A középkorban víz helyett, a világégések idején stresszre, azóta minden ellen isszák az alkoholt Magyarországon

Magyarország a legfrissebb felmérések szerint megelőzte a tradicionális listavezetőket, Oroszországot, Moldovát és Fehéroroszországot is, így 2022-re világelső lett az egy főre jutó alkoholbetegek számában. A legfrissebb kimutatás szerint a magyar társadalom 21,2 százaléka számít alkoholbetegnek, ugyanez az arány a második helyezést elért Oroszországban 20,9, míg a bronzérmes Fehéroroszországban 18,8 százalékos. A világversenyben mind a férfiak, mind a nők magasan végeztek, de a nemek szerinti rangsorokban a férfiak vitték igazán a prímet: a magyar férfiak mintegy 37 százaléka számít orvosi értelemben is alkoholistának. Ezzel az Egészségügyi Világszervezet visszaigazolta azoknak az elismert toxikológus és addiktológus szakembereknek azt a becslését miszerint Magyarországon nagyjából egymillió alkoholista él.

photo_camera Az Utasellátó Vállalat söntése az esztergomi vasútállomáson 1966-ban Fotó: Fortepan / Almássy László

Abban van némi bizonytalanság, hogy az egy főre jutó alkoholfogyasztást vagy az orvosi értelemben vett problémás alkoholfogyasztást érdemes-e a nagyivók lajstromozásához alapul venni, Magyarország ugyanis úgy a világelső alkoholizmusban, hogy közben valamelyest elmarad azoktól az országoktól, ahol az egy főre eső alkoholmennyiség elfogyasztása a legmagasabb. Talán ez is hozzájárulhat, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az alkoholfogyasztási problémákkal küzdő magyaroknak csak a töredékéről tud.

photo_camera Asztaltársaság 1922-ből Fotó: Fortepan
photo_camera Kerthelyiség 1955-ben Fotó: Fortepan / Pálfi Balázs

„Aki nem ismeri a sört, nem is tudja, mi a jó” – hirdette Madácsy József kulturális antropológus doktori értekezése szerint már négyezer évvel ezelőtt is egy asszír felirat. A kőbe faragott alapvetéstől vélhetően nem függetlenül Hammurapi babiloni király már az időszámítás előtti második évezredben is törvénnyel volt kénytelen szabályozni a sörgyártást. A bortermelés a mai ismeretek szerint ugyancsak több ezer éve indult a Mediterráneumból, de ahhoz, hogy Európa-szerte már-már kultikus tisztelet övezze, a bornak a kereszténység kulcsfontosságú szimbólumává kellett válnia.

photo_camera A borászati kiállítás borosüvegeiből készített torony a Millenniumi kiállításon 1896-ban Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György
photo_camera Csendélet a második világháború kirobbanásának évében Fotó: Fortepan / Id. Konok Tamás

Nem ittak meg bármit, legalábbis nem ilyen sokan

A bor- és sörfogyasztásnak elengedhetetlen feltétele volt a szőlő- és a gabonatermesztés, ráadásul az emberek nemcsak jókedvükben, hanem szükségből is itták az alacsony alkoholtartalmú italokat, a víz ugyanis nem volt és még ma sem mindenhol iható minőségű – mondja Saly Noémi író és Budapest-történész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum korábbi muzeológusa, aki szerint

„nem lényegtelen, hogy a mai látszatszabályozással ellentétben az alkoholforgalmazást nagyon szigorúan szabályozták. A városokban a serfőzési és korcsmáltatási jog a helyi vezetők privilégiuma volt, bár a jogokat bérbe adhatták. A kisebb településeken, falvakban a kocsmákat ugyancsak árendába, vagyis haszonbérbe adták ki. Akinek volt szőlője, saját fogyasztásra esetleg megtermelt néhány tíz, legfeljebb száz-kétszáz liter bort, míg a sört kizárólag profik főzték. A boltokban egyáltalán nem árusítottak alkoholt. A pálinkafogyasztás a legszegényebb néprétegek mulatsága volt, magára valamit is adó ember bort fogyasztott. A tömények csak a 19. század fordulójára gyűrűztek be a nagyvárosokba”.

photo_camera A kádár és a borász szakma dicsőítése 1902-ben Fotó: Fortepan
photo_camera A nemzetközi orvostörténeti kongresszus résztvevői üzemlátogatáson vesznek részt a Dreher kőbányai sörgyárában 1929-ben Fotó: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára
photo_camera Sörcsap az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron 1958-ban Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
photo_camera Vietnami küldöttség látogatása a Kőbányai Sörgyárban 1958-ban Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György
photo_camera A Kőbányai Sörgyár (egykor Első Magyar Részvényserfőzde) gépsorainál 1987-ben Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
photo_camera A Soproni Sörgyár Vándor Sándor utca 1. alatti épülete Sopronban 1985-ben Fotó: Fortepan / Gábor Viktor

Újságíróknak, művészeknek jó?

A különféle alkoholtartalmú italok fogyasztása térben is elkülönült egymástól: bort a kocsmában, sert a sörfőzdében, pálinkát pedig a pálinkás butikokban lehetett kapni, utóbbit haza kellett vinni. A likőr drága és kifejezetten elegáns italnak számított, a nagypolgárok itták, kávéházakban, ahol kizárólag palackozott italokat lehetett fogyasztani, amit a kasszírnő töltögetett kis poharakba. Hiába voltak édesek, a férfiak is szívesen itták, sőt, alkalmakra otthon is főztek likőrt. A patikákban kapható tiszta szeszt családi receptek alapján ízesítették dióval, naranccsal, fűszerekkel. Az irodalmi művekből ismert kávéházi mítoszoknak, az értelmiségi réteg rendszeres és látványos lerészegedésének ugyanakkor a fele sem igaz, mondja ki Saly. Bár akadt a kávéházak között olyan, amelyben gyakoribb volt a féktelen mulatozás, a budapesti kávéházi kultúrát monográfiákban feldolgozó Saly szerint nagyjából százból egy.

photo_camera Mulató férfiak 1970-ben Fotó: Fortepan / Péterffy István
photo_camera ... és 1910-ben Fotó: Fortepan
photo_camera Házibuli 1967-ben Fotó: Fortepan / Péterffy István
photo_camera Trolibuli Budapesten az 1950-es évek végén Fotó: Fortepan
photo_camera Indiai küldöttség a Palotgyöngye étteremben 1958-ban. Középen M. A. Rahman az Indiai Köztársaság ideiglenes ügyvivője Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György
photo_camera Bányásznapi ünnepség az ajkai Csingervölgyben 1959-ben Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
photo_camera ... és egy másik ünnepség 1970-ben Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
photo_camera Újévi köszöntő a Rákóczi út 14. tetején Cegléden 1970-ben Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Még ha a társadalom nagy tömegeire nézve nem is jelentett a maihoz hasonló fenyegetést, az alkoholizmus egyébként hamar terjedni kezdett, amit jól jelez, hogy 1901-ben már létrejött az az Országos Magyar Alkoholellenes Egyesület, amelynek megalapításában Saly szerint fontos szerepet játszott a nők és a gyerekek védelme a részegen gyakran agresszív férfiaktól. A fellazuló erkölcsökön azonban az első világháború rontott igazán sokat: a csatába induló katonáknak tömény alkoholt, elsősorban rumot adtak, hogy oldják a feszültségüket. Csakhogy sokan azok közül, akik hazatértek, a háború után is rutinszerűen nyúltak a feszültségoldó pálinkához, például mert rokkantak lettek, sohasem heverték ki a traumát, vagy nem volt munkájuk. Minél nagyobb szegénységben éltek, a pálinka annál inkább megoldást jelentett sanyarú élethelyzetükre. A két világháború között faluhelyen, az egész napos fizikai munka előtt már nem volt ismeretlen a napindító tüske sem.

photo_camera Első világháborús katonák 1915-ben Fotó: Fortepan / Storymap.hu
photo_camera 1956-os katona kis demizsonnal Fotó: Fortepan

Szegényebben egyenlőbbek voltak, ők ihattak

A most megjelent világrangsorban a magyar nők is kiemelt helyen végeztek, még ha a nők között lakosságarányosan nem is Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban, míg második és harmadik helyen Oroszországban és Svédországban van is a legtöbb alkoholbeteg. Ugyanakkor nemcsak a magyar nők, egyik nemzet nőtagjai sem isznak megközelítőleg sem annyit, mint a férfiak, ami Saly szerint az egyenjogúsággal is összefüggésbe hozható. Magyarországon a gyári munkásnők kezdtek leghamarabb nagyobb tömegben megjelenni a munkaerőpiacon, a besorozott katonák helyén. Még ha tőlük hamarabb el is fogadták, hogy – a férfiakhoz hasonlóan – nyilvános helyen isznak, a köznyelvben még ma is élő „kontyalávaló” kifejezés jól jelzi, hogy részükről leginkább az alacsonyabb alkoholtartalmú italok fogyasztását tartották elfogadhatónak, azt is leginkább ünnepi alkalmakkor.

photo_camera Pertuivás 1910 körül Fotó: Fortepan / Lakatos Mária
photo_camera A nők nem ihattak bármit 1913-ban Fotó: Fortepan / Kurutz Márton
photo_camera Pár sörrel 1918-ban Fotó: Fortepan
photo_camera A budavári Fortuna étteremben az 1950-es évek végén Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Miközben a bormérésre specializálódott vendéglők és a falusi kocsmák megmaradtak, az alkoholfogyasztás nagyvárosi polgári terei a kávéházi kultúra felszámolásával teljesen eltűntek az államszocializmusban. A kávéházakat a szocialista államhatalom azért üldözte, mert az volt a polgári középosztály információáramlásának a legfontosabb tere. Helyüket a presszók voltak hivatottak átvenni, ahol férfiak és nők, igaz, főként a munkásosztályba tartozók, egyaránt múlatták az időt. Annak ellenére, hogy ezekben a vendéglátóipari egységekben, csakúgy, mint a boltokban, jóformán kizárólag förtelmes minőségű alkoholos italokat lehetett kapni, az alkoholfogyasztás töretlenül nőtt. Olyannyira, hogy az 1980-as évekre reggeli szesztilalmat kellett bevezetni.

photo_camera A Budavár büfé az I. kerületi Széna tér 7. alatt 1960 körül Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
photo_camera Büfé az 1970-es években Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
photo_camera A „Pali-kocsmában”, a 15. kerületi Bezsilla Nándor (Mosolygó Antal) utca és Árvavár (Gőgös Ignác) utca sarkán 1960-ban Fotó: Fortepan / Móra András
photo_camera A Konzum áruház oldalában Miskolcon, a Diósgyőr-vasgyári kolónián 1969-ben Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Bár az adatgyűjtés (akkor is) akadozott és némiképp következetlen volt, Fekete János és Simek Zsófia addiktológusok munkáiból tudható, hogy az 1960-as és az 1980-as évek között az égetett szeszes italok egy főre jutó éves elfogyasztott mennyisége nagyjából a háromszorosára, a sör- és borfogyasztás pedig mintegy kétszeresére nőtt. Teljesen hétköznapi jelenség volt, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén vagy épp Baranya megye kisebb településeiről, falvaiból a férfiak nagyobb városokba jártak dolgozni. A teljes magyar gyáripar azokra az ingázókra épült, akik a fizetésüket megkapva hétvégén elindulnak haza, s miközben az úgynevezett fekete vonatokon utaznak hazáig hat-hét órát, a fél fizetésüket elitták.

photo_camera A fekete-vonatokon sokan a fél fizetésüket elitták hazáig Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
photo_camera Kocsmabelső 1983-ból Fotó: Fortepan / Jankó Attila
photo_camera A Róbert Károly körúti (későbbi Nyírő Gyula) kórház detoxikálójához vezető járdán Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
photo_camera ... és a detoxikáló kórtermében 1984-ben Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
photo_camera Szondáztatás egy munkavédelmi ellenőrzés alkalmával a 18. kerületi Ráday Gedeon (Steinmetz kapitány) utcának a Gárdonyi Géza utca és Jókai Mór utca közé eső szakaszán 1974-ben Fotó: Fortepan / Péterffy István

A munkásszállókon, hét közben, valamint reggelenként munkába álláskor rendszeresen szondáztatták ezeket a munkásokat, így az italozás nagy része a hétvégékre korlátozódott, így vált az alkoholizmus a család magánügyévé – mondja Saly, aki szerint az egyébként sem túl fényes helyzet a rendszer összeomlásával több okból is tovább romlott. Egyfelől addig soha nem látott méreteket öltött a munkanélküliség, másfelől pedig könnyen és bárki számára hozzáférhetővé váltak a minőségi italok is, ami egyet jelentett azzal, hogy a hirtelen létbizonytalanságba kerülő, és olcsóbb szeszeket fogyasztó munkások mellett az értelmiségi rétegből is egyre többen kezdték alkohollal oldani a fenekestül felfordult mindennapok feszültségét.

photo_camera Csendélet 1960 körül az akkor még csak az úgynevezett dollárboltokban kapható itaokból Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
photo_camera A pécsi Magányosok klubja összejövetele az 1970-es évek végén Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
photo_camera Az Éjjel-nappal Közért (Csemege Áruház) a Blaha Lujza térnél 1974 körül Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Globálisan az európai államok számítottak a legnagyobb alkoholfogyasztóknak már évszázadok óta, de miközben a 20. század második feléig a posztkommunista országok inkább sereghajtók voltak Franciaország, Spanyolország és Olaszország mögött, azóta nemhogy felzárkóztak, hanem le is hagyták a világ legnagyobb bortermelőit. 2018-ban az egy főre jutó alkoholfogyasztás tízes toplistájából kilenc helyen a volt szocialista érdekszférához tartozó ország állt. Mindez bizonyára nem független attól, hogy a nyugati országokénál lényegesen olcsóbb az alkoholtartalmú italok fogyasztási ára (Magyarországon például az egész Európai Unióban a legolcsóbb).

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Magyarország egy 2016-os jelentés szerint az alkoholfogyasztásra vonatkozó adatokat sem nagyon oszt meg olyan szervezetekkel, mint például a WHO, mint ahogy komolyan vehető alkoholkezelési stratégiája sincs, amit jól jelez például a házilag előállított gyümölcspárlatokra vonatkozó enyhe szabályrendszer, valamint az, hogy a 2013-tól hungarikummá avanzsált pálinkát saját használatra (napi négy felesig) adómentesen is le lehet főzni.

photo_camera Egy kuncsaft a Központi Vásárcsarnok galériáján lévő büfé könyöklőjénél 1971-ben Fotó: Fortepan / Kereki Sándor

Képszerkesztő: Virágvölgyi István. A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található. Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, írjon a fortepan@gmail.com emailcímre!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: