A 49 évesen elhunyt agykutató zsenit, Lakatos Pétert gyászolja a Nature

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Lakatos Péter, a New York állami Nathan S. Kline Pszichiátriai Kutatóintézet munkatársa és a New York-i Egyetem orvoskarán működő pszichiátriai intézet kutatója 2021. május 30-án, 49 éves korában elhunyt – adta hírül a Nature Neuroscience. Mint írják: „Péter hirtelen halálával egy óriást veszített az idegtudomány.”

Az 1972-ben, Magyarországon született kutató a lap szerint „csendes innovátor, határozott fiziológus és elképesztően szorgalmas adattudós volt, gyermeki kíváncsisággal megáldva, amit a laboratóriumban és a számítógép előtt ülve is megtartott az évek során”. Felesége és munkatársa, Monica-Noelle O'Connell mellett két lánya, Lili és Nóra gyászolja.

Lakatos a rendszerváltás után a Semmelweis Egyetemen szerzett idegtudományi ismereteket, majd New Yorkba, a Nathan S. Kline Intézethez került gyakornokként. Itt ismerkedett meg azzal a rendszerrel, amit az agyi aktivitás rögzítésére fejlesztettek, és rövidesen csatlakozott az intézet egyik kutatócsoportját vezető Charles Schroederhez, aki posztdoktori ösztöndíjjal fogadta maga mellé a magyar kutatót. Lakatos így 2003-ban döntötte el, hogy az Egyesült Államokba költözik.

Az első áttörés és a Lakatos-módszer

Az elektrofiziológia területén ebben az időszakban kezdtek nagy hangsúlyt fektetni a lokális mezőpotenciálokban rögzített spontán agyi aktivitásra. Bár ezeket a jeleket ekkoriban leginkább idegi zajnak (tudóshumorral: a tüzelő neuronok füstjének) tartották, de Lakatosék úgy sejtették, hogy nem csak egyszerű melléktermékről van szó, ezért elkezdték közelebbről vizsgálni a fiziológiai kapcsolódások rendszerét, a lassú idegi oszcillációk fiziológiai következményeit.

Az első áttörést 2008-ban érték el, amikor a Science folyóiratban megjelent tanulmányukban bemutatták, hogy az érző kérgi mezőkben lezajló lassú idegi oszcillációk igazodnak a megfigyelt külső érzékszervi inger ritmikus struktúrájához, ami számos neurofiziológiai és viselkedési következménnyel jár. A tanulmányt máig több mint 1500-szor idézték, és a tudományág egyik meghatározó írásának számít.

Lakatos már az első éveiben számos olyan kutatást végzett, amelyre aztán építeni tudott az idegtudomány: feltérképezte az agykéreg lassú idegi oszcillációk hierarchikus szerveződését, valamint hogy azok hogyan zajlanak le az agy különböző területein, és ezek alapján magyarázatot tudott adni olyan pszichológiai jelenségekre is, mint a szelektív figyelem.

„Ha rápillantunk a 2005 és 2020 között megjelent bármelyik tanulmányára, és arra, hogy azok milyen gyakorisággal jelentek meg, feltárul előttünk a Lakatos-módszer hatóköre és mélysége. Péter egyszerűen így dolgozott: eltűnt a Nathan Kline Intézet alagsori laborjaiban, pörgött, elemzett innovatív módon, és néhány évente a felszínre tört egy újabb tanulmánnyal, ami aztán megváltoztatta és alakította a tudományágunkat” – írta a Nature-lap nekrológjában Jonas Obleser, a Lübecki Egyetem agykutatója.

„Az adat volt a múzsám, és követtem, akárhova vezetett” 

– mondta Lakatos 2016-ban, pályája első évtizedét összefoglalva. A kimutatható, egyértelmű eredmények a kezdetektől fontosak voltak a számára, amit egyik kedvenc tanulmánya, G.H. Bishop 1933-as írása is előír: „A kielégítő idegi felvételek esetében az eredmények olyan specifikusak és olyan világosak, hogy nem hagynak kétséget a megfigyelőkben afelől, hogy valós és alapvető bizonyítékként szolgálnak a működés egy bizonyos típusára.” Ezt az idézetet gyakran használta írásaiban, de még személyes emailjeiben is munkatársai felé.

Szerény zseni volt, akire még sokáig hivatkozni fognak

Kollégái szerint Lakatos a kiemelkedő eredményei ellenére a lehető legszerényebb tudósként volt ismert, aki sosem nagyzolt, dicsekedését legfeljebb a kutatási eredményekből fakadó gyermeki öröm ösztönözte, és másokat kijavítani sem szeretett, nehogy megsértse őket. Munkatársai érdemeit is gyakran kiemelte: „Akik a laboratóriumban az igazán nehéz munkát elvégzik, azok a kutatótársaim. Ők legalább olyan elismerést érdemelnek az intézetünk által elért eredményekért, mint én” – mondta Lakatos 2016-ban.

Előadásait mindig úgy építette fel, hogy a közönség érdeklődését végig fenntartsa, miközben ő a már ismert tényektől eljut a szenzációs felfedezéseinek ismertetéséig. „Még ha kollégái ma vagy a jövőben ellent is mondanak Péter zseniális feltételezéseinek, az ügyes kísérletein és részletgazdag neurofiziológiai felvételein alapuló, a beszéd, a nyelv, a figyelem és a neuropszichiátria területein alkotott elméleteinek hatása példa nélküli” – írta Obleser.

A Nature-nekrológ megemlíti, hogy Lakatos Péter fékezhetetlen kíváncsisága és alapos módszertana új utakra vezette a neurofiziológia tudományát, ami bátran meríthet a jövőben a magyar kutató életművéből. Szerencsére Lakatos a társaival együtt 2019-ben, a Current Biology folyóiratban összegezte az addig elért eredményeit, így a ritmikus agyi aktivitás kutatásának magnum opusát még hátrahagyta a jövő kutatóinak.

Lakatos kollégái egy GoFundMe-gyűjtést is szerveztek, amelyen keresztül kisebb-nagyobb adományokkal lehet támogatni a kutató családját – vagyis özvegyét, akinek egyedül kell tovább nevelnie két lányukat.