Itt a gyereknap, irány a vidámpark!
2013-ban a Budapesti Vidám Park bezárásával az egész ország klasszikus, nagy vidámpark nélkül maradt, pedig a városligeti intézmény, ha az elődeit is beleszámítjuk, a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő szórakoztató parkja volt.
Magyarországon most vidámpark helyett különféle akvaparkok és kalandparkok borzolják a kedélyeket, de ha valaki gyereknap alkalmából igazi vidámparki élményre vágyik, van még egy lehetőség: a Vidámpark nevű, hatalmas dobozos családi játék. Ebben a társasjátékban minden játékos saját vidámparkot épít, és próbálja üzletileg is felvirágoztatni, hátha sikerül elkerülnie azt a sorsot, ami a Budapesti Vidám Parknak adatott, amely bezárása előtti évtizedben elvesztette közönségének nagy részét, és hatalmas veszteséget termelt.
A Vidámpark technikailag zseniálisan összerakott társasjáték, amibe rengeteg érdekes és jól működő modern játékmechanizmust pakoltak a készítők, de úgy, hogy nem bonyolították túl a dolgot, mert az egyes mechanizmusok nagyon jól illeszkednek egymáshoz. Ezeket külön-külön más népszerű játékok központi mechanizmusaként ismerhetjük, de itt mindegyik egyforma súllyal és egymást szépen kiegészítve jelenik meg. Régebben talán komplex játéknak számított volna egy játék ennyi mechanizmussal, de a Vidámpark alkotói jó érzékkel kombinálták ezeket az elemeket, és meg tudtak maradni a családi kategóriában, mert mindegyikből épp csak egy csipetnyi került a játékba, aminek menete teljesen magától értetődik.
Úthálózat-építés extrákkal
A játék fő motívuma természetesen a vidámpark építése, aminek során lapkákat helyezünk le attrakciókkal és egyéb szolgáltatásokkal, viszont a lapkákon utak is találhatók, tehát egy úthálózat építése is zajlik – ezek a mechanizmusok számos népszerű játékban megjelennek, itt azonban csak a hátterét adják a játéknak. Érdekesség, hogy nem egyforma lapkákból, hanem különféle méretű négyzetekből és téglalapokból kell építkeznünk, és nemcsak hogy el kell férnünk a szűkös területen, de közben a lapkákon lévő utak hálózatára is figyelnünk kell, mert ezek kötik össze az attrakciókat az egyéb szolgáltatásokkal. Az attrakcióknak eltérő igényeik lehetnek, és annál több látogatót tudnak fogadni, minél inkább kielégítjük ezeket az igényeket okos pozicionálással – ez azért fontos, mert minél több a látogató, annál nagyobb a bevétel.
A Vidámpark viszonylag tág teret enged az építkezésnek: nem követeli meg közvetlenül a játékosoktól, hogy a vidámpark területét résmentesen töltsék ki, vagy azt, hogy az utak mindenhol csatlakozzanak egymáshoz, de közvetett módon mégiscsak jól jár, aki erre törekszik. A játék mindössze négy fordulón keresztül tart, ezért viszonylag kevés lapka kerül majd fel a táblára, azokkal viszont több szempont szerint is jól kell kombinálnunk, és mindegyik pénzbe kerül, ezért jól meg kell gondolni, hogy mire költünk.
Etesd meg a macskát, a felhőkarcolót és a vidámparkot!
A játék további érdekessége, hogy a lapkák megvétele és lehelyezése, azaz a vidámpark építése önmagában nem elég: a megfelelő számú látogató odacsábításával együtt fog nekünk bevételt hozni. Ez manapság széles körben használt mechanizmus, ami megpróbál túllépni a szimpla szettgyűjtögetésen vagy építésen, és azt üzeni, hogy a megszerzett dolgok csak akkor érnek pontot, ha a megfelelő erőforrásokat is hozzájuk rendeled. Ez a mechanizmus az, amit én csak úgy hívok, hogy megetetés, mert a Cat Lady nevű cicás játékban is ez szerepel: nem elég a macskakártyákat megszerezni, de meg is kell etetni a macskákat ahhoz, hogy pontot kapjunk értük.
Sok tervező a kombinációk számának jelentős növelésével és a különböző játékelemek egymásra hatásával bonyolítja a játékát, azonban ez az egyszerű és jól illusztrálható, sokszor a témába is könnyen beilleszthető mechanizmus különösebb komplikáció nélkül tesz rá egy plusz réteget a játékra, ezzel picit megvariálva és nehezítve azt.
Hasonló mechanizmussal találkozunk a szintén családi játékban, a Quadropolisban, ahol a lapkákból várost építünk, és az egyes területlapkák – jellemzően épületek – pontot érhetnek, de csak akkor, ha megfelelő mennyiségű energiát és lakosokat is szereztünk ahhoz, amiket a lapkára rakunk. Az ilyen machanizmust használó játékokban általában közös, hogy ezeket az erőforrásokat szabadon át lehet csoportosítani a játék közben, viszont a fölösleg (maradék kaja, maradék energia, maradék látogatók) mínusz pontot szokott érni a játék végén, tehát törekedni kell arra, hogy pont azokat szerezd be, amikre szükséged lesz az „etetéshez”, és ne csak bármit, amihez éppen hozzájutsz.
Ki száll ki elsőként?
És ha már a hozzájutásról esett szó, hogyan jutunk látogatókhoz ebben a játékban? Ez szintén érdekes megoldás, ami érzékenyen érinti a játék egész dinamikáját és a pénzzel való gazdálkodást is. A Ki száll ki elsőként? mechanizmus lényege, hogy a játékosok egymás után egyesével végezhetnek el akciókat a fordulóban, és a forduló végén hozzá lehet jutni bizonyos dolgokhoz, jelen esetben a különböző buszok által szállított különböző színű látogatófigurákhoz, viszont az választhat először, aki elsőként száll ki a fordulóból. Ez azt jelenti, hogy a választás elsőbbségének az ára, hogy kevesebb akciót hajt végre a játékos abban a fordulóban, ami általában pénzköltés, azaz lapkák vétele.
A Zooloretto játékcsalád vagy a Coloretto kártyajáték használ hasonló mechanizmust, csak ott a jutalom nem fix, hanem a játékosok építik fel körönként azáltal, hogy betesznek egy felcsapott kártyát valamely választható csomagba, vagy ehelyett elviszik valamelyik csomagot. Annak, hogy előbb kiszállsz, az az előnye, hogy egy kisebb, de megfelelőbb csomagot választhatsz; aki viszont később száll ki, még bővíthet, és juthat neki nagyobb csomag, bár nem biztos, hogy olyan, amilyet elképzelt.
A Vidámparkban kardinális kérdés a jó választás, mert a látogatók nemcsak a játék végén érnek majd pontot, de minden fordulóban bevétel termelnek, azaz nemcsak pusztán vidámparkot, hanem egy gazdasági mechanizmust is építünk. Ezért sok pénztől eleshetünk, ha valaminek a kijátszását (megvásárlását) későbbre halasztjuk, de akkor is, ha nem jutunk hozzá a megfelelő (színű) látogatókhoz, akiket a mi attrakcióink vonzzanak. Ha sokat vásárolunk, akkor mi leszünk az utolsók, akik kiszállunk a fordulóból, és már nem marad sok választási lehetőségünk.
A játék hangulatát az építgetésen és kombinálgatáson kívül ez a mechanizmusépítés jellemzi: érdemes minél hamarabb befektetni a pénzünket, hogy az így keletkező bevételeket majd vissza tudjuk forgatni. Erre az exponenciálisan elszálló kamatos kamat mechanizmusra szintén sok modern játék épít, de a Vidámparkban elég rövid a játékmenet, és mielőtt nagyon beindulna a termelés, a negyedik fordulóban hirtelen vége is szakad – pont jó helyen. A játék végén a pénz már nem ér semmit, tehát utolsó körben még jól be lehet vásárolni; a legvégén a különböző attrakciók száma adja a pontokat.
A Vidámparkot, ami 12 490 forintba kerül, 2-4 fő játszhatja; ennyi pénzért jó nagy családi játékot kapunk, hatalmas dobozban, rengeteg attrakciólapkával és színes meeple figurával, ami a gyerekek kedvence. A játék ugyanakkor elég pörgős, könnyen érthető, és a felnőttek is megtalálhatják benne a kihívást. Ha valakinek a felsorolt mechanizmusokból egyik-másik a kedvence, érdemes kipróbálnia ezt az igazán tematikus játékot, főleg akkor, ha a kisebbekkel szeretne megismertetni modern játékmechanizmusokat, mert arra kiválóan alkalmas a Vidámpark. Talán egyetlen hátránya, hogy a kék és a rózsaszín olyan árnyalatú, hogy számomra színtévesztőként teljességgel megkülönböztethetetlen, és nagyon aprók a figurák – cserébe viszont jó sok van belőlük.
Köszönet a Gémklubnak a tesztpéldányért!
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
