17 csodás játék karantén idejére, a Qubit ajánlásával

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Ha valamikor, akkor most végre van idő egymással lenni és játszani! Korábbi társasjáték-ajánlóink közül a Valentin-napi kétszemélyes játékajánlónk például sokaknak aktuális lehet, most azonban igyekeztünk többnyire 2-től 4 főig játszható játékokat összegyűjteni, amiket kimondottan erre a karanténos időszakra ajánlunk akár családoknak is.

Az alábbi játékokat mind meg lehet rendelni on-line, ugyanakkor rengeteg kiváló print & play játék is található az interneten, amiket otthon is elkészíthetünk magunknak, ha tudunk nyomtatni. Sőt, kimondottan magyar szerzők otthon nyomtatható játékaival is játszhattok, mert pár évvel ezelőtt volt egy Printjáték verseny, aminek a játékai szabadon letölthetők a Magyar Társasjátékos Egyesület oldaláról.

Másrészt biztatunk mindenkit arra is, hogy szedje elő az otthon lévő játékaiból azokat, amikkel régen játszott, vagy nem is jutott még ideje arra, hogy kipróbálja őket. De attól sem vagyunk megfosztva, hogy a barátokkal vagy nagyobb társasággal játszunk chaten és videón keresztül, ehhez praktikus tanácsokat kaphatunk például a Gémklub oldalán. Elérhető ezen kívül több on-line platform is (Board Game Arena, TebletopiaYukata), ahol társasjátékok digitalizált verzióival lehet ingyen játszani, azonban a szerverek nagy leterheltsége miatt ebben az időszakban ajánlatos némelyiknél prémium előfizetéssel élni, mert így előnyt élvezhetünk a kiszolgálásban.

Az alábbi lista első felében olyan játékokat ajánlunk, amikkel az egész család tud otthon játszani, és nem csak a kisgyerekek, de a felnőttek is élvezni fogják őket. Jó játékot kívánunk!

Monster Park

Monster Park (kiadó: Granna)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Monster Park talán az egyetlen olyan a listában, amit grafikája miatt a felnőttek magukban nem valószínű, hogy elővennének, ennek ellenére kiváló családi játék 2-4 főre, ami gyereknek és felnőtteknek egyaránt gondolkodtató és élvezetes. 7 éves kortól játszható, 20-30 perc egy játék, ami alapvetően a csúszó piaci lapkák mechanizmusa köré épül, és nagyon alkalmas arra, hogy bevezesse a gyerekeket a modernebb társasjátékok világába, mert csak pár egyszerű mechanizmust használ, de azokat nagyon jól.

Vízi, szárazföldi és légi szörnykollekciókat kell gyűjtenünk úgy, hogy a megvásárolható szörnylapkákból egyszerre négy van a piacon, és ezek ára 0-tól 3-ig terjed. Ha valaki megvesz egy szörnyet, akkor a helyére becsúszik a szomszédos, amit innentől már olcsóbban lehet megvenni, de egy körben csak egy vételre van mindenkinek lehetősége, vagy kérhet 1 pénzt a banktól. Különlegesség, hogy ha valaki nem vesz, akkor is odébbcsúsznak a szörnyek és minden olcsóbb lesz 1-gyel, az előző ingyen szörny pedig kikerül a játékból. A szörnyekkel egyébként különböző kollekciókat igyekszünk teljesíteni, de azzal a korlátozással, hogy alapból csak méretük szerint növekvő sorrendben rakhatjuk le őket. További érdekesség azonban, hogy a pontozható kollekciók folyamatosan változnak a játék során, ezeket ugyanis különféle turisták biztosíthatják, amikből mindig csak három van a játékban, és ha valaki teljesíti valamelyiket, akkor cserélődik csak le egy másikra. A szerzett pontokat egyébként pénzben kapjuk meg, és azt ilyen módon be is tudjuk fektetni, de tartalékolhatjuk is a játék végére.

Cat Lady

Cat Lady (kiadó: Reflexshop)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Cat Lady nagyon aranyos macskás kártyajáték, amit felnőtteknek sem snassz elővenni. Ezt a játékot is játszhatja az egész család: 2-4 fő, és 8 éves kortól ajánlják valószínűleg a játék végi pontszámítás miatt, de valójában 7 éves kortól is élvezetesen játszható gyerekeknek, csak a pontszámításba kell besegíteni a végén. Gyors, pörgős játékról van szó, amiben csak azt kell eldöntened minden körben, hogy a 3x3-as táblázatba kirakott kilenc kártya melyik sorát vagy oszlopát veszed el. Csak azt a sort vagy oszlopot nem lehet, amit előtted vettek, és új lapok kerültek oda, ezt jelöli mindig a macska jelölő. 

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Az elvett három kártya rögtön hozzád kerül, ezeket különféle kombinációkban érdemes gyűjteni. A legtöbb pontot természetesen úgy szerezheted, ha minél több macskát gyűjtesz be, ha azonban a macskáidat nem tudod a játék végéig megetetni, akkor azért mínusz pontokat kapsz, tehát nem szabad túlvállalnod magad. Az etetéshez szükséges kaját is kártyalapok képében szedheted fel, de azokat rögtön színes fakockákra váltod, amiket tetszés szerint oszthatsz ki a macskák között, igényeiknek megfelelően. A sok macskajáték, jelmez, macskamenta természetesen még érdekesebbé teszi a játékot, amiben az ügyesen befogott kóbor macskák hozhatják a legtöbb pontot.

Elveszett kincsek tengere

Elveszett kincsek tengere (kiadó: Reflexshop)Fotó: Gáspár Merse Előd

Az Elveszett kincsek tengere nagyon pörgős kalózos kártyajáték 2-4 főre, de két pakli megvásárlásával tovább bővíthető a játékosszám. Szép a grafikája, gyerekeknek is való, mert csak kincseket kell benne gyűjtögetni. Bár 10+ van ráírva, nincs benne semmi bonyolult, az én 7 éves kislányom imádja. A játék az úgynevezett push your luck, azaz szerencsekísértő mechanizmusra épül. A mechanizmus lényege, hogy a játék minden lépésben felkínálja a lehetőséget, hogy kockáztass: megelégszel-e azzal, amit eddig szereztél, vagy tovább húzol lapokat, kockáztatva azt, hogy mindent elveszítesz. A legtöbb ilyen mechanizmussal dolgozó játékban azonban csak a kockáztatás döntését hozod meg, és aztán a vakszerencsére kell bíznod magadat. Ennek a játéknak viszont az a különlegessége, hogy a kritikus döntésen kívül rengeteg lehetőséged van még ügyesen, sőt izgalmasan kombinálgatni, vagy akár hosszabb távú stratégiát kialakítani. Így aztán, bár jelentős a szerencse szerepe, az leginkább annak kedvez, aki ügyesen megteremti annak lehetőségét, tehát ez egyáltalán nem egy mindent vagy semmit típusú játék.

Van továbbá a játékban kicsit konfrontatív, egymással csipkelődős rész is, de csak épp egy hangyányi. Két fővel is szuper, igazi párharc, hárman vagy négyen játszva is legalább olyan jó, de más a dinamikája. A játékban ráadásul van lehetőség különleges képességlapok használatára is extraként, így az újrajátszhatósága garantált, de az alapjáték is szinte megunhatatlan. Mivel sokszor kell keverni, és fontos az alapos keverés, ezért én kártyavédővel ajánlom, azzal együtt elfér a kis dobozában.

Kariba

Kariba (kiadó: Reflexshop)Fotó: Gáspár Merse Előd

Ha semmiképpen sem szeretnétek nagydobozos játékba beruházni, de szívesen kipróbálnátok valami újat, akkor ajánlom ezt a jópofa és okos játékot. A Kariba pici dobozában egy nagyon érdekes, pörgős kártyajátékot találtok, ami gyerekeknek és felnőtteknek is kiváló. Már különleges grafikája és a kártyák hosszúkás alakja is megfog, és roppant egyszerűsége ellenére van benne mélység is. Ajándéknak is kiváló. Ha esetleg a karantén miatt nem tudsz találkozni valakivel, akinek ajándékot adtál volna békeidőben, akkor kitűnő ajándék lehet elpostázni neki egy ilyen kis kártyajátékot.

Vasútvonal

Vasútvonal (kiadó: Delta Vision)Illusztráció: Delta Vision

A Szüret megjelenése óta – ami több díjat is bezsebelt – a hasonló koncepciójú flip and write és roll and write játékok nagy népszerűségnek örvendenek. Míg a Szüretben csak véges számú egyszer használatos térképlapot kaptunk, és nekünk kellett laminálni vagy fénymásolni őket, ha nem akartuk, hogy elfogyjanak, a Delta Vision jóvoltából megjelent Vasútvonal sötétkék és tűzvörös verziójában már eleve laminált játéktáblákat kapunk, hat darabot. Így akárhányszor újrajátszható a játék, és ha mindkét verziót megvesszük, akár 12-en is játszható, bár nem ez az erőssége karantén idején.

Ebben a pörgős, kombinálgatós, rajzolós játékban mindenki saját vasúthálózatot épít a saját térképtáblájára. Négy speciális kockával dobunk hat körön keresztül, és mindenki ugyanazokat a kidobott vasútvonal- és autóútelemeket rajzolhatja be a saját térképére úgy, hogy közben minél jobban összekötött hálózatot kapjon. Plusz pont jár a leghosszabb útvonalakért, a pálya közepének meghódításáért is, de a holtvágányok negatív pontot érnek a játék végén. Különösen izgalmas, hogy a játék során használni lehet három olyan extra elemet is, amik egyébként nem szerepelnek a kockaoldalakon, és ezeket hat lehetségesből lehet kiválasztani a játék során, a saját ütemünkben. Vannak továbbá kiegészítő kockakészletek is a dobozban, amikkel variálni lehet a játékot.

Silver & Gold

Silver & GoldFotó: Gáspár Merse Előd

A flip and write játékoknál még tovább megy ez a csodálatos darab, amiben már kis interakció is van a játékosok között. A Silver & Gold további különlegessége, hogy nem egyetlen dologra firkálunk, hanem a játék során folyamatosan pörögnek a laminált, szigeteket ábrázoló kártyalapok, amiket ki kell ikszelgetnünk, azaz a szigetek területét tetrisz-szerű elemekkel kell lefednünk. Minél több térképet ikszelünk ki teljesen hat fordulón keresztül, annál több pontunk lehet, de egyszerre mindig csak két térkép lehet előttünk, ezért ezeket ügyesen és megfelelő ütemben kell töltögetni, mert egyébként be lehet ragadni.

Az kiikszelendő tetrisz-szerű minták mindenkinek ugyanazok, ezeket (fordulónként 7-et a 8-ból) egy közös pakliból csapjuk fel véletlenszerűen. Az interakció ott van, hogy ha egy térképet kitöltünk, akkor vehetünk csak újat a középen lévőkből, és így el lehet happolni egymás elől  a térképeket, illetve különféle trófeákat is. Ezen kívül vannak különféle bónuszok, érmék, pálmafák, amikből extra pontokat lehet szerezni. Gyerekekkel is játszható, és az a jó, hogy olyan nagyon senki nem tud lemaradni, ezért mindenkinek meglesz az élménye, hogy valamit teljesített. A játék kártyái nagyon jó minőségűek, teljesen le lehet őket törölni, és nem kopnak.

Grund

Grund (kiadó: A-Games)Illusztráció: A-games

Bár most minden játszótér zárva van, a Grund a játszóterezés élményét hozza a játékasztalon. Ez is volt a készítők szándéka, amikor meglátták a játék leendő kellékeit, ugyanis ez a játék a Board Game 12 társasjáték-fejlesztő versenyen készült, ahol adott kellékekből kellett 12 óra alatt társasjátékot készíteni. Persze 12 óra alatt a szuper ötlet még csak kezdetleges formát öltött, de fél év kemény munka után a nyertes csapat az A-Games kiadóval közösen ki is adta a játékot.

A játék arról szól, hogy lakótelepi gyerekek lemennek a játszótérre, ahol izmoznak egymással a játékokért, és próbálják elkerülni a büntetést. Mindenki megpróbál a legtöbb játékhoz odaférni, a legszebb és legjobb homokvárat megépíteni, érdekes bogarakat találni, és úgy általában a legboldogabbnak lenni. Eközben néha elkerülhetetlen a konfliktus, amit nagyon érdekes titkos licitálós mechanizmussal old meg a játék, amivel a gyerekek energiát cserélnek. Egy szuper egyórás játék az egész családnak, 2-4 fő részére.

Camel Up kártyajáték

Camel Up kártyajéték (kiadó: Piatnik)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Camel Upból létezik nagydobozos társasjáték is, én most mégis a kártyajátékot ajánlom, mert ez hasonló élmény nyújtó, kicsit okosabb verzió. A játék egy tevefutamról szól, és érdekessége, hogy senki nincs a tevékkel, hanem a játékosok a tevékre fogadhatnak a játék során – nemcsak a legelsőre, de akár a középmezőnyre vagy a legnyüzügébb tevére. Persze a verseny kimenetele nem teljesen véletlenszerű, mert a játékosok titkos lapokkal, illetve a rókával és a pálmafával akadályozhatják és segíthetik is a tevéket. További érdekesség, hogy a tevék egymás hátára léphetnek, és együtt is továbbmozoghatnak, ezért aztán a mezőny egyik pillanatról a másikra furcsán át tud alakulni. A játék lényege, hogy a megfelelő időpillanatban köss fogadásokat, mert ha túl korán kötsz, akkor a többiek befolyásolni fogják a versenyt a károdra, ha túl későn, akkor meg nem marad már neked jó fogadáskártya. A játékot egyébként akár 6 fő is játszhatja, de 2-3 fővel is kiváló taktikus játék.

Ticket to Ride New York

Ticket to ride New York (kiadó: Days of Wonder)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Ticket to Ride sorozat tagjai szinte már megszámlálhatatlanok. Azoknak, akik még nem ismerik őket, itt most a New Yorkot ajánljuk, mert ez a legkisebb verzió, ami hozza a Ticket to Ride-élményt, ugyanakkor gyors családi játék, amiből akár többet is lehet játszani egy este alatt. Nagyon könnyen tanulható, 2-4 játékos részére, akár már 8 éves kortól. A játék során menetjegykártyákból próbálunk egyformákat összegyűjteni, hogy aztán azok segítségével megfelelő hosszúságú útvonalakat tudjunk lefoglalni saját célra a térképen lévő csomópontok között. Korlátozó tényező azonban, hogy szomszédos csomópontok között csak egy vagy két eltérő játékos hozhat létre útvonalat, lásd a térképet. Ezekkel az útvonalakkal kell aztán mindenkinek a saját színében minél több titkos célkártyáján szereplő távolabbi csomópontot összekötni, az érintett turistalátványosságokért pedig plusz pont jár. Érdekesség, hogy célkártyákból többet is vállalhatunk több pontért, de amit magunknál tartunk, attól már szabadulni nem tudunk, és ha nem tudjuk teljesíteni a játék végéig, akkor mínusz pontot fog érni.

Kingdomino

Kingdomino (kiadó: Gémklub)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Kingdomino 2017-ben Év játéka díjas volt, igazi sikerjáték, ami egyszerre könnyed és gyors családi játék, miközben versenyeket is szerveznek belőle, idén például a Társasjátékos Olympián is szerepelt. Sőt, a játék hatalmas mélységét mutatja, hogy a döntőben pontegyenlőség (126-126) állt elő a legprofibb játékosok között. A Kingdominóban az is csodálatos, hogy 2, 3 és 4 főre picit eltérők a szabályok, és picit más élmény, de mindegyik nagyon jó, és egy 2 fős játék után szívesen játszik az ember 3 vagy 4 fővel is akár még egyet.

A játékosok dominólapokból építik fel saját királyságukat. Az összefüggő azonos területekért (erdő, mező, bánya, stb.) kaphatnak pontokat a játék végén, de csak akkor, ha van a mezőkön korona ikon, és minél több, annál többet ér a terület, konkrétan egy területért szerezhető pontszám egyenlő a terület nagysága szorozva a koronák számával. A játék különlegessége, hogy egyszerre mindig csak négy dominóból lehet választani, és ezek ritkaság és érték szerint sorrendbe vannak rendezve. Aki kevésbé értékeset választ, az megkapja a jogot arra, hogy a következő körben hamarabb választhasson, és fordítva, aki a legértékesebbet választja, az majd utoljára marad a következő körben. Persze relatív, hogy mi az értékes számunkra, ez függ attól, hogy éppen milyen királyságot építünk, azonban arra is nagyon kell figyelni, hogy az ellenfélnek milyen lapok jutnak, mert a fenti szorzásos pontszámítás miatt hatalmas pontszámokat be lehet gyűjteni egy-egy alkalmas lappal.

Magic Maze - Fogd és fuss!

Fotó: Gémklub

Magic Maze rendkívül különleges, valós idejű kooperatív társasjáték, ami nagyon rugalmasan kezeli a játékossszámot, akár 1-8 fővel játszható. Valós idejű, mert a hősöket mindenki egyszerre mozgatja, sőt mindenki mozgathatja a négy hős bármelyikét. Ami saját, az az elvégezhető akció: ki merre tud mozogni, ki tud felfedezni újabb területeket, ki tud teleportálni, stb. A hősök célja, hogy felfedezzék a terepet, megtalálják benne a saját fegyverüket-eszközüket, majd ha ez megvan, akkor a saját színű kijáraton keresztül elhagyják az épületet. Minderre alapesetben 3 perc áll rendelkezésükre, de van lehetőség extra időhöz is jutni. A játékosok azonban nem kommunikálhatnak egymással, csak azt lehet jelezni egy erre rendszeresített jelölővel, ha valakire várnak. A játék 16 küldetést tartalmaz, de minden küldetésben véletlenszerűen jönnek fel a plázalapkák, így mindig más lesz a játék azonos küldetés esetén is.

Kuruzslók Quedlinburgban

(Kuruzslók Quedlinburgban (kiadó: ComPaYa)Fotó: Gáspár Merse Előd

Kuruzslók Quedlinburgban egy úgynevezett zsáképítő társasjáték, amiről korábban már írtunk számos díja kapcsán. Itt most első sorban azért ajánlom karantén idejére, mert a játéknak nagyon sok variánsa létezik, amiket érdemes kipróbálni. A játékosok zsákjába kerülő összetevők mindegyikének ugyanis speciális tulajdonsága van, amit az összetevők könyvei határoznak meg, ezeket a könyveket azonban lehet forgatgatni, és így rengeteg variációt kaphatunk, amik mind teljesen más játékmenetet eredményeznek, ehhez pedig eltérő gondolkodás és stratégia kialakítása szükséges. A játékról bővebben korábbi cikkünkben olvashattok, és ott megtekinthető egy fotó is az összetevők könyveiről, illetve azok közül pár darabról.

Kereskedők völgye 2

Kereskedők völgye 2 (kiadó: Reflexshop)Fotó: Reflexshop

A Kereskedők völgye játékról korábban már írtunk. A Kereskedők völgyének második része önállóan is játszható, de az első rész kártyáival kombinálva izgalmas interakciók hozhatók létre a különböző képességű állatpaklik között. Ezt a Kickstarteres játékot a finn dizájner érezhetően azzal a céllal fejlesztette, hogy némi rutinnal és a sok kombinációs lehetőséggel sokszor újrajátszható legyen. Ezt segíti az úgynevezett pakliépítő mechanika, amiben a játékosok paklijukat folyamatosan bővíthetik, és az akcióként kijátszott lapok idővel visszakerülnek a húzópakliba, másrészt a lapokat további lapok vásárlására is elkölthetjük. Variációkból az alapjátékban sincsen hiány, de a két játék együttes használata megsokszorozza őket.

A sors kovácsai

A sors kovácsai (kiadó: Gémklub)Illusztráció: Gémklub

Ezt a játékot is azért tudom ajánlani, mert a benne lévő pár speciális kártya miatt nagy az újrajátszhatósága, és bár nem bonyolult, kell egy kis idő ahhoz, hogy ráérezzünk és beletanuljunk. A belefektetett, nem is olyan sok energia azonban bőven meghozza az élményt. Aki szereti a kockákat, az pláne rá tud kattanni.

Ennek a játéknak a különlegessége, hogy a dobókockáid oldalait le lehet cserélni, és a játék kilenc fordulója során folyamatosan fejleszted a kockáidat. A másik érdekessége: ahhoz, hogy kockaoldalt vásárolj, pénzre van szükséged, amit kezdetben kis mennyiségben tudsz csak szerezni a megfelelő kockaoldalak kidobásával, ezért a további vásárlás érdekében minél előbb érdemes pénzes kockaoldalakat vásárolni, de a játék végén az arany nem számít, ezért a vége felé már sokszor fölöslegessé válik. A szűkös időkereten belül tehát jól kell tudni kalkulálni, hogyan fejleszted dinamikusan a kockáidat, és egy kényes egyensúlyra kell törekedned, miközben persze a szerencsefaktor sem elhanyagolható. A játékot egyébként ki tudod próbálni a Board Gaeme Arena platformján prémium előfizetés nélkül is, ha éppen nincsenek leterhelve a szerverek ebben a karanténos időben.

Tiny Epic - Kalandok birodalma

Tiny epic - Kalandok birodalma (kiadó: Reflexshop)Fotó: Gáspár Merse Előd

A Reflexshop által kiadott Tiny Epic sorozat tagjainak közös vonása, hogy kis költségvetésből kis dobozban komoly stratégiai játékot kínálnak különféle témákban, és a doboz dugig tele van zsúfolva mindenféle érdekes kellékkel. A Kalandok Birodalmában például olyan szabadalmaztatott meeple figurákat találunk, akiknek eszközöket tehetünk a kezükbe, fegyvereket és legendás tárgyakat. A sorozat tagjainak további tulajdonsága, hogy a játékmenet során kis holtidővel dolgoznak. Ebben a játékban ez ott nyilvánul meg például, hogy a dobott kockák által jelzett akciólehetőségeket a kalandozók egyszerre használják fel. A játék során goblinokat kell legyőznöd, mágiát tanulhatsz, és különleges tárgyakat szerezhetsz meg – ezek mind hozzásegíthetnek ahhoz, hogy te légy a legjobb, de van egyszemélyes játékmód is, ami nemcsak karanténban jön jól, de ahhoz is kiváló, hogy az ember beletanuljon ebbe a komplex játékba.

Túlélők szövetsége

Túlélők szövetsége (kiadó: Reflexshop)Illusztráció: Reflexshop

A Túlélők szövetsége, eredeti nevén After the Virus, találó játék járvány idejére. Egy zombiapokalipszises kooperációs pakliépítő játékról van szó. A játék 16 epizódot tartalmaz, mindegyik más-más kihívást jelent, és eltérő a hosszuk is, így lehet válogatni, de ha egymás után játsszuk őket, kiadnak egy történetet. A játék egyedül is játszható, ami karantén idején jól jöhet. A célokat az összes játékosnak külön-külön teljesítenie kell, és a játékosok kétféle módon segíthetik egymást: egymás gyógyításával és zombik megölésével, mert egyébként mindenkinek saját zombipaklija van, amiben a zombik egyre csak gyűlnek. A játék nagyon jól hozza az apokalipszis-élményt: minden kört túl kell élni valahogy, és ez sokszor épphogy csak sikerül. A zombik elől el is lehet futni, bár annak van hátránya. A karaktereknek azonban három életük van, és ezek egyben egy-egy testrész sebzését is jelképezik, ezért aztán például sebesült láb esetén nem tudsz futni, és így az előbb említett opció nem használható, ami valóságos szívás, konkrét és átvitt értelemben is.

Pandemic

Pandemic (kiadó: Gémklub)Illusztráció: Gémklub

Nem lehet vége ennek az ajánlónak, hogy tematikája miatt ne ajánljuk a Pandemic játékot. Én most az alapverziót ajánlom, de ez már egy egész sorozat, akinek aztán tetszik, utánanézhet a különböző kiegészítőknek is. A Pandemic a kooperatív játékok nagymesterének, Matt Leacocknak kiváló munkája, ő tervezte a Tiltott Sziget és Tiltott Sivatag játékokat is, amikről korábban már írtunk. Valójában hasonló játékmenet és játékmechanikai elemek vannak benne, mint a Tiltott játékokban, csak a témája valóságosabb. És az egyik jelentős különbség és különlegesség, hogy itt nem négyzetrácson mászkálunk, hanem egy városokat összekötő hálózaton a világtérképen. Az élmény természetesen más. Mivel kooperatív játékról van szó, ráadásul az összes játékos számára ugyanazok az információk elérhetők, ezért közösen kell gondolkodni, de mivel nagyon sok mindenre kell figyelni benne, erre szükség is van, főleg ha nehezebb szinten játsszuk.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: