flash, a vektoranimáció és pár kreatív párhuzamosság, míg végül a flashnek is leáldozott – 2020 végén temeti el végleg atyja vagy anyja, az Adobe, amennyiben a globális helyzet ezt engedi (engedni fogja). A Tumblr mikroblogon végül a mikroanimáció is túlléphetett a trombitáló csontvázon, és igazi művészetté válhatott. Ez a spirituális fejlődés kulcsfontosságú volt a gif szempontjából, mert így válhatott a csevegőprogramokon és fórumokon használt több rétegű, érzelmi mélységgel is rendelkező kommunikációs eszközzé.

A halhatatlanság negyedik évében, 2008-ban jelent meg az első HTML5 szabványra vonatkozó javaslat, ami végre a kitért arra, hogyan kellene működnie a mozgóképnek a weben. Ez annak a történetnek a kezdete, amelyben a gif tovább él, de már nem gifnek hívják, hanem videónak. Tetszenek emlékezni arra a nyelvi bravúrra, hogy „a gif borzalmas hiányosságokkal rendelkezik”? Videótömörítéssel ugyanaz az eredmény egy, de inkább másfél nagyságrenddel kisebb méretben elérhető, jobb minőségben.

A Facebook 2013-ban közölte (a Get Lucky volt a sláger), hogy az ő felületein soha a büdös életben nem jelenik meg animált gif. A gif-hosztoló és -indexelő szolgáltatók meglepően népes mezőnye mozgásba lendült. A Gfycat videóra konvertálta teljes gyűjteményét. Alex Chung és Jace Cooke projektje, a Giphy gyakorlatilag mindenre lekonvertálta a gifeket, amit az adott közösségi médiás API megevett. A Reddit házi képtárhely-szolgáltatója, az Imgur saját megtévesztő nevű fájlformátummal, a GIFV-vel állt elő, ami ráadásul nem fájltípus, hanem egy kapcsoló, amely jelzi, hogy a videó gif módjára, végtelenítve, hang és kezelőszervek nélkül kell megjeleníteni az általuk hosztolt oldalon.

A gifek olyan emberi igényt elégítenek ki, amelyekhez az emotikonok/emojik túl egyszerűek és sablonosak. A Giphy az egyik olyan cég, amely üzleti modellt épített arra, hogy továbbörökíti a mikroanimációkat a közösségi médiás felületeken, és annyira bevált az ötlet, hogy a cég állítása szerint napi több mint 700 millió felhasználót szolgál ki.

Május közepén a Facebook 400 millió dollárért felvásárolta a Giphyt. A paranoid megközelítés szerint ezzel Zuckerbergék szuperértékes információkhoz jutnak majd a gifeket szintén befogadó riválisok (TikTok, Snapchat) felhasználóiról. Megint mások szerint a Giphy a gifek Netflixe, ami akkor igazán jó megfogalmazás, ha nem akarjuk leírni, hogy ez gyakorlatilag ugyanaz a deal, mint amikor a Google felvásárolta a Youtube-ot: ez az a formátum, amit mindenhová beágyaznak; ez az a brand, amit önként reklámoz a közönség. A lényeg, ahogy a Giphy maga állítja, hogy az ő szolgáltatásában, ha elég mélyen keresünk, minden tartalomnak megtalálhatjuk az eredeti animált gifes változatát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: