Meghalt a flash, élt 25 évet, béke poraira
A flash halott – tisztelegjünk előtte egyperces kattintásszünettel. Emléke örökké a szívünkben él, de a böngészőinkben január 12-től nem fog: az Adobe december 31-én felhagyott a platform támogatásával, és szűk kéthetes spéttel az összes böngésző követi a példáját.
„Szeretnénk megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjunk az összes ügyfelünknek, és azoknak a fejlesztőknek, akik fantasztikus Flash Player tartalmakat gyártottak az elmúlt két évtizedben. Büszkék vagyunk rá, hogy a flashnek kulcsszerepe volt a webes tartalmak fejlődésében, legyen szó animációkról, interaktivitásról, vagy audiovizuális tartalmakról.”
– olvasható az Adobe búcsúüzenetében.
Nem egy gettysburgi beszéd; a flash ennél többet érdemelne. A kilencvenes évek közepe óta létezett, ami az informatikai időszámításban egy egész földtörténeti kor: gondolj csak bele, túlélt tíz Windows- és négy Playstation-generációt! Nem, nem lehet úgy tenni, mintha a flash ne lett volna a webtörténelem egyik legfontosabb alkotóeleme. Igaz, valaha a Myspace, a Geocities és az ICQ is azok voltak, mégsem sírjuk vissza őket.
Videó, zene, reklám és játék
Bár mindenki az Adobe termékeként ismeri (aki még ismeri), a vektoralapú webes animációs eszközt, az akkor még FutureSplashnek nevezett flash technológiát a FutureWave Software fejlesztette 1993-ban; animációk megjelenítéséhez használták a korabeli böngészőkben. A technológiát három évvel később eladták a Macromediának, ami Macromedia Flash 1.0 néven újrabrandelte azt, és hozzácsapta a Macromedia Flash Player böngésző-kiegészítőhöz.
A plugin hamar népszerűvé vált, mivel a flash a korabeli böngészők többségével kompatibilis volt, ráadásul az animációkat nem pixelenként, hanem vektorábrázolással jelenítette meg. Azon túl, hogy a vektorok – a raszterekkel vagy pixelekkel szemben – a végtelenségig skálázhatók, ez a megoldás kisebb méretű fájlokat eredményezett. Fontos szempont volt ez a kétezres évek közepén, a flash felfutásának időszakában; akkoriban az internetezők többsége még betárcsázós modemmel csatlakozott az internethez.
Az Adobe, ami 1995-ben még visszautasította a FutureSplash felvásárlásának ötletét, 2005-ben tokkal-vonóval megvette az egész Macromédiát, és a saját szárnyai alá vette a flasht. Akkoriban úgy tűnt, hogy mindenhol flash animációk jönnek szembe az interneten: az éttermek honlapjain, az összes honlap animált menüjében, a Myspace-be ágyazott zenelejátszókban, a weboldalak reklámjaiban, meg a Közveszélyes Munkakerülő összes flashjátékában.
A flasht a kezdetektől fogva színes-szagos, rugalmas platformnak szánták. Jonathan Gay, a flash tervezője a Wirednek elmondta, hogy az internetet a kilencvenes években filmszerű, vizuális, a végtelenségig rugalmas felületként képzelte el, amihez a flash megadta a rugalmasságot és a könnyű kezelhetőséget.
A rugalmasság és a látványcentrikus megközelítés, mondjuk úgy, szembeötlő volt. A flasht könnyű volt használni: ami egy animációs stúdiónak hónapokig tartott volna, azt flashben néhány nap alatt össze lehetett pattintani, ugyanis a megjelenített képkockák közti keyframe-eket algoritmusok generálták, így nem kellett kézzel megrajzolni őket.
A flash nemcsak a webes tartalomgyártásban, hanem az online videólejátszásban is megkerülhetetlen volt. Az FLV (flash video) containerre épültek a kétezres évek webes videólejátszó technológiái: ezt használta a YouTube, a Google Video, a Hulu, a Vimeo és a BBC iPlayer.
Kacsamesék-megszakítás modemes átvitellel
A kilencvenes-kétezres években az internet sokkal kaotikusabb hely volt, mint manapság. Nem voltak dizájnelvek és weblaptervezési szabályok, és az internetes információáramlás is kevésbé uniformizált és szövegcentrikus közegben zajlott, mint manapság. Az anonimitással együtt járt a káosz: a zárt levelezőlistákon és a nyilvános fórumokon korlátlanul terjedt a fasizmus, a pina, a bombarecept, a lopott zene, a videó és a videójáték. A hátterében pedig ott dübörgött a flash, a webkettő Javascriptje.
A közösségi média előtti korban a flash alkotásokat tematikus oldalakon, elsősorban a Newgrounds-on osztották meg. Voltak köztük kegyetlen, profán, politikailag inkorrekt és pornográf anyagok, de az alkotói szabadságnak csak a minőségi korlátok szabtak határt.
„Ez volt az első weboldal, amit láttam, ahol mindenki bármilyen tartalmat megoszthatott, és azonnal elérhetővé vált. Ha a közösség úgy érezte, hogy a tartalom nem elég színvonalas, a nap végére el is távolíthatták, szóval ezt is számításba kellett venni, ha megosztottál valamit. Akkor még nem volt közvetlen elérés a virális tartalmakhoz, és multicégek sem variáltak az algoritmusokkal. Egyszerűen csak hamar népszerűvé váltak a figyelemfelkeltő, minőségi anyagok.”
– mondta a BBC-nek David Firth, a brit flash-animátor.
Firth a kétezres évek közepén rémálomszerű rajzfilmeket varázsolt a CRT monitorok képernyőjére: az emberszabású lény, Salad Fingers életéről szóló depresszív etűdöket, vagy az Aphex Twin zenéjére megvágott Milkmant, ami másfél évtizede a Kacsamesék-megszakítással felérő kollektív sokkot okozott az internetezőknek. Az online fórumokon, levelezőlistákon és IRC klienseken futótűzként terjedtek a Firth-animációk. (A Milkman megtekintését csak erős idegzetű nagykorúaknak ajánljuk, de nekik sem feltétlenül, továbbá NSFW.)
„Olyan dolgokat készítettem, amiket én is szívesen láttam volna, de hiányoltam őket: sötét, szürreális humort. [Flashben] elkészíthettél egy háromperces animációt több karakterrel, hátterekkel, zenékkel, hangokkal, és az egész nem tett ki 2 megabájtnyi adatot, amit a böngésződből érhettél el.”
– mondta Firth.
Steve Jobs véget vet az anarchiának
2009-re az internetre csatlakozó számítógépek 99 százalékán futott a flash – ugyan ki mert volna a vesztére fogadni? Kiirthatatlan dinoszaurusznak tűnt, akárcsak a Microsoft Windows az operációs rendszerek piacán. De 2010-ben Steve Jobs, az Apple akkori vezérigazgatója kicsapta az iPhone-t az asztalra, és hat pontból álló nyílt levélben, egy moszados túsztárgyaló stílusában összegezte, hogy mi a baj a flash-sel, és miért nem fogják engedélyezni a futtatását az iPhone-on és az iPaden:
- A flash az Adobe tulajdona, és nem nyílt forráskódú szoftver, ugyanakkor a HTML5, a CSS és a Javascript mobil eszközökön is futtatható.
- Az iOS mobil eszközökről flash nélkül is elérhető a web nagy része: az Apple a modernebb H.264-et használta videólejátszára.
- A flash megbízhatatlan, teljesítményproblémás, mobil eszközökön rosszul teljesítő eszköz, ami sosem nem kapott rendes mobiltámogatást.
- Mobil eszközökön a videólejátszásnál a hardverrel kell elvégeztetni a dekódolást, nem a szoftverrel, ugyanis az utóbbi zabálja az akkumulátort.
- A flasht számítógép- és egérhasználathoz tervezték, ami összeegyeztethetetlen a mobilos érintőképernyőkkel.
- Az Apple rossz tapasztalatai alapján a flash színvonalon aluli formátum, a támogatása külsős fejlesztők kénye-kedvére van bízva, és borzalmasan lelassítja az Apple összes platformját.
És a lezárás:
„Talán az Adobe-nak inkább remek HTML5 eszközök fejlesztésével kéne foglalkoznia a jövőben, és nem az Apple-t kellene kritizálnia, amiért maga mögött hagyja a múltat.”
Jobs indoklása technikai jellegű volt, de a flash ellen indított háborúját sokan egy gátlástalan techmogul kreativitás elleni támadásaként értékelték. Az amatőrök kedvenc platformja, a kreativitás melegágya, a flash állt szemben a Szilícium-völgy egyik patinás számítógépgyártójával. (Igaz, akik ezt a narratívát erősítik, mintha megfeledkeznének róla, hogy a Flash Player tulajdonosa, az Adobe is egy dollármilliárdos forgalmat bonyolító nagyvállalat, nem a digitális művészet mecénása. Ahogy arról is, hogy a múlt évtized eleje-közepe táján a flash csakugyan egyre megbízhatatlanabbá vált.)
Az Adobe próbált megfelelni a változó igényeknek: belátta, hogy hiába éri el a számítógépes piac 99 százalékát, ha nem tudja megvetni a lábát a mobilpiacon, elbukik. De az okostelefonokra tervezett Flash Player túl későn érkezett. Addigra a Netflix, a YouTube és a Facebook is saját mobilalkalmazásokkal streamelték a videóikat az Apple eszközein.
Steve Jobs 2011 októberében halt meg; az Adobe 2011 novemberében leállította a flash mobilverziójának fejlesztését. Rossz döntés volt: az Apple minden évben megduplázta az iOS-eszközök eladását; néhány év alatt több százmillió iPhone-t és iPadet adtak el. Ha ez nem lett volna elég, 2012-re a flash futtatása már pc-n is súlyos biztonsági kockázatnak számított. A Google külön sandbox üzemmódot tervezett a Chrome böngészőhöz, hogy a flashes tartalmak véletlenül se érhessék el a rendszer más részeit.
A mobilböngészők elterjedése, illetve az új webes technológiákat bevezető böngészők – élen a Mozilla Firefox-szal – megágyaztak a flash utódjainak: a HTML5-nek, a CSS-nek és a JavaScriptnek. Ezek a flash interakciós lehetőségeit és rugalmasságát nyújtják, de nyílt forráskódú platformok.
Az Adobe ráébredt, hogy nem tudja megjavítani az addigra használhatatlanná és értelmetlenné vált flasht. 2017 júliusában bejelentették, hogy 2020 végén felhagynak a platform támogatásával. De addigra a flashnek nem maradt olyan tulajdonsága, amit a modern webes eszközök ne helyettesíthettek volna. A vektorgrafikát leváltotta az SVG (scalable Vector graphic), amit a reszponzív webdizájnra is felkészítettek, a flashes ActionScriptet pedig JavaScriptre cserélték a fejlesztők. Aki a flash animációk gyártásához használt eszköztárhoz ragaszkodik, megtalálja őket az Adobe Animate-ben; ez nem fog gátat szabni a kreativitásnak.
A flash állományok kis fájlmérete, ami a modemes időszakban versenyelőnyt jelentett, mára elenyészett: az 5G mobilhálózatok és a gigabites vezetékes internet korában nincs jelentősége. 2005-ben hasznos volt, hogy egy 2 megabájtos állományban elfér egy komplett rajzfilm, de ma egy másodpercnyi Netflix-sorozat is jóval több adatot mozgat meg.
A flash színekben, animációkban, zenékben és hangokban gazdag örökséget hagyott ránk, de ebből ma már csak mértékkel csemegézünk, nem zabáljuk két pofára. Hiába, hogy az adatforgalom tetemes részét a videóstreamek adják: az elmúlt évtizedben a weboldalak és szolgáltatások egyediségét uniformizált, de jóval áttekinthetőbb felületekre cseréltük. A fejlesztők és a szolgáltatók nem csiricsáré dizájnt akarnak, hanem azt, hogy mindenki azonnal otthonosan érezze magát egy webes platformon. A közérthetőség az elsődleges prioritás, nem az önkifejezés: az, hogy az átlagfelhasználó akkor is tudja, hogy melyik gomb mire való, ha először próbál ki egy szolgáltatást: a Netflix filmkatalógusát vagy a Facebook hírfolyamát.
A webes punk múzeuma
És mi lesz a régi tartalmakkal? Az Adobe bejelentése és a flash támogatásának megszüntetése között bő három év telt el; aki akart, az már vagy átmentette a flash-örökséget, vagy jóval korábban felkészült rá – akárcsak a Newgrounds alapítója, Tom Fulp. Mindenesetre az Adobe webes lejátszóját néhány nap múlva már veszélyes lesz használni – ha nem egyenesen lehetetlen.
A Flash Player egyik helyettesítő terméke lehet a BlueMaxima által fejlesztett, a webes játékok megőrzését célzó Flashpoint, ami a flash mellett támogatja az ActiveX, a Java, a HTML5, a Silverlight, a Shockwave és a Unity Web Player platformokat. A flash emulációját célzó Ruffle önálló alkalmazásként futtatható az összes elterjedtebb operációs rendszeren, illetve böngésző-kiegészítőként – igaz, ezt főleg olyan weboldal-üzemeltetőknek ajánlják, akik szerveroldalon tudják telepíteni az alkalmazást.
Kérdéses, hogy mennyit sikerül megőrizni negyed évszázad digitális örökségéből; az archiválás, mint azt nemrég tisztáztuk, jóval nehezebb feladat, mint gondolnánk. De bármi marad is a flash után, biztos, hogy a maradványok hű lenyomatai lesznek annak a korszaknak, amikor a web jóval ízléstelenebb, tiszteletlenebb, ugyanakkor szabadabb hely volt, mint amilyennek ma, a Twitter, a Google és a Facebook Bermuda-háromszögében ismerjük.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: