Azonosították a betegségek tüneteinek kiváltásáért felelős területet az agyban

2022.06.09. · tudomány

Az idáig is ismert volt, hogy amikor az emberek megbetegszenek (pl. vírusos vagy bakteriális fertőzés után), az agy az immunrendszer információra válaszul olyan tüneteket okoz, mint a láz, a fáradtság, a hidegrázás vagy az étvágytalanság. Az viszont máig rejtély, hogy az agyban pontosan hol és hogyan zajlik le ez a folyamat.

A Harvard Egyetem Molekuláris és Sejtbiológiai tanszékének kutatói most azt állítják, azonosították az agy „betegségközpontját”, és egy egészen kis terület felel a tünetek kiváltásáért. A kutatók szerint az – egyelőre egérkísérletekkel elért – eredmények a jövőben akár odáig vezethetnek, hogy lehetővé válik a folyamat megszakítására olyan esetekben, amikor a tünetek már kockázatot jelentenek a betegekre – például túl magasra szökik a láz, vagy nem képesek enni vagy inni.

Az egerekkel végzett vizsgálatban közel 1000, korábban nem azonosított neuront mutattak ki, amelyek fertőzés hatására betegségtüneteket váltanak ki. A neuronok a hipotalamuszban találhatók, amely az agynak egy olyan része, ahonnan a szervezetet kiegyensúlyozott, egészséges állapotban tartó, kulcsfontosságú funkciók irányítása történik. A vér agyban történő keringését segítő vér-agy gát mellett található neuronok olyan ritka receptorokkal rendelkeznek, amelyek érzékelik az immunrendszer molekuláris jeleit.

„Ha ismerjük a folyamat működését, talán segíthetünk azokon a betegeken, akiknek nehézséget okoznak az ilyen jellegű tünetek, például a kemoterápiás vagy rákos betegeknek, akiknek nagyon alacsony az étvágyuk, de nem igazán tudunk mit tenni értük” – mondta a Nature-ben szerdán megjelent tanulmány szerzője, Jessica Osterhout.