Bronzérmet szerzett egy magyar diák a filozófiai diákolimpián

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Bronzéremmel jutalmazta Héthelyi Máté budapesti gimnazista esszéjét a Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia, az eIPO bírálóbizottsága, ezzel idén egyedüli magyar éremszerzőként ünnepelhetjük. A diákot a felkészülésben Takács Márta, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium oktatója segítette.

A nemzetközi megmérettetésen összesen 12 érmet osztottak ki, a két arany egy szerb és egy brazil versenyzőnek jutott, az ezüstérmeket koreai, japán, osztrák és német versenyzők nyerték el. A nemzetközi diákversenyt először 1993-ban rendezték meg a Szófiai Egyetem filozófiai tanszékének kezdeményezésére, az olimpiát 2001 óta az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete is támogatja. 

A verseny célja a filozófia népszerűsítése a középiskolai diákok körében. A 2020-ra tervezett olimpiát eredetileg Lisszabonban szervezték volna meg, az esemény azonban a pandémia miatt elmaradt, az olimpiát végül online tartották meg.

Két világ, egy probléma

Héthelyi Máté esszéjében Descartes filozófiájának egyik alapvető problémájával, a test és a lélek közötti kapcsolattal foglalkozik. Descartes filozófiájában élesen elválasztja egymástól a két szubsztanciát, a testet és a lelket, azonban ez a két szubsztancia szemlátomást mégis valamilyen interakcióban van egymással. Héthelyi szerint az, hogy Descartes nem nagyon tudja megmagyarázni ezt a kapcsolatot, nem egyedül az ő baja, hanem egy alapvető filozófiai probléma ismételt felszínre kerülése.

Ez a probléma, ahogy Héthelyi Máté nevezi, a „két világ problémája”, amelyben a „világ” szó a lehető leglazábban értelmezendő, és amely már Platón Parmenidészében is előkerült. Parmenidész paradoxonja szerint ha létezik az ideák világa, amelyben a valódi létezők találhatóak, és emellett létezik az észlelhető világ is, amelyben minden csak az ideák képmása, akkor az általunk észlelt világ irányából semmit nem lehet tudni a feltételezett másik világról, sőt, még a létezéséről sem lehet tudni. 

Héthelyi szerint ebből következik, hogy ahhoz, hogy információáramlás következhessen be a két világ között, szükség van valamilyen közvetítőre vagy médiumra, de szerinte ez sem oldaná fel a paradoxont, egy ilyen közeg feltételezésével a két külön világ már nem válna el szigorúan egymástól, és valójában egy világról kellene beszélnünk. A formák világának és az észlelt világnak az elválasztása ismeretelméleti szempontból ugyanúgy néz ki, mint Descartes dualizmusa, ezért Héthelyi szerint az általa megteremtett paradoxonok is ugyanúgy fennállnak mindkét esetben. 

Az esszé ezek után rátér arra, hogy a két világ-probléma nem egyedül Platón vagy Descartes filozófiáját érinti, hanem szigorúan véve bármilyen hétköznapi tapasztalatot, amikor két különálló entitásról van szó, amelyeket nem lehet összekötni egymással. A hétköznapi tapasztalatban maga a tapasztaló jelenti a kapcsolatot, de miután így már létrejön közöttük valamilyen kapcsolat, már egy világhoz tartoznak, nem kettőhöz.

A bronzérmes esszét teljes terjedelmében itt lehet elolvasni, a további győztesek és pályaműveik pedig itt találhatóak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: