Európából nézve meglehetősen távolinak tűnik a halálbüntetés intézménye, térben és időben is, legfeljebb különböző szélsőjobboldali mozgalmak, pártok dobják fel a témát időről időre. Az Európai Unió már a csatlakozás feltételeként megszabja a leendő tagországognak a halálbüntetés eltörlését, de az EU-n kívül is már csak egyetlen európai országban van érvényben, Fehéroroszországban.

A világ többi részén azonban már nem ilyen egyértelmű a legsúlyosabb büntetési forma elutasítása. Az ENSZ által elismert 195 független állam közül 87-ben még létezik valamilyen jogi formában, de a gyakorlatban már csak 54 országban alkalmazzák – ez a világ országainak 28 százalékát jelenti. Népesség alapján viszont súlyosabb a helyzet: a Föld lakosságának több mint 60 százaléka él olyan államban, ahol továbbra is kiszabható a halálbüntetés. Ez leginkább annak tudható be, hogy a világ 15 legnépesebb országa közül 11-ben hozhatnak halálos ítéletet, köztük az öt legnépesebb országban: Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban, Indonéziában és Pakisztánban.

A halálos ítéleteket az egyes országokban más-más módszerekkel hajtják végre. Az akasztás még mindig népszerű az ázsiai és afrikai államokban, a halálra kövezést és a lefejezést már csak elvétve alkalmazzák, de az úgynevezett nyugati világ egyetlen olyan országában, ahol még létezik halálbüntetés, vagyis az USA-ban, már csak négy kivégzési mód áll rendelkezésre: a villamosszék, a sortűz, a gázkamra és a méreginjekció. Egyik sem hangzik túl emberségesen, de ránézésre azért mégiscsak a méreginjekció tűnik a legkevésbé brutálisnak – éppen ezért a legtöbb államban már csak ezt a módszert használják.

Azonban most már évtizedek tapasztalata mutatja, hogy a három fázisban (altatás, izombénítás, a szív és a keringés leállítása) beadott méreginjekció inkább a kivégzés szemlélőinek jelent megnyugvást, és nem a halálra ítéltnek: ahelyett, hogy csendben elaludnának örökre, gyakran szörnyű kínok között töltik utolsó órájukat, amit ráadásul a bénító injekció hatására képtelenek jelezni a környezetüknek.

A nácik kikísérletezték, az orvosok tiltakoznak, az USA bevezette

Miután a középkori halálos kínzási módszerek kimentek a divatból, és a felvilágosodás eszméinek terjedésével a halálbüntetés alkalmazása is jelentősen visszaszorult, sokáig az akasztás volt a kivégzések elsődleges formája – a szintén széles körben alkalmazott golyó általi halál mellett. A 19. század végén azonban már felmerült, hogy humánusabb (és persze olcsóbb) módszerre lenne szükség, ami nem is emeli úgy hősi státuszra a kivégzett személyt, mint egy látványos akasztás.

Egy New York-i gégész, Julius Mount Bleyer volt az első, aki a halálos injekció bevezetése mellett érvelt (1888-ban egy orvosi jogi folyóiratban javasolta közel 400 milligramm morfium beadását a halálra ítélteknek), de az állam végül egy buffalói fogorvos, Alfred Porter Southwick javaslatát fogadta el, és 1890-ben először vették igénybe a villamosszéket mint emberséges alternatívát, amely a 20. században az amerikai kivégzések szimbólumává nőtte ki magát.

A második világháború alatt a náci orvosok koncentrációs táborokban kísérleteztek halálos oldatok befecskendezésével, így az első ember, akinek méreginjekció okozta a halálát, a holland katolikus pap, Titus Brandsma lett. A Ferenc pápa által éppen idén májusban szentté avattatott Brandsma bűne az volt, hogy személyesen járt közbe a katolikus lapok szerkesztőinél a náci propaganda terjesztésének tilalma ügyében – egy hónappal azután, hogy a dachaui táborba szállították, 1942 júliusában megkapta a halálos injekciót. A nácik a bakelit gyártásához is használt fenol nevű vegyületet részesítették előnyben, és a háború végéig még hét embert végeztek ki ilyen módon – legalábbis a hivatalos feljegyzések ezt a nyolc esetet említik.

Az 1950-es évek kezdetén Nagy-Britanniában külön királyi bizottság vizsgálta a halálbüntetés intézményének korlátait és lehetőségeit, ahol szintén felvetődött a halált okozó injekció bevezetése, de végül a brit orvosok szövetsége megfúrta ezt a javaslatot, arra hivatkozva, hogy felesküdött orvos már csak erkölcsi okokból sem vehet részt kivégzésekben, más pedig lehetőleg ne vállalkozzon ilyesmire.

