A hosszú űrutazások épp úgy összezsugorítják a szívet, mint a maratoni úszás

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A hosszú űrbéli tartózkodás a szív összezsugorodásához vezethet, akárcsak a túlzásba vitt, rendkívüli állóképességet igénylő, hosszú ideig tartó úszás – állapította meg egy új kutatás, amely az űrhajós Scott Kelly és a maratoni úszó, Benoit Lecomte szívét hasonlította össze. Mint kiderült, mind az úszás, mind az űrutazás csökkentheti a szívre gyakorolt tömegvonzás erejét, ami a szerv elsorvadásához vezethet. A testedzés sem Kelly, sem Lecomte esetében nem ellensúlyozta a gravitációhiány miatt bekövetkező változásokat.

Dr. Benjamin Levine, a Texasi Egyetem munkatársa a Circulation folyóiratban publikálta a témával foglalkozó kutatását. A tanulmány szerint a szívzsugorodás a hosszú távú űrutazások káros mellékhatása lehet, amivel az elkövetkező évtizedek hosszabb űrexpedíciói, például a NASA tervezett Mars-utazása során mindenképpen számolni kell.

„A több évre kiterjedő kutatás során megállapíthattuk, hogy a szív rendkívül rugalmas: jól alkalmazkodik a rá nehezedő terheléshez. Az űrutazás során az történik, hogy a szívnek nem kell többé felfelé pumpálnia a vért, mivel nem kell leküzdenie a gravitációt.”

– mondta a BBC-nek Levine professzor.

Scott Kelly, a NASA űrhajósa 340 napot töltött súlytalanságban a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.Fotó: NASA / AFP

Az űrben és a vízben is ugyanaz a kockázat

A NASA űrhajósa, Scott Kelly 340 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), így ideális alanya a hosszú távú űrutazások szervezetre gyakorolt hatásának vizsgálatához. A szívet érintő vizsgálatokba Benoit Lecomte maratoni úszót is bevonták. Az összehasonlítás nem légből kapott: az úszás azért lehet analóg az űrutazással, mert a vízben töltött idő alatt a test nem függőleges, hanem vízszintes pozíciót vesz fel.

Lecomte 2018. június 5-én megpróbálta átúszni az Atlanti-óceánt. A 159 napon át tartó erőpróba során 2821 kilométert úszott, de végül feladta a küzdelmet. Lecomte naponta átlagosan 5,8 órát úszott, és 8 órát töltött alvással – vagyis nagyjából 9-17 órát töltött vízszintes testhelyzetben.

Mivel Kelly és Lecomte hosszú ideig nem helyezkedtek álló testhelyzetbe, a csökkenő terhelés miatt a szívük veszíteni kezdett a tömegéből.

„Ha megvizsgáljuk [a szív] bal kamráját, láthatjuk, hogy Mr. Lecomte esetében 4-5 hónap alatt nagyjából 20-25 százalékos tömegveszteséggel számolhattunk. Kelly kapitány esetében a veszteség 19-27 százalékos volt.”

– mondta Dr. James MacNamara, a tanulmány társszerzője.

Az űrállomáson tartózkodó asztronauták rendszeresen végeznek intenzív testmozgást, hogy ellensúlyozzák a súlytalanság által kiváltott izomtömeg-és csontsűrűség-veszteséget. Mint látható, ez sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza Kelly szívizmainak elsorvadását.

Némi reményre ad okot, hogy a szívizomtömeg-veszteség látszólag nem hosszú távú: mindkét vizsgált alany szívműködése normális értékeket mutatott, miután visszatértek a szárazföldre. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az űrben a szív artiái kitágulhatnak, mivel súlytalanságban megváltozik a vér áramlásának folyamata, ami gyorsabb és rendszertelenebb szívveréshez vezethet. Ez nemcsak a testedzést nehezítheti meg, hanem a stroke kockázatát is növelheti.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: