Miben áll a tudás?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az ismeretelmélet egyik központi kérdése, hogy mi számít pontosan ismeretnek, vagy másként: mikor tudunk valamit? Mi a különbség aközött, hogy valamit pusztán sejtünk, vagy igaznak vélünk és aközött, amikor azt mondhatjuk, hogy tudással bírunk a szóban forgó dologról? A tanuló, aki sohasem figyel az órán és sosem készül, talán sejti, mikor dőlt le a berlini fal, és talán rá is tud hibázni a felelésen, de nem tudja, nem ismeri az évszámot. Babonás emberként talán meg vagyok győződve róla, hogy megálmodtam a lottószámokat, ám még ha történetesen az álmaimban megjósolt számokat húzzák is ki, akkor sem mondanánk, hogy tudtam, mik lesznek a lottószámok.

Hogyan különböztetjük meg tehát a tudást a puszta vélekedéstől és sejtéstől? Az egyik legnagyobb hatású választ Platón Theaitétosz című dialógusában olvashatjuk. Eszerint ahhoz, hogy valakiről azt mondjuk, „tudja, hogy p” – ahol p egy tetszőleges állítás – az illetőnek először is el kell fogadnia, hogy p igaz. Szükséges, hogy rendelkezzen egy olyan – nem vallásos értelemben vett – hittel, azaz vélekedéssel, hogy a p állítás igaz. Ez azonban értelemszerűen nem elég: hiteink közt számos hamis hit is akad, márpedig hamis állításokról nem lehet tudásunk. Nem tudhatjuk, hogy sajtból van a hold, mert a hold nincs sajtból.

A tudáshoz tehát nem elégséges a hit, szükséges hozzá az igaz hit vagy igaz vélekedés. Platón dialógusa azonban arra mutat rá, hogy az igaz vélekedés önmagában nem elégséges a tudáshoz. Még ha az ügyesen tippelő diák ráhibázik is a helyes évszámra és kialakítja magában azt a – történetesen igaz – vélekedést, hogy „a helyes válasz a kérdésre, mikor dőlt le a berlini fal: 1989”, akkor sem rendelkezik tudással arról, mikor dőlt le a berlini fal. Nem lenne képes számot adni arról, mi alapján gondolja, hogy ez a helyes válasz, mi igazolja vélekedését.

A tudás tehát nem pusztán igaz vélekedés vagy igaz hit, hanem igazolt igaz hit. A Theaitétosz címszereplője által megfogalmazott definíciót – bár Szókratésznek a dialógusban fenntartásai vannak vele szemben – évezredekig a tudás egyik legjobb meghatározásának tartották. Ám 1963-ban az akkor 36 éves amerikai fiolzófus, Edmund Gettier rövid, mindössze háromoldalas cikke (Is Justified True Belief Knowledge?, azaz Tudás-e az igazolt igaz hit?) végérvényes csapást mért a tudás ezen évezredes elméletére. A cikkben, amely mára a huszadik század egyik leggyakrabban hivatkozott ismeretelméleti szövegévé vált, Gettier amellett érvel, hogy a tudás nem lehet igazolt igaz hit, mert vannak olyan esetek, amikor igazolt igaz hittel rendelkezünk ugyan valamiről, mégsincs róla tudásunk.

Edmund Gettier (1927-2021) az 1960-as évekbenForrás: Wikimedia Commons

Gettier néhány meglehetősen összetett példát hoz fel a klasszikus háromosztatú definícióval szemben. Mielőtt röviden ismertetnék ezek közül egyet, érdemes egy egyszerűbb eseten szemléltetni Gettier alapvető belátását, amelyet eredetileg Bertrand Russell tárgyal. Tegyük fel, szeretném tudni, mennyi az idő. Ránézek a faliórára, ami 11:30-at mutat. Ekkor kialakul bennem az a vélekedés, hogy 11:30 van. Ez a vélekedés igazolt – nem csak tippelem, hogy mennyi az idő, nem pusztán sejtem. Számot tudok adni róla, miért gondolom, hogy 11:30 van, jelesül ránéztem az órára, ezt pedig általában a pontos időről szóló ismeretek megfelelő igazolásának ismerjük el. Vélekedésem történetesen igaz is. Csakugyan 11:30 van. Rendelkezem tehát egy igazolt igaz hittel arról, hogy 11:30 van. 

Csakhogy a falióra, amelyre ránéztem, történetesen megállt, nem működik. Csupán azért mutat 11:30-at, mert tegnap épp ebben az időben állt meg. A vakszerencse azonban úgy hozta, hogy véletlenül éppen 11:30-kor néztem rá a tegnap 11:30-kor megállt órára. Az ennek során kialakított vélekedésem történetesen igaz, de csak véletlenül igaz. Ha bármikor máskor néztem volna az órára, hamis lenne. Az tehát, hogy igazolt igaz hittel bírok arról, hogy 11:30 van, a puszta véletlen műve. Így a legtöbben azt mondanánk, nem tudom, mennyi az idő. Bár vélekedésem igaz és igazolt, mégsem rendelkezem tudással.

Nézzük meg most Gettier egyik saját, némileg bonyolultabb példáját: két ember, Anna és Bea jelentkeznek egy állásra. Az interjú előtt a vállalat igazgatója tudatja Annával, hogy Beának szándékozik adni az állást. Anna ezen kívül tudja, hogy Bea zsebében tíz pénzérme van – egy különös szokástól vezérelve megkérdezte Beát, hány pénzérmét tart a zsebében, aki a szeme előtt megszámolta őket.

Annának igazolt vélekedése van arról, hogy „az illetőnek, aki megkapja az állást, tíz pénzérme van zsebében.” Az, hogy a vállalatigazgató személyesen tájékoztatta őt szándékáról és az, hogy Bea a szeme előtt számolta meg a zsebében található pénzérméket megfelelő alapot, igazolást szolgáltatnak ahhoz, hogy Anna elfogadja ezt az állítást, kialakítsa ezt a vélekedést.

A vállalat igazgatója azonban váratlanul  meggondolja magát, úgy dönt, mégis Annának adja az állást. Anna persze erről nem tud semmit, ahogy arról sem, hogy véletlenül neki is tíz pénzérme van a zsebében. Anna vélekedése tehát, miszerint „az illetőnek, aki megkapja az állást, tíz pénzérme van zsebében” nemcsak igazolt, de igaz is. Mégis – állítja Gettier – Anna nem tudja, hogy az álláspályázat nyertesének tíz pénzérme van a zsebében. Elvégre az álláspályázat nyertese nem Bea, ahogy korábban hitte, hanem ő maga, és fogalma sincs, hogy hány pénzérme van a saját zsebében.

Ahogy az ügyesen tippelő diák vélekedése a helyes válaszról a puszta véletlen folytán igaz, úgy az elromlott óra alapján szerzett hitünk a pontos időről és Anna vélekedése is a puszta véletlen folytán igaz és igazolt. Emiatt egyikünk vélekedését sem tekinthetjük tudásnak, valóságos ismeretnek. Ebből az következik, hogy a tudás háromosztatú meghatározása nem helytálló. A tudás nem lehet igazolt igaz hit, hiszen az órás példában én is, és a Gettier-féle példában Anna is igazolt igaz hittel rendelkezünk, de tudással nem.

Akkor hát mi a tudás? Gettier kihívására válaszul a kortárs ismeretelmélet képviselői két fő javaslattal álltak elő. Az első szerint az igazolás fogalmát kell úgy módosítani, hogy az immunis legyen a Gettier-féle esetekkel  szemben. E megközelítés szerint Anna vélekedése a fenti példában egyáltalán nem igazolt, ahogy az én pontos időről szóló vélekedésem sem. De pontosan miért? Elvégre Anna nem pusztán találgat. Jó okkal gondolja, hogy az álláspályázat nyertesének tíz pénzérme van a zsebében. Hasonlóképpen az órás példában az időről szóló vélekedésemet nem valamiféle megérzés, hanem a pontos időről szóló hiteink igazolásának bevett módja, az óra számlapjának leolvasása nyomán alakítom ki. Ha azt mondjuk, hogy e hitek mégsem igazoltak, az a veszély fenyeget, hogy túlságosan erős követelményeket támasztunk az igazolandó vélekedésekkel szemben.

Ahogy Scott Strugeon a Gettier-problémáról szóló cikkében megjegyzi, úgy tűnik, a probléma csak akkor oldható meg, ha egy vélekedés igazolása szükségszerűen maga után vonja annak igazságát, azaz ha az igazolás tévedhetetlen, infallibilis. De mégis melyek az igazolás infallibilis módjai, amelyek kizárják a tévedés lehetőségét? Fölöttébb kétséges, hogy ilyenek egyáltalán léteznek, ám ha mégis találnánk ilyeneket – a matematikai bizonyítás juthat talán eszünkbe –, az igazolás legtöbb hétköznapi módját, amelyek nagyon is megengedik a tévedés lehetőségét, el kellene vetnünk. Hiteink hétköznapi igazolási módjai megengedik, hogy legyenek igazolt, de hamis hiteink. Ha a boltból hazatérő szomszédom azt mondja, hogy le van árazva a narancs, jogosan hiszem, hogy le van árazva a narancs, ebbéli hitem igazolt – a testimónium, a tanúságtétel hiteink igazolásának bevett módja. Ugyanakkor meglehet, hogy a szomszéd rosszul emlékszik, és valójában a mandarin van leárazva. Ekkor hitem igazolt, de hamis.

Ha egy hitet csak akkor tekinthetnénk igazoltnak, ha igazolási módszerünk tévedhetetlen, infallibilis, akkor  néhány ritka kivételtől eltekintve szinte semmiről sem rendelkeznénk igazolt vélekedéssel, tehát tudással sem. Így szinte semmiféle ismerettel nem bírnánk a világról. Ezt azonban a legtöbb filozófus abszurd javaslatnak tartja: igenis számtalan dolgot tudunk a világról. Tudjuk, hogy a Föld nem lapos, hogy a koronavírus-járvány valóság, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Minderről ismeretekkel, tudással rendelkezünk, jóllehet, egyikről sincs infallibilis, tévedhetetlen igazolásunk.

A Gettier-probléma másik megoldása a tudás háromosztatú meghatározásának kiterjesztésében áll. A tudáshoz nem elég, ha igazolt igaz hittel rendelkezünk valamiről, még egy további feltételnek is teljesülnie kell. Az ismeretelmélet kutatói Gettier cikkének megjelenése óta számtalan javaslattal álltak elő. Keith Lehrer és Thomas Paxson javaslata szerint a tudás megdöntetlen igazolt igaz hit: ilyennel akkor rendelkezünk, ha vélekedésünk nemcsak igazolt, de nem is létezik olyan további körülmény, amelyről ha tudomást szereznénk, megdöntené korábbi igazolásunkat. Alvin Plantinga elmélete szerint a tudáshoz nem elég az igazolt igaz hit; arra is szükség van, hogy hitünket megfelelően működő kognitív fakultások segítségével, megfelelő körülmények között alakítsuk ki.

Ám Linda Zagzebski egy sokat tárgyalt tanulmányában amellett érvel, hogy egy ilyen javaslat sem nyújthat megoldást a Gettier-problémára. Bárhogyan egészítsük ugyanis ki a tudás háromosztatú definícióját, ha vélekedéseink a kiegészítő tulajdonsággal is rendelkezhetnek puszta véletlen folytán, akkor könnyedén generálhatunk újabb Gettier-eseteket, amelyek érvénytelenítik a megoldást. Ezt voltaképpen könnyen beláthatjuk, hiszen már maga a háromosztatú definíció is egy ehhez hasonló kiegészítés révén áll elő. A tudást azért nem tarthatjuk pusztán igaz vélekedésnek, mert vélekedéseink lehetnek véletlenül igazak, ahogy az ügyesen tippelő diáké. Ám Gettier rámutat, hogy az igazolás követelménye nem segít: vélekedéseink lehetnek véletlenül igazoltak és igazak egyszerre. Bárhogyan is folytassuk tehát a sort, bármilyen X követelményt adjunk hozzá az igazság és igazoltság listájához, hacsak nem lehetetlen, hogy vélekedéseink véletlenül elégítsék ki ezen X követelményt, akkor a Gettier-probléma újra előáll.

Megoldható-e tehát Gettier kihívása? Javaslatokból nincs hiány. Timothy Williamson szerint például egyszerűen le kell mondanunk a tudás fogalmának elemzéséről, és azt egy elemezhetetlen, ismeretelméleti szempontból alapvető fogalomként kell kezelnünk: nem a tudás fogalmát kell elemeznünk alapvetőbb fogalmak segítségével, hanem a tudás alapvető fogalma segítségével kell elemeznünk más ismeretelméleti fogalmakat. Ilyen módon fel sem vetődik a kérdés, hogy a tudás igazolt igaz hit-e, vagy valami egyéb. Mások szerint el kell vetnünk Gettier alapvető intuícióját, és el kell ismernünk, hogy legalábbis bizonyos esetekben hiába igazoltak hiteink a puszta véletlen folytán, mégis tudással rendelkezünk.

Bárhogyan is, annyi biztos, hogy Edmund Gettier néhány oldalas írása új lendületet adott a 20. századi ismeretelméletnek, és olyan mélyreható vitákat hívott létre, amelyeket még ma, több mint fél évszázaddal később sem tekinthetünk lezártnak. 

A szerző filozófus, a CEU PhD-hallgatója, kutatási területei a politikai filozófia, társadalomfilozófia és kritikai elmélet. A Filoman filozófusainak összes cikke a Qubiten itt olvasható, Facebook-oldaluk itt érhető el.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!