Így végül mégiscsak ott tették törvényessé elsőként a méreginjekció használatát, ahol megszületett az ötlet: az Egyesült Államokban. Azon belül is Oklahomában, ahol az állam egyetlen villamosszéke, az 1915 és 1966 között 82 halálos ítélet végrehajtásában részt vett „Old Sparky” már egy ideje kihasználatlanul állt, ezért 1977-ben két helyi politikus, a republikánus Bill Wiseman és a demokrata Bill Dawson felvetette, hogy valamilyen olcsóbb (tehát folyamatos karbantartást nem igénylő) és emberségesebb megoldást kellene találni a villamosszék helyett.

Van, hogy az altatás-bénítás-szívhalál trióból csak az utóbbi jön össze

A hármas méreginjekció receptjét és magát a végrehajtás menetét Oklahoma állam orvosszakértője, Jay Chapman és az Oklahomai Egyetem orvosi karának aneszteziológiai tanszékét vezető Stanley Deutsch állította össze. A halálra ítéltet először is egy ágyhoz szíjazzák, majd a kezeit is kifeszítik, és alkoholos fertőtlenítés után a könyökhajlati vénájába helyezik a kanült, amely egy csövön keresztül a mérget gombnyomásra adagoló géphez vezet. Miután beállítják a szívműködést mérő monitort, megkezdődik a három injekció adagolása.

• Elsőként a tiopentál-nátrium nevű ultrarövid hatású, barbiturát típusú altató injekciót adják be az elítéltnek, amitől már fél percen belül eszméletét veszti az alany. Míg egy általános altatásnál 0,35 grammos dózist adnak be belőle, eutanázia esetében pedig 1–1,5 grammot, a halálos ítéletek végrehajtásánál 3–5 grammal számolnak – ez már önmagában halálos lehet, de mivel csak kb. 45 perc múlva állna le az alany légzése, még két injekcióval gyorsítják fel a folyamatot.
• Másodjára egy pankurónium-bromid nevű izomlazítót adnak be, amely a vázizmok – így például a rekeszizom – bénításával járul hozzá a légzés összeomlásához. A halálos dózis (100–200 mg) 4–8 órás bénulást eredményezne, de a légzés ennél sokkal hamarabb leáll.
• Végül kálium-kloridot adagolnak (a káliumhiányos szervezet kezelésére szánt dózis kb. 10-szeresét), amely megemeli a vér káliumszintjét, és szívritmuszavart, majd hirtelen szívhalált okoz.

Mindez könnyen úgy hangozhat, mint egy fájdalom- és zökkenőmentes kivégzési módszer, de a tapasztalatok másról árulkodnak.

A problémák sora ott kezdődik, hogy mivel az amerikai orvosok szövetsége (AMA) állásfoglalása szerint az élet védelmére felesküdött orvosok nem vehetnek részt kivégzésekben, gyakran orvosi személyzet teljes hiánya mellett zajlik a hármas méreginjekció beadása. Ez azt is jelenti, hogy bár az altatás komoly szakértelmet igényel, személyre szabott dózisok megállapításával, a börtönök személyzete gyakran csak az egységes protokollhoz ragaszkodik, ami számos komplikációt eredményezhet. Jay Chapman, a méreginjekcióval történő kivégzés protokolljának egyik alkotója 2007-ben így nyilatkozott erről a New York Timesnak: „Amikor ezt megalkottuk, eszembe sem jutott, hogy komplett idióták fogják beadni az injekciókat.”

Az is felmerült, hogy a protokoll eleve hibás volt, ugyanis a tiopentál-nátrium hamar kiürül az agyból, és a test többi részében oszlik el, a pankurónium-bromid pedig csökkenti is a hatását, így könnyen előfordulhat, hogy az elítélt az első injekció beadásától számítva 15–20 percen belül magához tér, de ezt az izombénító szer miatt nem tudja jelezni, így szörnyű kínok között fulladozik perceken át, míg le nem áll a légzése vagy a szíve. A Miami Egyetem kutatói 2005-ben 49 kivégzett személy toxikológiai jelentését elemezték, és arra jutottak, hogy 43 százalékuknál olyan mértékű volt a tiopentál jelenléte a vérben, ami arra utal, hogy haláluk idején eszméletüknél voltak – ezt egy két évvel későbbi kutatásuk is megerősítette.

A szemtanúk szerint az elhibázott esetek klasszikus kínzásra emlékeztetnek, és akár 84 százalékuk elhibázott lehet

Egy 2014-es könyvben bemutatott kutatásból az is kiderült, hogy messze a legnagyobb arányban a méreginjekciós kivégzéseknél lép fel valamilyen komplikáció: 1890 és 2010 között az akasztások 3,12 százaléka, a villamosszékkel történő kivégzések 1,92 százaléka, a gáz általi halálbüntetések 5,4 százaléka, valamint a méreginjekciós esetek 7,12 százaléka sikerült félre. Utóbbiak közül a Halálbüntetés Információs Központ (DPIC) gyűjtésében 39 kiemelt esetről lehet olvasni, de közülük is talán Clayton Lockett 2014-es esete a leghírhedtebb.

Lockett kivégzését azonban megelőzte az altató injekció körüli balhé. A 2010-es évek elején hiány alakult ki a tiopentál-nátriumból, miután a börtönök túl sokat vásároltak fel belőle, és így nem jutott belőle elég a rendeltetésszerű orvosi célokra. Ennek hatására a szer egyetlen amerikai gyártója, a Hospira nevű gyógyszercég hivatalosan is elítélte a kivégzésekben való felhasználását, és 2011 januárjában bejelentette, hogy beszünteti a gyártását. A helyzetet fokozta, hogy az Európai Unió az év decemberében rendeletet hozott a kínzás vagy a halálbüntetés során alkalmazható áruk kereskedelmének tiltásáról, vagyis az USA már Európából sem importálhatott többé tiopentált, ezért alternatív szerek után kellett néznie – igaz, több állam illegálisan folytatta a tiopentál beszerzését, például Indiából.

Oklahomában a midazolám nevű benzodiazepin-származék mellett döntöttek, ami egy gyengébb altató hatású nyugtató, és nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy eszméletlen állapotba kerüljön tőle az ember. Itt jön a képbe Clayton Lockett, aki a 2014-es kivégzése során, miután a tizedik szúrásra sikerült megtalálni a vénáját, 100 milligramm midazolámot kapott altató gyanánt. Tíz perccel később eszméletlennek nyilvánították, majd megkapta a bénító és a szívleállást okozó injekciót is, de három perc múlva mozogni kezdett, felemelte a fejét, beszélni próbált, és közel fél órán át vergődött, mielőtt szívrohamot kapott, és halottnak nyilvánították. A szemtanúk szerint a látvány egy klasszikus kínzásra emlékeztetett, ráadásul később még legalább hét hasonló esetről számoltak be, legutóbb 2021 októberében, ugyancsak Oklahomában. A midazolám bevezetése óta a félresikerült méreginjekciós kivégzések aránya 22,4 százalékra nőtt. (Itt következne ez a Youtube-videó, amelyen egy elhibázott kivégzés rekonstrukciója látható, de a korhatár miatt nem ágyazható be a videó.)

Egy 2020-ban végzett kutatásban több mint 200, méreginjekcióval kivégzett személy boncolási jelentéseinek vizsgálatával állapította meg, hogy az alanyok 84 százalékánál tüdőödéma lépett fel, vagyis a tüdő elvizesedése során fulladásos halál végzett velük – akár látszott ez rajtuk az elhibázott altatás és bénítás miatt, akár sikeres volt a bénítás, és csak mozdulatlanul szenvedtek. Mind a négy vizsgált szer (midazolám, tiopentál, pentobarbitát, etomidát) alkalmazásánál döntő többségben voltak a tüdőödémás esetek.

A halálbüntetés ellenzői már régóta hivatkoznak az amerikaiak által szentírásként tisztelt alkotmány nyolcadik kiegészítésére, amely egyértelműen tiltja a „kegyetlen és szokatlan büntetéseket”, amibe szinte minden kivégzési forma beletartozhat: a villamosszékben gyakran szétégett a kivégzettek teste a halál beállta előtt, az akasztásoknál számos esetben nem sikerült egyből nyakat törni, ezért sokáig vergődtek a kötélen, a gázkamrában hosszú percekig fuldokolnak, és most már a méreginjekciónál is egyre világosabb, hogy közel sem nyugodt körülmények között alszanak el végleg az elítéltek. Egyes jogi szakértők azt is kegyetlennek és embertelennek tartják, hogy a halálra ítéltek hosszú évekig vagy akár évtizedekig a siralomházban, gyakran teljesen elkülönítve várják a kivégzés bizonytalan időpontját.

Az amerikai Legfelső Bíróság legutóbb 2015-ben hozott döntést a méreginjekciós kivégzések ügyében, akkor 5-4 arányban foglalt állást amellett, hogy a midazolámmal történő kivégzések nem sértik a nyolcadik kiegészítést, vagyis nem minősülnek kegyetlen és szokatlan büntetésnek.

A sortűz reneszánsza

Mióta 1982-ben, Texasban először bevetették a méreginjekciót a halálbüntetés végrehajtására, 1363 alkalommal éltek ezzel a módszerrel az Egyesült Államok börtöneiben. A halálbüntetést engedélyező 27 állam közül 15-ben kizárólag injekcióval végzik ki a halálra ítélteket, 12 államban pedig ugyan ez az elsődleges módszer, de a halálsoron lévők választhatnak egy vagy több mód közül – a gázkamrát utoljára 1999-ben, a sortüzet 2010-ben, a villamosszéket pedig 2020-ban választotta elítélt a méreginjekció helyett.

Az elmúlt hónapok történései alapján azonban úgy tűnik, itt a sortűz reneszánsza.

• A Legfelső Bíróság januárban még elutasította két oklahomai halálra ítélt férfi kérvényét arra vonatkozóan, hogy az államban sorra elbaltázott méreginjekciós kivégzés helyett sortűz általi halál legyen a büntetésük – februárra mindkét férfinek beadták a halálos injekciót.
• Georgia államban egy halálra ítélt férfi azért kéri a kivégzőosztag bevetését a méreginjekció helyett, mert súlyos érrendszeri betegsége miatt nem valószínű, hogy fájdalommentesen megtalálnák a vénáját (a szakértők szerint ehhez „fel kéne vágni a nyakát”), de az állam nem engedélyezi a sortüzet mint kivégzési módot – az ügyet hamarosan tárgyalja a Legfelső Bíróság.
• Miután Dél-Karolina a méreginjekcióhoz szükséges szerek beszerzését problémásnak nyilvánította, a halálra ítélteket választás elé állította: villamosszék vagy sortűz. Bár az elítéltek a sortűz mellett döntöttek, panaszt tettek a kényszerített választás miatt, ezért az állam hiába újította fel az egyetlen sortűzre alkalmas börtönhelyiséget több mint 50 ezer dollárból, a Legfelső Bíróság egyelőre elhalasztotta az április végére kiírt kivégzést.
• Arizonában egy halálra ítéltnek a méreginjekció vagy a halálos gáz (konkrétan a 2. világháborúban a nácik által használt hidrogén-cianid) közül kellett volna választania, de az ügyvédje a végsőkig harcolt azért, hogy az államban nem engedélyezett sortűz lehessen a kivégzés módja. Arizona nem engedett, választás híján méreginjekció lesz a férfi végzete júniusban.

A bírók, ügyvédek, jogvédők és mint a fentiekből kiderült, most már maguk a halálra ítéltek szerint is a sortűz lehet a leghumánusabb kivégzési forma. A Legfelső Bíróság liberális tagja, Sonia Sotomayor 2017-ben azt mondta: „Amellett, hogy a golyó általi halál szinte azonnal bekövetkezik, viszonylag fájdalommentes is lehet. [...] És a kivégzőosztag bevetése történelmileg lényegesen kevesebb elhibázott kivégzést eredményezett.”

Az új dél-karolinai protokoll szerint az ilyen kivégzések során az elítéltet több ponton (a bokáknál, lábaknál, karoknál, mellkasnál és fejnél) egy székhez rögzítik, a fejére csuklyát húznak, a szíve fölött pedig megjelölik a célpontot. A háromfős kivégzőosztag 15 méterre, egy fal mögött foglal helyet, és mindhárman puskával, éles lőszerrel végeznek az elítélttel egy kis nyíláson keresztül – ezek szerint tehát már nincs érvényben az az eljárás, amely szerint egy-egy puskába vaktöltényt helyeznek, hogy mindenki lelkiismerete nyugodt lehessen, hiszen nem biztos, hogy ők adták le a halálos lövést. A büntetés-végrehajtási intézet három munkatársát, akik részt vettek a kivégzésben, az eset után terápiára küldik, pontosabban kötelezik őket a kritikusok események stresszkezelési programjában való részvételre.

link Forrás

Rohamosan csökken a halálbüntetés támogatottsága, és sorra törlik el az államok, miközben a Legfelső Bíróság konzervatív túlsúlyba került

A halálbüntetéssel kapcsolatos kérdésekben már 1937 óta közvélemény-kutatásokat végző Gallup adatai szerint utoljára 50 éve volt ilyen alacsony a halálbüntetés támogatottsága. A kivégzések támogatói 1972 márciusában az amerikai lakosság 50 százalékát tették ki, majd egészen a kilencvenes évekig nőtt ez az arány, míg 1994-ben el nem érte a 80 százalékot. Azóta folyamatosan csökken a támogatottsága, a legutóbbi mérés idején, 2021 októberében már 54 százalék volt, míg 43 százaléknyian ellenezték, és csak 3 százalék nem tudott dönteni – a halálbüntetés ellenzőinek aránya utoljára 1966-ban volt ilyen magas, akkor 47 százalék ellenezte a legsúlyosabb büntetési formát.

Még szembetűnőbb a közvélemény átalakulása, ha azokat a válaszokat nézzük, amelyek a következő kérdésre érkeznek: „Ha választhatna a következő két megközelítés közül, ön szerint melyik a megfelelőbb büntetés gyilkosságért: halálbüntetés vagy életfogytiglani börtönbüntetés, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül?”. Ebben a kérdésben 2014-ben még 50-45 arányban döntöttek a halálbüntetés javára, 2019-ben azonban már csak 36 százalék választotta a halálbüntetést és 60 százalék az életfogytiglant – ez abszolút rekord mindkét oldalon. A legutóbbi mérés során továbbá először csökkent 50 százalék alá azok aránya is, akik szerint a halálbüntetést általánosságban véve igazságosan alkalmazzák az USA-ban – 49 százaléknyian, az igazságtalanság mellett szavazó rekordmagas 45 százalék mellett.

A leghumánusabb kivégzési forma kérdésére adott válaszok olyan szempontból nem annyira relevánsak, hogy utoljára 2014-ben, a midazolámmal kapcsolatos problémák megjelenése előtt tették fel a kérdést, de azért érdekes, hogyan változott a közvélemény 1985 óta (amikor először tértek ki erre) ebben a kérdésben is. Az 1985-ös rangsor így festett: méreginjekció (56%), villamosszék (16%), gázkamra (8%), kivégzőosztag (3%), akasztás (2%). A 2014-es pedig így: méreginjekció (65%), kivégzőosztag (9%), akasztás (5%), villamosszék (4%), gázkamra (4%). A többiek vagy nem tudtak választani, vagy a közvélemény-kutatók kifejezett kérése ellenére beírták válasznak, hogy „egyik sem”.

Persze a halálbüntetés pártolóit nem igazán hatja meg, ha egy gyilkosságért halálra ítélt személy az élete utolsó perceit szenvedéssel tölti, de ezt a kérdést, ahogy az egész halálbüntetés témáját problémássá teszi egy igen ijesztő adat: 1973 és 2014 között összesen 144 halálra ítélt vádlottat mentettek fel az Egyesült Államokban, míg egy jogászok és statisztikusok által végzett kutatás szerint legalább 340 embert ítélhettek halálra igazságtalanul. A Michigani Egyetem jogásza, Samuel Gross vezetésével készült tanulmány konzervatív becslése szerint ez azt jelenti, hogy a halálsoron lévő elítéltek legalább 4,1 százaléka tévesen kapott halálbüntetést, ami jobb mutató híján az ártatlanságot is jelezheti.

A nagy gyógyszergyárak, az Európai Unió és a nemzetközi emberi jogi szervezetek az elmúlt évtizedben egyértelműen megnehezítették a méreginjekció felhasználását, és a kevésbé szabályozott intézeti gyógyszerészeteket is jobban ellenőrzik, mióta a büntetés-végrehajtó szervek tőlük szerzik be a halálos anyagokat. 2016 óta szinte minden évre jutott egy állam, amely betiltotta a halálbüntetést, ráadásul kettőben (Washington és Delaware) az állami legfelsőbb bíróságok alkotmányellenesnek is nyilvánították azt. Legutóbb, 2021-ben Virginia tette illegálissá a halálbüntetést, első déli államként, miközben az elmúlt évtizedben három olyan állam is akadt, ahol moratóriumot vezettek be a halálbüntetésre, vagyis ugyan kiszabhatnak halálos ítéleteket, de végre nem hajthatják azokat – legutóbb, 2019-ben Kalifornia kormányzója döntött így.

Mindez akár a halálbüntetés szélesebb körű eltörlését is jelezhetné, de a most már egyértelműen konzervatív túlsúlyban (6-3) lévő Legfelső Bíróságról nehéz elképzelni, hogy meghozna egy ilyen döntést. Hogy milyen irányba tart a halálbüntetés sorsa szövetségi szinten, azt először a méreginjekció alkalmazásával kapcsolatos, idén benyújtott ügyekben hozott döntésekből lehet majd kitapogatni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás