A magyarok jelentős része nem tud, vagy a megbélyegzés miatt nem is akar pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A testi és lelki egészség szoros kapcsolata vitathatatlan. A lelki nehézségekhez és mentális betegségekhez azonban jelentősen nagyobb társadalmi megbélyegzés társul, mint a testi problémákhoz, márpedig a megbélyegzés bizonyítottan negatív hatással van arra, hogy felkeressünk egy lelki egészséggel foglalkozó szakembert. Magyarországon a téma tudományos elhanyagoltsága is árulkodik az intézményesült megbélyegzésről, azonban a kevés és nem túl friss rendelkezésre álló empirikus bizonyíték alapján európai szinten is aggályos a magyarok negatív hozzáállása a lelki nehézségekből fakadó segítségkéréssel szemben. Ennek pedig súlyos következményei vannak. 

Az itthon tapasztalható negatív hozzáálláson és megbélyegző viselkedésen aligha próbálnak érdemben változtatni népegészségügyi és egyéb döntéshozói intézkedések: régóta kritikusan alulfinanszírozott a szektor, és lakosságarányosan tartósan alacsony a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek (klinikai szakpszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta) száma. Jelentős mértékű a szakemberek elvándorlása, az itthon maradók pedig gyakran magánrendelést indítanak az alacsony fizetések kompenzálására, de az sok páciens számára nem megfizethető. Aggasztó, hogy a magyar társadalom jelentős része egyszerűen nem tud lelki egészséggel foglalkozó szakemberhez eljutni. Az okok között szerepelnek a segítségkéréshez kapcsolódó megbélyegzés kulturális hatásai, a szakemberek alacsony száma és az általánossá vált magánrendelések megfizethetetlensége. A feloldatlan lelki nehézségek és kezeletlen mentális betegségek nem csupán az életminőségen rontanak, de a korai halálozási adatokhoz is hozzájárulnak: a lelki segítség hiánya például bizonyítottan növeli az öngyilkosság kockázatát. Az öngyilkossági mutatók terén Magyarország márpedig sajnálatos módon rendszeresen az európai élmezőnyhöz tartozik.

A University College London (UCL) Social Sciences BSc szakán idén leadott szakdolgozatomban a Magyarországon tapasztalható lelki egészséggel kapcsolatos segítségkérést övező megbélyegzés különböző aspektusait kutattam nemzetközi mintákon validált pszichológiai mérőeszközök magyarra fordított változataival. A kutatás anonim, magyar nyelvű online kérdőíven alapult, melyben 18. életévüket betöltött személyek vehettek részt. A minta (N=271, a nem teljes válaszokat is beleértve) közel sem nevezhető reprezentatívnak: arányaiban sok a nő (66%), a magasabban képzett (55,3% befejezte a felsőoktatást, további 29% pedig diák) és a nagyvárosban vagy agglomerációban élő válaszadó (86,2%), ezen kívül a válaszadók csupán 3%-a jelezte, hogy etnikai kisebbséghez tartozik. (Ez utóbbira azért lenne fontos nagyobb figyelmet fordítani, mert egy csoport tagjai elleni szisztematikus diszkrimináció fizikai és lelki értelemben rontja az egészséget, és növeli az öngyilkosság kockázatát.)

A kutatásban használt három megbélyegzéssel kapcsolatos mérőeszközből kettőben (a lelki egészséggel foglalkozó szakember felkeresésével kapcsolatos, társadalomban észlelt megbélyegzés, illetve a szakemberek felkeresésével kapcsolatos hozzáállások) tapasztalt eredmények mindkét esetben a mérőeszköz közepes értékeinél negatívabb képet festenek, tehát jelentősebb társadalmi megbélyegzést és negatívabb hozzáállásokat mutatnak. A korábbi kutatások alapján leginkább negatívan viselkedő csoportok (pl. férfiak, idősebb korosztályok és vidéken élők) ugyanakkor alulreprezentáltak ebben a mintában; egy reprezentatív felmérés eredményei feltételezhetően még aggasztóbb képet festenének. 

A kutatás statisztikailag szignifikáns eredményei

  • A férfiaknak negatívabb a hozzáállásuk a lelki egészséggel foglalkozó szakembertől való segítségkéréshez, mint a nőknek.

  • Akik nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, hajlamosabbak magukat is megbélyegezni, és társadalmi szinten is jelentősebbnek élik meg a megbélyegzést. 

  • Minél erősebben érzékeli valaki a társadalmi megbélyegzést a szakemberek felkeresésével kapcsolatban, illetve minél negatívabb a hozzáállása, annál kisebb az esélye, hogy szándékában áll informális módon segítséget kérni (pl. barátok, egyházi személy, család, partner, telefonos segélyvonal stb).

  • Minél nagyobb az adott személy önmagával szembeni megbélyegzése, illetve minél negatívabb a hozzáállása a szakember felkereséséhez, annál valószínűbb, hogy nem is áll szándékában felkeresni pszichológust vagy pszichiátert.

  • Minél negatívabb egy személy hozzáállása a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek felkereséséhez, annál valószínűbb, hogy senkitől sem szándékozik segítséget kérni (informálisan sem).

  • Ha valaki a múltban már felkeresett lelki egészséggel foglalkozó szakembert, valószínűbb, hogy jelenleg kevésbé érez megbélyegzést saját magával szemben, és pozitívabb a szakemberekhez való hozzáállása.

A kutatás további eredményei a formális csatornákon (pszichológiai tanácsadás, pszichológust/pszichiátert felkeresése, orvostól/háziorvostól való lelki segítség) keresztüli segítségkérés akadályait térképezik fel (több lehetőség válaszható volt, az eredmények emiatt nem 100%-ra jönnek ki összeadva).

Forrás: Vincze Katalin
Forrás: Vincze Katalin

A korábban említett akadályok közül ki a pszichológus/pszichiáter felkeresésével kapcsolatban leginkább az anyagiak tűnnek ki. Alapvetően sokan szeretnék maguk megoldani a nehézségüket, illetve nem hisznek a szakember nyújtotta segítség hasznosságában. Kiugróan sokan (a minta 50%-a) nem gondolják, hogy háziorvosuk vagy orvosuk tudna segíteni lelki egészségükön. Ez különösen megdöbbentő összehasonlítva olyan országokkal, mint például az Egyesült Királyság, ahol alapvetően úgy lehet könnyen és gyorsan szakértő (és társadalombiztosítás alapú) segítséghez jutni, ha a páciens a háziorvosánál jelzi igényét lelki egészséggel foglalkozó szakember felkeresésére. A mintám alapján, és a legutóbbi – azaz 25 éves –  témát érintő kutatás alapján arra lehet következtetni, hogy Magyarországon a páciensek nem érzik kellően jártasnak háziorvosukat lelki egészséggel kapcsolatos ügyekben (felmerülhet a megbélyegzés is), illetve megmutatkozik a felfogásukon, hogy Magyarországon a lelki egészséggel a magánszektorban foglalkoznak.  

Empirikus bizonyítékok alapján a lelki nehézségekkel küzdők és mentális betegséggel élők társadalmi megbélyegzése összefügg egy ország öngyilkossági rátájával: minél jelentősebb ezen emberek megbélyegzése, úgy nő az országban az öngyilkossági ráta. A lelki egészséggel foglalkozó szektor fejlesztése hosszú távon vélhetően javítana az ország egészségügyi mutatóin, és csökkentené a magyarországi népességfogyás mértékét. 

Szükség van a társadalombiztosítás-alapú szolgáltatások kiterjesztésére, ezzel is csökkentve a pénzügyi akadályokat az elérhetőségben, illetve, ezzel együtt kéz a kézben járna a szakemberek tisztességes fizetése, hogy ne a magánrendelés legyen az általános a járóbeteg-ellátásban. Jelentős figyelmet kellene fordítani a társdalami hozzáállás megváltoztatására is, például médiakampányok formájában, amelyek gyakran megfigyelhetők más országokban. 

A szerző a University College London társadalomtudományi karán szerezte BSc diplomáját. Fő kutatási területe a lelki egészség népességi szinten.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: