Kétféle öregedés létezik egy forradalmi sejtkutatás szerint
Amerikai kutatók felfedezték, hogy a sejtek kétféleképpen öregedhetnek, és a sejtek életének már igen korai szakaszában eldől, hogy az adott sejt melyik útra lép. A tudósok korai megfigyelésekkel meg is tudták jósolni, hogy az adott sejt miképpen öregszik. Remélik, hogy a kutatás fontos lépés lehet az öregedés lassításában.
A sejtek állapotától függ, hogy milyen gyorsan öregszik a test: idővel a sejtszintű DNS-láncok bomlani kezdenek, ami különböző problémákat okoz a szervezet működésében, és végül bekövetkezik a halál.
A Kaliforniai Egyetem (Sun Diego) biomérnökei és molekuláris biológusai a Science-ben megjelentetett kutatáshoz az élesztőt használták az emberi bőr és őssejtek analógiájának, és ebből a kiindulópontból igyekeztek meghatározni, hogy a sejtek öregedésében van-e tér valamiféle változatosságra. Kiderült, hogy a sejtek az öregedés vagy egyik, vagy másik módját követik, és azon az úton maradnak minden külső inger és környezeti változás ellenére is.
Az élesztősejtek tanulmányozása során a kutatócsoport megállapította, hogy a hanyatlás első jelei a sejtek két része közül az egyikben észlelhetők attól függően, hogy az adott sejt melyik úton jár. Mikrofluid (olyan folyadék, amelynek a viselkedése eltér a makró világban megszokottól), számítógépes modellezés és egyéb technológiák bevetésével arra jutottak, hogy a sejtek mintegy fele a sejtmag fokozatos stabilitásvesztése által öregszik. A sejtmagban szintetizálódnak a test „fehérjetermelő üzemeinek” fő alkotóelemei, ahogy az eredményeket összefoglaló közleményben fogalmaznak. A sejtek másik fele pedig a mitokondrium, azaz a sejtek energiatermelő központjának működési zavarai által öregszik.
A kutatás különösen érdekes részeredménye, hogy a jelek szerint már csaknem a sejtek keletkezésének idején eldől, melyik útra lépnek. Mielőtt még a hanyatlás jelei igazán megmutatkoznának, a sorsuk már bőven eldőlt, és ezen a kutatás szerint nem változtatnak külső környezeti tényezők.
„Annak érdekében, hogy megértsük, hogyan döntenek erről a sejtek, azonosítottuk a kétféle öregedési út hátterében zajló molekuláris folyamatokat, illetve a köztük lévő kapcsolatokat. Ezáltal egyfajta molekuláris áramkört kaptunk” – mondta Nan Hao, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatócsoport reméli, hogy munkájuk segíthet olyan genetikai terápiák kidolgozásában, amelyek lassíthatják az öregedés folyamatát, azáltal, hogy a sejtöregedés késleltetésével jelentősen növelik a várható élettartamot.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Emberi sejtek öregedését sikerült visszafordítani
Laboratóriumi körülmények között kis mennyiségű kén-hidrogént juttattak emberi sejtek mitokondriumába az Exeteri Egyetem kutatói, mire az elöregedett sejtek visszanyertek valamit korábbi génaktiváló képességükből.
A társasági élet véd az időskori elbutulástól, de csak ha nem rokonokkal töltöd az időt
Az emberélet hanyatló korszakában is fenntartott szociális kapcsolatok hatékonyan előzik meg a demenciát. Egy most publikált nagymintás kutatás arra is fényt derített, hogy a rokoni kapcsolattartás hatástalan, valódi prevenciót a társasági élet jelent.
A Horvath-óra ma még csak megmondja, hány éves vagy, de eljöhet az idő, hogy az öregedést is megállítja
Steve Horvath elmélete szúrja a biológusok szemét, de ha nem is tudják a pontos okait, módszerével egy szövet- vagy vérmintából 3,6 éves pontossággal meg tudják állapítani az egyén életkorát.
Megtalálták az első génmutációt, amely gátolja az öregedést
Az egyik amish közösségben megfigyelt genetikai módosulás alapján már kikísérleteztek egy öregedés elleni gyógyszert.
Feltalálták a varázsszert a hosszú, egészséges életre: úgy hívják, hogy testmozgás
Hatalmas profitot termelne az a gyógyszercég, amely piacra tudna dobni egy olyan csodaelixírt, ami javítja a kognitív és szexuális funkciókat, az alvást, csökkenti a stresszt, a betegségekre való hajlamot, és még a hangulatra is jótékonyan hat – mindezt mellékhatások nélkül. A jó hír: az elixír már itt van a kezünkben, ráadásul ingyen.