Liliputi hallucinációk: amikor táncolva gúnyolódó, apró embereket látsz

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

„A liliputi ember hat hüvelyknél valamivel kisebb, az állatok és növények aránya pontosan megfelel e nagyságnak. A legnagyobb ló, vagy ökör például négy hüvelyk magas: a juh másfél hüvelyk; a ludak akkorák, mint egy verébfióka; és igy lefelé, a legparányibb lényekig” – így jellemezte a törpék országának lakóit Jonathan Swift  1726-ban megjelent szatirikus regényében, a Gulliver utazásaiban. (Az eredetiben Lilliput, Karinthy Frigyes fordításában lett belőle Liliput.)

A 15 centiméternél kisebb, de egymáshoz képest méretarányos lények később egészen más típusú irományokban tűntek fel újra és újra. A 18. század közepétől kezdve pszichiátriai tanulmányok esetleírásiban köszöntek vissza az izgő-mozgó kisemberek, mint a vizuális hallucinációk nem elhanyagolható gyakorisággal megjelenő szereplői. Mivel azokat az embereket, akiket hasonló látomások gyötörtek, sokáig az orvostudomány sem vette figyelembe, a fennmaradt leírások valószínűleg közel sem fedik az összes esetet, de Jan Dirk Blom, a hágai Parnassia Pszichiátriai Intézet kutatója így is 226 olyan leírást gyűjtött össze az elmúlt 250 évből, ami apró lények feltűnéséről tanúskodik.

A liliputi hallucináció kifejezést Raoul Leroy francia pszichiáter alkotta meg 1909-ben, az ő leírása szerint az apró termet, az élénk színvilág, valamint a nyüzsgés jellemzi az így megjelenő alakokat. A liliputi lények általában nagy számban lépnek be a páciens látóterébe (a távolból, például az ajtó alatt bekúszva), és a háromdimenziós tér vagy a gravitáció törvényeinek megfelelően viselkedve másznak fel az asztalra, a székekre vagy éppen az illető lábára, karjára. Az emberrel ritkán lépnek kapcsolatba, de a beszámolók szerint egymással szinte mindig beszélgetnek – a huszadik század elejéig feljegyzett esetek többségében ezért inkább érdekes, izgalmas élményként jellemezték a látomásokat, bár idővel egyre több fenyegető hangvételű és horrorisztikus látomásról is beszámoltak.

Indián a szekrényben: Frank Oz 1995-ös filmjeFotó: Photo12 via AFP

Érdekes módon azonban nem nagyon lehet egy-egy betegséghez vagy mentális zavarhoz kötni ezeket a hallucinációkat. Ugyan a skizofrénia-spektrum zavarok, az alkoholizmus és a látásvesztés felelt a feljegyzett esetek közel feléért, a többi eset leírásában nagyon sokféle diagnózis szerepelt, az epilepsziától a Parkinson-kóron és az agyi infarktuson át a migrénig és a szifiliszig. Blom szerint valószínűleg ezért nem került be eddig az ismert diagnosztikai kézikönyvekbe (ICD, DSM), annak ellenére, hogy a tanulmány szerint a pszichiátriai betegek közel 1 százalékánál előforduló jelenségről van szó.

Sivatagi remeték és skót boszorkányok

Blom gyűjtésében egy 1759-es feljegyzés az első. Ekkor egy férfi arról számolt be orvosának, hogy egy piros sapkát viselő törpét lát időnként feltűnni, ahogy egy szekéren ülve közelít felé – Charles Peyroux, a Párizsban élő sebész ezt az epilepsziás aura tünetének tudta be.

Az orvosi iratokat azonban számos olyan korábbi történet megelőzi korban, amit apró lények jelenése kísért. Az időszámításunk szerinti 4. században élt sivatagi remete, Egyiptomi Szent Makarioszról például egy olyan monda is fennmaradt, amely szerint a templomában „egy csapatnyi apró etiópot” látott szaladgálni, akik ráadásul az ott lévő szerzetesekkel incselkedtek, bár erről ők nem vettek tudomást. Mivel a történet szerint Makariosz ekkoriban nagyon kevés ételhez jutott, valószínűleg az alultápláltság okozta pszichózis idézte elő az apró etiópok képét.

A középkori is kora újkori vallásos társadalmakban gyakran sátáni kísértésnek tartották, amikor valakinek látomásai voltak, netán cselekedeteket is hajtott végre a képzelt lények és emberek utasítására. Egy tanulmány például a 16. és a 18. század közötti skóciai boszorkányperek feljegyzései között talált olyan esetleírásokat, amelyek liliputi hallucinációkra emlékeztetnek: a boszorkánynak ítélt nők többször csoportosan megjelenő, apró tündérszerű lényeket neveztek szellemi vezetőiknek. Blom megjegyzi: a kis termetű mitologikus lények (törpék, tündérek, manók, koboldok és változataik) számos eurázsiai, afrikai és amerikai őslakos kultúrában is feltűnnek, ami a hallucinációk során megjelenő alakok karakterét is befolyásolhatja.

Kis termetű lények William Shakespeare A vihar című komédiájának egyik jelenetébenFotó: Photo12 via AFP

A 19. században már számos olyan esetet feljegyeztek az orvosok, amelyek apró emberek jelenéséről szóltak:

  • 1834, Skócia. Egy kolerából lábadozó beteg a saját leírása szerint is „liliputi úriembereket” látott, zöld kabátban és térdnadrágban. Az eleinte közel egy méter magas, majd fokozatosan zsugorodó, végül alig egy ujjnyi nagyságot elérő lények táncoltak, de ha a páciens az asztalra csapott és kiabált velük, egy időre eltűntek.
  • 1847, Franciaország. Egy étert inhaláló férfi a 20 percen át tartó tripje során két apró embert hallucinált: egy fekete férfi a nyelvét nyújtogatva provokálta őt, míg egy körülbelül 20 centiméter magas nő mosolyogva polkázott a zongorán.
  • 1861, Franciaország. A híres álomkutató, Alfred Maury egyik páciense utazás közben, 48 óra alvásmegvonás után kezdett apró, vöröses színű, elegánsan öltözött embereket látni maga előtt, akik különböző mozdulatok közben egymással beszélgettek. Egy-egy ilyen epizód 15 percig tartott.
  • 1884, Franciaország. Charles Lasègue az alkoholizmus egyik legnevesebb kutatója volt, aki számos hallucinációról készített feljegyzést. Az alkohol okozta delíriumban szenvedő páciensei többek között apró vetkőző lányokat, a kandalló tetején hintázó és dúdoló törpéket és kis morcos „vadembereket” láttak és hallottak.

A szürrealista és a pszichedelikus forradalom szerepe

Miután Raoul Leroy 1909-ben maga is megtapasztalta a Swift regénye után elnevezett jelenséget, elkezdett kutakodni, de csak kevés hasonló esetet tudott feltárni, mielőtt jött az első világháború. A hadsereg sebészeként szolgáló Leroy ekkor ismerkedett meg a szürrealista mozgalom későbbi alapítójával, André Bretonnal, aki nála tanult pszichiátriát, mielőtt a művészetek felé fordult. Breton később a szürrealista kiáltványba és verseibe is belefoglalta a Leroytól hallott hallucinációkat.

André BretonFotó: Roger-Viollet via AFP

A háborút követően aztán megszaporodtak a liliputi hallucinációk beszámolói, de mivel a diagnosztikában nem tudtak jelentős előrelépést mutatni, évtizedekkel később újra kevesebb és kevesebb figyelmet kapott a jelenség. A huszadik században két fontos esemény dobott egyet-egyet a hallucinációk megörökítésében: az 1960-as évek pszichedelikus forradalma, valamint az 1980-as évektől kezdődően a Charles Bonnet-szindróma kutatásának fellendülése – utóbbi a látásvesztés vagy teljes vakság miatt kialakuló vizuális hallucinációkat takarja.

Bár a 20. század közepének ellenkultúráiban népszerűvé vált hallucinogén szerek általában nagyobb torzítást hajtottak végre a fogyasztó valóságérzékelésében, ezért nem hasonlíthatók a liliputi hallucinációk orvosi feljegyzéseihez, egyes gombafajok hatása már közelített hozzájuk. A légyölő galóca (Amanita muscaria) fogyasztása után sokan kicsi, pöttyösgomba-ruhás emberek jelenéséről számoltak be, míg Kínában a kékülő vargánya- és tinórufélék elfogyasztásával idézi elő a „xiao ren ren” (sok apró ember) néven illetett, ártalmatlannak és mókásnak tartott hallucinációt.

Légyölő galócával dolgozó sámán SzibériábanForrás: Medium / Mustapha Itani

A liliputi hallucinációk azonban egészen félelmetesek is lehetnek, és egyes esetekben akár évtizedeken keresztül is tarthatnak. Íme még néhány esetleírás Blom gyűjtéséből:

  • 1918, USA. Egy nő a hiszterektómiáját (méheltávolítást) követően hat hónapig ágyban volt, egész teste fájt, anorexiával és álmatlansággal küzdött. Ebben az időszakban erős hallucinációi voltak: apró gyerekek másztak fel mellé az ágyra, és amikor a nyakát elérték, fojtogatni kezdték.
  • 1922, Franciaország. Egy bipoláris zavartól (akkori nevén: mániás depressziótól) szenvedő 36 éves nő beszámolója szerint egy 9 éves időszakban összesen három jelentős hallucinációja volt: először egy 30 centiméteres, porcelánszerű nőt, később egy 40 centiméteres apró papot látott maga előtt, míg az utolsó esetben számos hasonló méretű alak adott elő egy színdarabot a szeme láttára – közöttük volt az unokatestvérének miniatűr mása és egy turbánt viselő figura is.
  • 1932, Magyarország. Zsakó István, az OPNI későbbi igazgatója ekkor az angyalföldi elme- és ideggyógyintézet főorvosa volt, és számos lilliputi hallucinációt jegyzett fel az alkoholizmussal küzdő betegek tanulmányozása során. Volt, aki kaftános kisembereket látott folyamatosan lemászni a fáról; volt, akinek a lábán másztak fel az apró emberek, és pipával kellett őket elhessegetni; és volt, akinek a kezén pihentek meg időről időre apró gyerekek Szűz Mária miniatűr változatával együtt, kedélyesen beszélgetve egymással.
  • 1956, Franciaország. Egy 71 éves férfi arról számolt be, hogy miután az első világháborúban egy mustárgáztámadást követően teljesen elvesztette a látását, 40 éve folyamatosan tenyérnyi méretű vallási alakokat lát maga előtt. A kéken és rózsaszínen ragyogó szakállas Isten hol lebeg, hol mellette sétál, az őt követő szentek csendesen gesztikulálnak, öt angyal pedig egymással beszélget a távolban.

A legmagasabb szintű agyi folyamatok játéka

Az elmúlt évtizedekben már modernebb orvosi eszközökkel is utána tudtak járni a hallucinációk mechanizmusának, bár egyértelmű eredményre nem jutottak. Az MRI vizsgálatok szerint az agy nyakszirti lebenyében az elsődleges és másodlagos látókérgek látják el a legfontosabb feladatot a folyamatban, de más agyi területeket is érint – valószínűleg épp a komplexitása miatt olyan élethűek, és ezért tudnak olyan jól beágyazódni a páciens vizuális környezetébe.

A 226 eset vizsgálata után Blom arra jutott, hogy a 61 százalékban csak vizuális, 39 százalékban multimodális (tehát hangokkal járó vagy más érzékszerveket érintő) hallucinációk szinte kizárólag (97 százalékban) a tapasztaló mindennapi valóságában jelennek meg, miközben az adott személy minden más külső ingert képes befogadni. Ha hozzávesszük, hogy az apró lények gyakran kapcsolatba is tudnak lépni az emberrel, akkor Blom szerint ez csak a legfelsőbb szintű kognitív folyamatok részvételével magyarázható.

A kutató szerint a hallucinációt kiváltó betegség vagy zavar megállapítása és kezelése mellett fontos lenne feltárni a különös jelenség okait is, ehhez azonban agyi képalkotásra, elektrofiziológiai vizsgálatokra, epidemiológiai kutatásokra és nagyobb merítésű klinikai vizsgálatokra lenne szükség.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: